A teknős és a nyúl
(Rónay György feldolgozása)
|
Hetvenkedve szaladgált a nyúl a mezőkön. |
Íme a történet egyik legkorábbi változata, az ókori görög Aiszóposz meseírótól (254. mese):
A teknős és a nyúl
Khelóné kai lagóosz
A teknős és a nyúl versengett egymással, hogy melyikük gyorsabb. Kitűzték a célt, és elkezdődött a versenyfutás. A nyúl bízott természetes gyorsaságában, elhanyagolta hát a futást, leheveredett az út mellé, és elaludt. A teknős viszont nem felejtette el nehézkességét, nem hagyta abba a futást, s így megelőzte az alvó nyulat, és elnyerte a győzelmi versenydíjat.
A mese bizonyítja, hogy a hanyag természetet sokszor legyőzi az igyekezet.
(Sarkady János fordítása)
A történetet Babriosz is feldolgozta (177. töredék).
Az nyúlról és teknős békáról
(Pesti Gábor, 177.)
Teknős békának az ő lábait meg neveti vala az nyúl. Mellyen az béka mosolodék és mondá neki: Ha velem meg futandasz, akkoron ösmered meg nyilván, hogy gyorsabb vagyok náladnál. Kinek a nyúl mondá: Bizonyával nem tudod te még, minemívek legyenek az én lábaim az futásba, de válasszonk bírót, ki nekönk célt tegyen és futásonkat meg ítélje. Választák azért bíróul az rókát. És mikoron célt tött volna nekik, a béka semmit nem nyugovék, míg nem az célhoz mene. Az nyúl kegyig bízván az ő lábainak gyorsaságába, el nyugovék, és mikoron álmából fel serkent volna, kezde futni az cél felé, mint jobban lehetne. És mikoron ott látná a békát, nagy pironkodással győztté hagyá magát.
Értelme.
Nagy dolgok meg lesznek, ha rá igyekezel,
És szorgalmatoson ha rá emlékezel,
De fogsz kárt vallani, ha el feledkezel.
A nyúl meg a teknős
Le Lievre et la Tortue
(Jean de La Fontaine, VI. könyv, 10.)
|
Hiába futsz, ha nem indulsz el idején. (Rónay György fordítása) |
A nyúl és a teknős
(La Fontaine nyomán)
A futás egymaga nem ér semmit, ha az ember nem indul el időben! A legjobb példa erre a teknős és a nyúl története.
- Fogadjunk, - mondta a teknős, - hogy te nem éred el előbb a célt, mint én!
- Megbolondultál? - válaszolta a nyúl. Barátom, téged előbb észhez kell térítenem!
- Megbolondultam, vagy sem, én mégis fogadok - mondta a teknős.
Így is történt, mindegyikük megtette a tétjét. Lényegtelen, hogy mi is volt az, és hogy kit neveztek ki bírónak. A nyúlnak csak négy lépést kellett volna tennie. Mivel elég ideje volt, hogy répát rágcsálhasson, aludjon, a szél zúgását figyelje, átengedte a teknősnek az elsőséget.
Útnak indult a teknős, és nagyon igyekezett a cél felé. A nyúl azonban annyira bízott saját győzelmében, hogy semmibe vette a fogadást, és azt hitte, hogy csak dicsőségére válik, ha későn indul el. Legelészett, pihengetett, és nagyon jól érezte magát. Végül, mikor felocsúdott, észrevette, hogy a teknős már majdnem célba ért. Nosza nekilódult és futott szélsebesen, ám minden fáradozása hiábavaló volt: a teknős már előtte beért a célba.
- No látod - kiáltotta a teknős nevetve -, nekem lett igazam! Mit ér a te gyorsaságod? Én nyertem! Ugyan mi lenne veled akkor, ha neked még egy házat is cipelned kellene a hátadon, úgy, mint nekem?
(Bakó Krisztina fordítása)
A teknősbéka és a nyúl
(Boros Gábor, 12.)
A nyúl gúnyolta a teknősbékát kurta lábai s roppant lassú járása miatt. Ez mosolyogva szólt hozzá: "Ha oly gyors vagy is, mint a szél, én mégis megelőzlek a futásban." A nyúl ezt éppen képtelenségnek tartva, hamar ráállott a fogadásra s megegyeztek abban, hogy a róka jelölje ki a pályát s tűzze ki a célt. - A versenyre ugyanazon pillanatban indultak el. A teknősbéka egy percig sem szünetelt, hanem csak haladt lassú, de kitartó lépésekkel egyenesen a cél felé. Ám a nyúl bízott veleszületett gyorsaságában, keveset gondolt a versennyel, hanem az út szélére lehevert s mély álomba merült. - Mikor felébredett, nosza, futásnak ered ahogy csak tud, - hanem későn. A teknősbéka a célnál volt már s szunyókált is kedvére a fáradság után.
