Bod-ri ku-tya meg a csont
(Nép-me-se)

     Bod-ri ku-tya cson-tot ta-lált. Büsz-kén sza-ladt ve-le ha-za.
     Út-köz-ben meg-állt egy kis pa-tak par-tján. Be-le-né-zett a víz-be. Ott meg-lá-tott egy má-sik ku-tyát. An-nak is csont volt a szá-já-ban.
     Bod-ri rá-mor-dult:
     - Add i-de a cson-tot!
     Ám a-mi-kor ki-nyi-tot-ta a szá-ját, a csont be-le-poty-tyant a víz-be.

 

Bodri kutya meg a csont
(Népmese)

     Bodri kutya csontot talált. Büszkén szaladt vele haza. Útközben megállt egy kis patak partján. Belenézett a vízbe. Ott meglátott egy másik kutyát. Annak is csont volt a szájában. Bodri rámordult:
     - Add ide a csontot!
     Ám amikor kinyitotta a száját, a csont belepottyant a vízbe.

Köz-mon-dás: Ne-sze sem-mi, fogd meg jól!

További közmondások:

     Nehezen alkuszik meg két eb egy csonton.
     Ki a kicsit nem becsüli, (az) a sokat [nagyot] nem érdemli.
     Jobb ma egy, mint holnap kettő.
     Jobb ma egy malac, mint holnap egy ökör.
     Marakodás kutyaszokás.
     (A)ki sokat markol, keveset fog.
     Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
     Még ha száraz is a kenyér, ne fordulj el tőle. (Sumér közmondás)
     A távoli vadkacsánál jobb a kéznél lévő veréb. (Japán közmondás)
     Jobb ma ötven, mint holnap száz. (Japán közmondás)
     A holnapi száz helyett, ma ötvenet. (Japán közmondás)
     Megszerez egy macskát, elveszít egy ökröt. (Kínai közmondás)
     Míg civakodsz negyed disznón, elveszítesz egy birkanyájat. (Kínai közmondás)
     Szarvat keresvén a teve, két fülét is elvesztette. (Török közmondás)
     Mai tyúk a holnapi lúdnál többet ér. (Török közmondás)
     Kevés a nincsnél jobb. (Török közmondás)

 

     Íme a történet egyik legkorábbi változata, az ókori görög Aiszóposz meseírótól (136. mese):

 

A húst vivő kutya
Küón kreasz pherusza

     Egy kutya húsdarabbal a szájában egy folyamon úszott át. Ahogy meglátta önmaga tükörképét a vízben, azt hitte, hogy az egy másik kutya, amelyik nagyobb darab húst visz. Ezért elengedve a sajátját nekilátott, hogy amazét is elragadja. De ennek az lett az eredménye, hogy mindkettőt elvesztette: azt nem érhette el, mert nem is létezett, emezt pedig elsodorta a folyó.
     A mese jól illik a kapzsi emberre.

(Sarkady János fordítása)

     Nézzük a mese további változatait:

 

A húsdarabbal úszó kutya
Canis per fluvium carnem ferens
(Phaedrus, I. könyv, 4.)

Magáét méltán veszti, ki máséra vágy. Szájában húsdarabbal úszott egy kutya, S a víz tükrében megpillantva önmagát, A "másik" ebnek prédájára éhesen Kapott utána, ámde póruljárt nagyon, Mert vízbe pottyant szájából a húsdarab, S a vélt zsákmány reménye is dugába dőlt. (Terényi István fordítása)

     A történetet Babriosz is feldolgozta "A kutya és az árnyék" (Küón kai szkia; Canis et umbra) című versében (X. könyv, 79.).

Az ebről és árnékáról
(Pesti Gábor, 4.)

      Az eb, mikoron az vízen által úszna, a szájába vala egy darab hús. Az nap kegyig tiszta vala, és az húsnak árnéka nagynak tetszik vala az vízen. Mellyet mikoron látott volna, gyorson hozzá kapa, és a mi szájába vala, azt is el veszté. Azért mikoron mind húsa, smind reménsége el veszett volna, először el ámélkodék, és annak utána magát meg bátorítván imígyen ugata: Nem vala módja, fakó, az te kévánságodnak, igaz elég vala az a mi nálad vala, ha bolond nem léssz vala, mastan kegyig immár semmid nincsen.
     Értelme.
     Az eben az telhetetlen embert érti,
     Ki, mert sokat kéván, a keveset is el veszti,
     És minden dolgába útát el téveszti.

