Az elmúlás kertjei - Lóth Éva fotókiállítása

2016. október 21.

Engem a történelemtanárság tett amatőr fotográfussá.

Tanári pályám kezdetén még nem volt internet, ahonnan mindent le lehetett szedni. Én tehát egy olcsó, gyerekeknek készült fényképezőgéppel elkezdtem diákat készíteni, hogy szemléltetni tudjak az óráimon, történelmet és némi honismeretet tudjak tanítani. Ma már erre nincs szükségem, de maradt a fotózás szeretete, s rohamléptekkel fejlődött hozzá a technika is.

Barátaim azt mondják, grafomán vagyok. Ez a másik ok, amiért fényképezek. A fotográfia - fénnyel való írás. A történelmi korok ott kezdődnek, ahol és amikor az írás megjelenik. Szövegek keletkeznek a világról. A kép is írás, csak nem betűvel. Egészen máig a történelem során a szövegek domináltak, ma a képek dominálnak. Az írástudó ember számára fontos, hogy elsajátítsa ezt az új "írásmódot" is. Egy tanár, aki gyerekeket nevel, nem lehet analfabéta.

Abba az örök vitába nem kívánok bonyolódni, hogy a fényképezés művészet-e. Azt már Moholy-Nagy László megmondta, a kérdés "őt egyáltalán nem érdekli. Ha pedig ez a kérdés nem érdekes, azért van így, mert a fotó még a művészetnél is érdekesebb." Egész egyszerűen örömet okoz, s mindenkinek mást-mást közvetít a világról. Fotósnak és nézőnek egyaránt.

A kiállítás összeállításakor is birokra kelt bennem a néhai pedagógus és a fotográfus. Rengeteg mindent akartam elmesélni a tájról, a temetőkről, a temetkezési szokásokról. De rájöttem, hogy itt nem szavak kellenek. Beszéljenek magukról a képek, a színek, a fények. És mindenki olvasson belőlük.

Lóth Éva

 


A megnyitón elhangzottak Gligor János: A halál; Gligor János: Egyszer eljön...; Gligor János: Október; Kányádi Sándor: Örmény sírkövek; Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén... Nemes Nagy Ágnes: Október és Novák Éva: Vallató című versei.


*

Képek: Szöcs Tibor és Zajti Gábor


*

Vissza a Galériához