A nyúl és a teknős
(Német népmese)
Ki ne tudná, hogy kevés állat fut fürgébben a nyúlnál, és döcög lassabban a teknősnél? Mégis a teknős győzött, mikor egyszer versenyt futottak.
Történt ugyanis, hogy a teknős így szólt a nyúlhoz:
- Annyit hallottam már, hogy "fut, mint a nyúl" meg hogy "mászik, mint a teknős", hogy szeretném már egyszer ellenőrizni, mi alapja lehet ennek az ostoba szóbeszédnek.
A nyúl egészen elképedt, s eleinte nem is értette a dolgot.
- Hogy mondod? - hüledezett.
- Úgy - felelte a teknős -, hogy egyszer már el kellene dönteni kettőnk közt ezt a kérdést. S aligha dönthetjük el másként, mint ha versenyt futunk.
- Úgy látszik, beléndeket ettél, és meghibbantál tőle - mondta a nyúl. - Versenyt futni, te, énvelem?
- Ettem, nem ettem, mindegy; ragaszkodom hozzá, hogy döntsünk! - mondta a teknős.
Erre aztán a nyúl sem vitatkozott tovább. Kimérték a pályát, kitűzték a célt, célbírókat is választottak, meg indítót is; az indító a pocok volt, a célbíró a sün.
A két versenyző fölállt a vonalnál, aztán a pocok nagyot kiáltott:
- Vigyázz! Kész! Rajta!
A teknős azon nyomban el is indult, vitte hátán a házát, s lépegetett előre nagy szuszogva.
A nyúl csak állt a vonalnál, nézte az igyekvő teknőst és nevetett.
"Ha ez így folytatja - gondolta -, még ráérek legelni egyet."
Úgy is tett, ide-oda ugrált, tépdeste a friss füvet, jóízűen majszolt. Mikor jóllakott, vetett egy pillantást a pályára: ott kocogott a teknős, egy nyúlugrásnyira az indulás helyétől.
"Ha most lépésben elindulok - gondolta a nyúl -, még mindig legalább három órával előbb célba érek."
Ültő helyéből még egyszer végigpillantott a pályán. A fű hajladozása mutatta, hol iparkodik a teknős; volt már vagy kétugrásnyira. A nyúl gyors számítást végzett. Elég, ha akkor indul, mikor a teknős már csak pár arasznyira lesz a célvonaltól.
"Ennyi előnyt igazán adhatok neki" - mondta magában.
Szép kényelmesen leheveredett és elszundított. Akkorát aludt, hogy mire fölébredt, már alkonyra hajlott a nap. Az első pillanatban szinte azt sem tudta, hol van; de aztán fölocsúdott az álom bódulatából. Előtte a pálya; s elöl, egészen elöl, már szinte a célban, mozog a fű: ott jár a teknős.
Nosza, szökkent a nyúl, ugrott, amekkorákat csak bírt, de hiába: ha nem is sokkal, de egy tenyérnyivel megelőzte a teknős.
Megelőzte, s így szólt hozzá:
- Ugye, mondtam, hogy nem kell fölülni a szóbeszédnek? Hiába híresztelik, hogy gyors lábú vagy, én meg csak mászom, mégis megvertelek, pedig neked nem is kellett egy egész házat cipelned a hátadon.
"Így jár, aki elbizakodik" - gondolta pironkodva a nyúl, s így tanulta meg a saját kárán, hogy aki célba akar érni, annak idejekorán el kell indulnia.
(Rónay György átdolgozása)
A nyúl és a teknős
(Modern feldolgozás)
A nyúl roppant felfuvalkodott állat volt. Ahol csak tehette, kérkedett gyorsaságával. Egyszer találkozott a teknőssel, aki ráérősen ballagott az úton. A nyúl megvetően nézte egy ideig, majd megszólalt:
- Hogyhogy nem alszol el útközben? Rossz nézni a szánalmas vánszorgásodat!
- Hidd el, ez a sebesség éppen megfelel nekem. És ha kell, gyors is tudok lenni!
- Nevetnem kell! Csak nem azt akarod mondani, hogy engem is le tudnál győzni? Ha nem akarsz szégyenben maradni, állj ki velem egy futóversenyre!