Az ebről és az konc húsról
(Heltai Gáspár, 5.)

      Egy eb szerencsére talála egy szép konc húst. Azt szájába vévén, által kezde úszni egy folyóvízen. Midőn a vízbe tekéntene, láta, hát egy szép konc hús vala a vízbe. Maga nem hús vala, hanem a szájabeli konc húsnak az árnyéka. És mikoron az árnyék után kapna a vízbe, kiesék a konc hús a szájából, és a víz alávivé, és ekképpen megcsalatkozék az eb, és bánkódván kiméne a partra.
     Értelme:
     E fabula megjelenti, minémű természetűek legyenek a telhetetlenek. Hogy nem tudnak megelégödni az Isten adta javaival, hanem ide s tova kapván, a más ember marháját vadásszák, és maguknak igyeköznek koporítani. De az Istennek akaratjából azt is elvesztik, ami azelőtt nálok volt.

Az eb, amely elejti koncát az árnyékáért
Le Chien qui lâche sa proie pour l'ombre
(Jean de La Fontaine, VI. könyv, 17.)

Csalódunk sokszor ám az ég alatt:      árnyék után fut annyi dőre,      hogy már sem számra, sem időre      nem mérhető föl ez a had. Az Eb példája intsen, melyről hírt Aesop ad. Ez Eb a vízbe néz s ott koncát képbe' látva,      a kép után kap s koncát elbocsátja,      sőt majdnem vízbe fúl, mert lebukott, s az örvény elnyelte őt vadúl,      s midőn partot nagy kínnal ért ebünk,      konc képe s konc már messze tünt. (Vikár Béla fordítása)

 

 

A kutya, aki egy tükörkép miatt elvesztette zsákmányát
(La Fontaine nyomán)

     Időnként minden ember téved! Oly sokakat látni, amint csalfa árnyképek után futnak.
     Így volt ez a kutya esetében is, mely meglátta zsákmánya tükörképét a vízben. Nyomban ledobta azt, és beugrott a vízbe a tükörkép után. Alaposan felkavarta a vizet, hullámok keletkeztek, és csak nagy nehézségek árán érte el a partot. Végül is nem maradt neki semmi: sem zsákmány sem a tükörkép.

(Bakó Krisztina fordítása)

Kutya, árnyék
(Péczeli József, 34.)

Egy vízen hogy vitte a kutya prédáját,      E sima tükörben meglátta formáját, S azt vélvén, hogy más eb úszik ott húsával,      Azt is beharapni akarta szájával. E végre elbukott, s száját eltátotta,      S a víz, fenekére húsát bocsátotta. Amazt el nem kapta, s ezt is elvesztette,      Azonban életét kockára kitette. E kutyát követik sokan e világon,      Minden kap, hol ezen, hol más bolondságon. A kevély fut, fárad a hírért s a névért,      Más kockázza éltét egy kis nyereségért.

 

 

A kutya és árnyéka
(Boros Gábor, 15.)

     Amint a kutya egy darab hússal szájában a patak hídján áthaladt, meglátta saját képét a vízben s egy második kutyának nézte kétakkora darab hússal, mint az övé. Elbocsátja hát az övét s mohón támad a másik kutyára, hogy a nagyobb darabot elkapja. Így természetesen mindkettőt elvesztette: azt, amely után a vízbe kapott, mert csak árnykép volt, és a magáét is, mert a víz vitte el.

 

 

A pórul járt kutya
(Rónay György feldolgozása)

Húst talált a kutya. A szájába kapta, bevetette magát vele a patakba, s hazafelé úszott. A patak tükrében észrevette magát: ahogy viszi szépen szájában a zsákmányt. Azt hitte a dőre, egy másik kutyát lát, s irigyelte tőle a szép húsdarabot. Utána kapott hát, de közben a maga finom húsát-csontját vízbe pottyantotta.                                Pórul járt őkelme, mert mohón a másét is elirigyelte.