A teknős megállt, gondolkodott egy ideig, majd bólintott:
- Rendben van, elfogadom a kihívást. A nyúl a hasát fogta, úgy nevetett.
- Jó kis verseny lesz. Majd gondoskodom a megfelelő hangulatról. Összehívom az erdő állatait, hogy tanúi legyenek a nagy összecsapásnak!
A verseny híre hamar elterjedt a környéken. Mindenki izgatottan várta. Végre elérkezett a nagy nap. A róka kijelölte a versenypályát, hatalmas tömeg tolongott a helyszínen. A két versenyző felállt a rajtvonalra, eldördült a startpisztoly, és a két versenyző nekivágott. A nyúl szélvészként száguldott a cél felé, a teknős is nekiindult a maga tempójában.
Nőttön-nőtt köztük a távolság. A nyúl magabiztosan hátranézett, majd amikor látta, hogy a versenytársát messze maga mögött hagyta, gondolt egyet és megállt. Nevetségessé akarta tenni a teknőst, ezért lefeküdt egy fa alá, hogy pihenjen egyet. Ám a melegtől elpilledt, és hamarosan mély álomba szenderült.
A teknős közben elérte azt a helyet, ahol a nyúl szundított. Lassan elhaladt mellette, majd szuszogva átbattyogott a célvonalon. A nyúl felriadt a nagy éljenzésre, de azt hitte, még mindig álmodik. A teknőst látta a célban, amint az ünneplő tömeg babérkoszorút akaszt a nyakába. Szégyenében elkullogott a sűrű erdőbe, azóta sem látták.
A nyúl meg a teknős
(Modern feldolgozás)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyúl, aki örökösen azzal kérkedett, hogy gyorsabban tud futni, mint bárki a világon. Nap mint nap gúnyolódott a lassú teknősbékán, akinek végül elege lett ebből, s egy szép napon így vágott vissza:
- Mit képzelsz, ki vagy te? Elismerem, hogy jó futó vagy, de meglátod, egyszer téged is megelőz majd valaki.
- Engem?! Ha! - nevetett a nyúl. - Futásban? Soha! A nyomomba sem érhet senki, olyan gyors vagyok, mint a villám. Akárkit legyőzök. Talán tégy egy próbát, győződj meg magad, igazam van-e! - tette még hozzá gúnyosan.
A teknőst annyira bosszantotta ez a fennhéjázás, hogy gondolkodás nélkül elfogadta a kihívást. Azon melegében ki is jelölték a távot.
Másnap már kora reggel mindketten ott álltak a rajtnál. A nyúl még szundított egyet - a szegény teknős azonban, aki pedig semmi esélyt nem adott magának, máris szedni kezdte kurta kis lábait. Ellenfele kajánul nyúlt el a puha fűben.
- Igyekezz csak, igyekezz! Én még alszom egy keveset, aztán néhány ugrással utolérlek.
A nyúlnak rossz álma volt, hamarosan fel is riadt. Első dolga volt a teknős után nézni, de megnyugodva látta, hogy az még csak pár métert tett meg. Ő viszont kora reggel pompás káposztákat látott egy közeli kertben.
- Jut még időm megkóstolni azokat is! - gondolta magában.
Mire teleette magát káposztával, a nap már jó melegen sütött, a nyulat pedig elbágyasztotta a jóllakottság. Ismét a teknős után nézett, és látta, hogy az a távnak körülbelül a felénél jár. Úgy vélte, pihenhet az árnyékban egy keveset, hisz úgyis ő ér előbb célba.
Félálomban megjelent előtte a saját diadalmas győzelme és a teknősbéka megnyúlt képe - ettől aztán elégedetten el is szenderült.
A nap már nyugodni készült, mire a teknős, reggel óta tartó elszánt gyaloglás után, már csupán alig egyméternyire volt a céltól. Ekkor ébredt fel a nyúl.
Ellenfelét megpillantva nyílsebes futásnak eredt, szinte röpült. Talán mindjárt utoléri a teknőst? Nyelvlógatva, utolsó erejéből próbált tovább gyorsítani, de hiába volt már minden igyekezete: a teknősbéka épp az orra előtt ért a célba.
A nyúl kimerülten, levegő után kapkodva lerogyott a teknős mellé a fűbe. A győztes pedig elégedetten mérte végig elcsigázott ellenfelét, és csak ennyit mondott:
- Egyszer az is célhoz ér, aki lassan jár.
(Ballér Piroska fordítása)
A nyúl és a teknős
(Graeme Kent feldolgozása)
A nyúl nagyon gyorsan tudott futni, mint a legtöbb állat a fajtájából, és mindig piszkálta a teknőst a lassúságáért.
- Olyan lassú vagy - sóhajtotta, miközben a teknős eltotyogott mellette. - Nem lennék meglepne, ha te lennél a leglassúbb teremtmény a világon. Gondolom még azt sem tudod, hogy mit jelent az, hogy sietni.
- Ó, azt hiszem tudnék elég gyorsan mozogni, ha kellene - mondta a teknős mosolyogva, és ezzel tovább araszolt.
A nyúl csak nevetett.
- Milyen nevetséges állítás! - gúnyolódott. - Feltételezem, hogy most azt gondolod, hogy még le is győznél egy futóversenyen.
A teknős megállt és gondolkodott.
- Pontosan erről van szó - válaszolta végül.
- Rendben van - mondta neki a nyúl dühösen. - Ha bolondot akarsz csinálni magadból, akkor mérkőzünk meg!
A javasolt verseny hatalmas érdeklődést váltott ki az állatok körében. A verseny napján nagy számban jelentek meg, hogy lássák, amint a róka elindítja a két versenyzőt a pályán, amit ő alakított ki.
A nyúl hatalmas tempóban vágott neki és hamarosan messze maga mögött és a látókörén kívül hagyta a teknőst. Nemsokára feltűnt a célvonal a rohanó nyúl előtt. Hirtelen azonban egy gondolata támadt, lelassított és megállt.
- Úgyis én fogom megnyerni - gondolta magában. - Megvárom itt a teknőst, hogy ő is láthassa ahogy átszaladok a célvonalon.
Ezzel a gondolattal a fejében a nyúl leült egy fa alá és várta, hogy feltűnjön a teknős. Nagyon meleg volt és a nyúl nemsokára mély álomba merült.
Időközben a lassú és öreg teknős kitartóan battyogott. Elhaladt a fa és az alvó nyúl mellett is. Aztán pedig áthaladt a célvonalon. Az ünneplő állatok éljenzése ébresztette fel a nyulat. Legnagyobb meglepetésére azt látta, hogy elvesztette a versenyt.
Tanulság:
A lassú és kitartó munka elnyeri jutalmát!
(dr. Horváth Gábor fordítása)
A nyúl és a teknős
(Modern feldolgozás)
Vannak emberek, akik ha valamiben kitűnnek, onnantól kezdve egyfolytában hencegnek. És főleg akkor szeretnek dicsekedni, ha olyanokkal találkoznak, akik nem rendelkeznek az ő tulajdonságaikkal. Például aki karcsú, a kövérek előtt szeret hencegni, akinek pénze van, a nincstelenek előtt kérkedik.
Valami ilyen történt a nyúllal is. Azzal kérkedett, hogy ő a leggyorsabb az erdőben. És pont a leglassúbb állatokat vette célba megannyi komisz tréfájával. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy egy napon a rendkívül béketűrő teknősbéka is kifakadt dühében, és ezt mondta:
- Ha már annyira nagyra tartod magad, mernél-e futásban versenyezni velem?
Azt mondják, hogy a nyúl fél óráig csak kacagott, mielőtt kijelentette: igen, természetesen elfogadja a kihívást. A futás útvonalát közösen jelölték ki, csakúgy, mint a célt is. A következő napon mindketten megjelentek a rajtpontnál, és sok-sok állat felügyelete mellett kezdetét vette a küzdelem. A teknősbéka elindult, platy, platy, platy. Lomhán, ahogy szokott. Eközben a nyúl alig tíz másodperc alatt akkora előnyre tett szert, hogy elveszítette szem elől a teknőcöt.
"Ez nevetséges", gondolta a nyúl, "Így nem érdemes nyerni. Mindenki tudja, hogy sokkal gyorsabb vagyok, mint ez a szerencsétlen. Nincs más megoldás, még nevetségesebbé kell tennem. Ezért közben elvégzem ügyes-bajos dolgaimat, majd csak úgy mellékesen, mintha mi sem lenne unalmasabb a világon, befutok előtte a célba."
Mialatt tehát a teknősbéka változatlanul aprókat lépegetve haladt előre, a nyúl úgy döntött, játszik, teleeszi magát sárgarépával, és pihen, hogy megeméssze az ételt. Csakhogy túl sokat evett, és mély álomba merült. Amikor felébredt, teljes sebességgel futásnak eredt. Megkísérelte behozni az elvesztegetett időt. De már késő volt: a teknősbéka néhány pillanattal előbb a célba ért. A nyúl kimerülten és megszégyenülve esett össze, és elismerte a vereségét.