 

 

A kutya és tükörképe
(Modern feldolgozás)

     A kutya talált egy hatalmas húst. Boldogan igyekezett vele hazafelé. Gondolta, hogy elviszi a városon kívülre, és nyugodtam elkölti.
     Útját egy patak keresztezte. Keskeny palló kötötte össze a két partot. A kutya óvatosan elindult a hídon, ám amikor a közepére ért, lepillantott a vízbe. A víztükörből egy másik kutya nézett vissza rá, aki egy óriási koncot tartott a szájában.
     - Ez a hús nagyobb, mint az enyém! - gondolta a kutya, aki nem tudta, hogy saját tükörképét látja. - Elveszem tőle, és még jobban megtömöm a bendőmet.
     Ezzel a víztükör felé kapott; a szájában tartott hús nagy csobbanással eltűnt a mélyben. A kutya dermedten állt, majd korgó gyomorral elkullogott.

 

 

A kutya beszéde
(Kiscsoportos óvodások meséje)

     Két kutya ha összetalálkozik, az egyik elkezdi:
     - Sógorrr! Mért jöttél?
     A másik:
     - Csontért, csontért!
     - Hány fontért?
     - Hat fontért! Hat fontért!
     Erre összevesznek:
     - Terringette! Terringette!

 

 

A kapzsi kutya
(Modern feldolgozás)

     Egy napon a telhetetlen és gonosz kutya az utcákon kóborolt, amikor egyszer csak finom illat csapta meg az orrát. A mohó eb a szag nyomába eredt, és váratlanul egy kisebb kutyával találta magát szembe, aki jókora húsos csontot tartott a szájában. A nagy kutya vicsorgó fogakkal mordult a kicsire, az meg ijedtében kiejtette a szájából a csontot és eliszkolt.
     - Oh! Oh! Micsoda finom falat - örvendezett a nagy kutya, s már épp készült nekiesni a csontnak, amikor hirtelen beléhasított a félelem: mi lesz, ha egy nála is nagyobb kutya megérzi a csábító illatot?! Szájába kapta hát a csontot, s ahelyett, hogy megette volna, sietősen elinalt.
     - Keresek egy biztonságos helyet, ahol nyugodtan lakmározhatok - gondolta. Útja egy hídon vezetett át. Ahogy lenézett a hídról, bele a tükörsima vízbe, egy kutya nézett vele farkasszemet, szájában egy jókora csonttal.
     Micsoda ostoba képe van ennek a nagy dögnek! Úgy látom, nincs valami jó erőben. Ráijesztek és tőle is megkaparintom a csontot. Azzal hangos ugatásba kezdett. A csont, amit eddig a szájában tartott, most nagy csobbanással a folyóba esett. A telhetetlen kutya saját tükörképét ugatta meg, s most korgó gyomorral kullog haza.

 

 

A falánk kutya
(Gianni Padoan feldolgozása)

     A kutya jókora darab húsra tett szert. A patak partjáig loholt, foga között szorítva zsákmányát, és roppant büszke volt magára. Ott azonban meglátott egy másik kutyát éppakkora darab hússal a szájában, mint az övé. Nem vette észre, hogy ez csak a vízben tükröződő képmása. Mivel nagyon elbizakodott volt, mert az első zsákmányt könnyen szerezte, vetélytársára vetette magát, hogy megszerezze az ő zsákmányát is, Végül beleesett a patakba, s hogy meg ne fulladjon, kénytelen volt kitátani a száját, mire a hús belepottyant a vízbe.

(Rákosi Szilvia fordítása)

 

 

A telhetetlen kutya
(Modern feldolgozás)

     Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kutya. Egy napon szerencsével járt, mert szép darab húst lopott a hentestől.
     Az erdő felé vette útját, hogy ott zsákmányát nyugodtan elkölthesse. A patakhoz érve meglátta a vízben saját képmását - de persze nem tudta, hogy az az ő tükörképe. Egy kutyát látott, nagy szelet hússal a szájában, s amint próbált balra kerülni, a másik kutya is balra lépett. Ha meg jobbra indult, az a másik is jobbra oldalazott.
     Úgy látszik, nem akar kitérni előlem - gondolta. Talán el kellene venni tőle a zsákmányát, és már két darab hús lehetne az enyém! - jutott eszébe. Ezzel belegázolt a patakba, és harcba szállt az idegen kutyával. Hanem ahogy a vizet izgalmában felkavarta, eltűnt a tükörkép is. S mire újra megjelent, már nem tartott húst a szájában.
     Ekkor vette észre a kutya, hogy a küzdelem hevében kiejtette a húst a szájából. Ráadásul a patak ezen a helyen örvénylő, zavaros is volt, elnyelte a húst már régen.
     A póruljárt kutya sokáig keresgélt még, de hiába.
     El akarta venni a másét, s így éhen maradt.

(Ballér Piroska fordítása)

 

 

A kutya és a tükörképe
(Graeme Kent feldolgozása)

     A kutya nagyon büszke volt magára. Talált egy hatalmas darab húst, és azt a szájában vitte, hogy valahol békességben megegye.
     Egy patakhoz ért, és elindult a keskeny palánkon, ami a két partot kötötte össze. Hirtelen megállt és lenézett. A víz felületén a saját tükörképét látta csillogni.
     Ám a kutya nem tudta, hogy saját magát látja. Azt gondolta, hogy egy másik kutyát lát, egy darab hússal a szájában.
     - Hé! Az a húsdarab nagyobb, mint az enyém! - gondolta. - Ellopom és elfutok vele.
     Azzal elejtette a saját húsát, hogy elragadja a másik kutyáét. Az ő húsdarabja természetesen beleesett a patakba és lesüllyedt a víz mélyére. Így a kutyának nem maradt semmije.
Tanulság:
     Légy elégedett azzal, amid van!

(dr. Horváth Gábor fordítása)

 

 

A kutya és a hús
(Modern feldolgozás)

     Egy kutya szájában egy darab hússal átment a patak felett. A vízben meglátta a saját tükörképét a hússal, és azt hitte, az egy másik húsdarab. Azt is meg akarta szerezni. Amikor kinyitotta a száját, hogy bekapja, a hús kiesett belőle, a patak pedig rögtön tova is vitte. Így csak állt ott, a biztosat ugyanúgy elvesztette, mint a kéteset.

     Aki kapzsiságában túl sokat akar, annak gyakran semmije sem marad.

(Biró Ágnes fordítása)

 

 

A kapzsi kutya
(Modern feldolgozás)

     Egy kutya szaladt az erdőben egy nagy darab hússal a szájában. Éppen most csente el a kirándulóktól. Nemsokára egy folyópartra ért, és megpillantott egy másik kutyát.
     "A mindenit! Neki nagyobb szelet hús van a szájában, mint nekem!", és szinte belebetegedett a gondolatba. "Most rögtön elveszem tőse, és befalom mindkettőt!"
     Bele is vetette magát a folyóba, hogy jól ráijesszen a másikra. Aztán csak prüszkölt, csapkodott, merthogy az, amit látott, a tükörképe volt, Ráadásul vicsorgás közben a hús kiesett a szájából, és eltűnt a folyó mélyén. Bizony nagyon mohó és irigy volt, s végül nem maradt semmije, A halak ették teli magukat.

     Az eszeveszett kapzsiság soha nem vezet jóra.

(Oláh Erzsébet fordítása)

 

     A következő mesében kutya helyett telhetetlen hiéna szerepel:

 

A hiéna és a hold
(Zulu mese)

     Egyszer egy hiéna csontot talált, foga közé fogta, és magával vitte.
     A hold csodásan fénylett, a víz nyugodt volt; mikor a hiéna meglátta a holdat a víz tükrén, eldobta a csontot, és meg akarta kaparintani magának a holdat. Azt hitte, hogy zsíros húsdarab az. Ráugrott, fülig elmerült a vízben, de nem lelte meg. A vizet azonban felkavarta. Visszamászott a partra, és mozdulatlanul várt. A víz újra lecsillapodott, s megjelent tükrén a hold. A hiéna újra ugrott egyet, hirtelen akarta megkaparintani a holdat, amit húsnak hitt. Már azt hitte, megvan, pedig még vizet sem tartott a szájában, mert az is kicsorgott belőle. A hiéna újból visszahúzódott a partra, és várakozott.
     Arra jött egy másik hiéna, elcsente a csontot, és otthagyta a várakozó hiénát. De végül is hajnalodni kezdett, és a hold fénye lassan eltűnt a nappali fényben. A hiéna pórul járt.
     De másnap is visszatért, visszatért naponta, míg egészen le nem taposta a környéket.
     Sokat nevettek a hiénán, aki újra meg újra beleveti magát a vízbe, harapja a vizet, de az csak kicsorog a pofájából, s nem marad benne semmi. Azóta, ha valakit kinevetnek, azt mondják neki:
     - Olyan vagy, mint a hiéna, aki eldobta a csontot, és nem szerzett magának semmit, mert a holdat látta a vízben.

(Radnóti Miklós átdolgozása)