Munkával és kitartással sokszor többet érünk el, mint a velünk születelt tehetségünkkel!
(Oláh Erzsébet fordítása)
A Grimm-testvérek meséjében a nyúl versenytársa a csellel győzedelmeskedő sündisznó:
A nyúl meg a sün
(Jakob és Wilhelm Grimm)
Ezt a mesét még a nagyapámtól hallottam.
Az pedig, amiről szól, így történt hajdanában: Őszre járt az idő. Vasárnap reggel volt, virágzott a pohánka, a nap fenn ragyogott a tiszta égen, a tarlón fürgén surrant tova a langyos szellő, a magasban énekeltek a pacsirták, a méhek vígan döngicséltek a virágok körül, az emberek a templomba ballagtak; boldog volt minden teremtett lélek, elégedett volt a sündisznó is.
Kint állt a kapujában, karját összefonta, kikukkantott a reggeli fuvalomba, és egy nótácskát brummogott maga elé. Dünnyögte, zümmögte jól is, rosszul is, hol hegyesen, hol meg reszelősen, egyszóval olyasformán, ahogyan egy ilyen szép őszi vasárnap reggelen egy sündisznó nótázgat.
Hát ahogy félhangon dudorászik, egyszerre csak gondol egyet, s úgy megörül neki, hogy rá is füttyent. Mit támogassa ő itt tétlenül a kapufélfát, amíg odabent az asszony a családot mosdatja meg öltözteti? Inkább jár egyet a ház körül, megnézi, hogy áll a répa. Mert a lakása körül bőven termett a répa, és tudni való, hogy a sündisznó igen kedveli ezt az ételt; így hát nem csoda, hogy a mi barátunk is erősen a szívén viselte a termés sorsát.
Úgy is tett, ahogy elgondolta: becsukta szépen a kiskaput, és nekivágott a mezőnek. Nem jutott messzire, csak a mező szélén a kökénybokorig, s ott éppen le akart térni a répatábla felé, amikor szembetalálkozott a nyúllal. Az is hasonló járatban volt: a káposztaföldjét akarta megszemlélni.
Mikor a sün észrevette a nyulat, szerencsés jó reggelt kívánt neki. Hanem a nyúl a maga módján szerfölött előkelő úr volt, amellett dölyfös is, kényes is; eszébe sem jutott, hogy fogadja a sün köszönését, hanem csak úgy foghegyről, kevély gúnnyal odavetette neki:
- Hát te mit lótsz-futsz már ilyen korán reggel a réten?
- Sétálok - felelte tisztességgel a sün.
- Sétálsz? - kacagott a nyúl. - Ha nem csalódom, jobbra is használhatnád a lábadat, mint sétifikálásra!
Ez a pökhendiség mérhetetlenül bosszantotta a sünt. Mindent békén el tudott viselni, csak azt az egyet nem, ha a lábát emlegették. Hát nem épp elég baj neki, hogy görbe lábúnak született, még csúfolják is érte!
- Te talán azt hiszed, hogy többre mégy a lábaddal, mint én? - vágott vissza kelletlenül.
- Azt hát! - felelte hetykén a nyúl.
- Tudod, mit? Tegyünk próbát! - ajánlotta a sün. - Fogadjunk, hogy elhagylak, ha versenyt futunk!
- Tiszta nevetség! Ezzel a karikalábaddal? - kevélykedett a nyúl. - De ha olyan nagy kedved van rá, nem bánom, legyen meg. Mi a tét?
- Egy arany meg egy üveg pálinka - mondta a sün gazda.
A nyúl fölényesen kidüllesztette a mellét, még a bajusza is remegett a nagy önteltségtől, mikor kezet nyújtott a sünnek:
- Itt a kezem, nem disznóláb! Állom a fogadást. Rajta, kezdjük!
- No, annyira azért nem sürgős - felelte a sün. - Én még ma nem ettem egy falatot sem, éhes vagyok, előbb hazamegyek, és jól megreggelizem. Ki hallott olyat, korgó gyomorral versenyt futni? Hanem ha neked is úgy tetszik, fél óra múlva itt találkozunk.
Azzal elváltak, mert a nyúl nem emelt kifogást a dolog ellen.
A sün, ahogy szép kényelmesen hazafelé cammogott, így tűnődött magában:
"Ez a nyúl nagyon megbízik abban a pipaszárlábában, de én bizony kifogok rajta! Akármilyen előkelő úr a koma, mégiscsak ostoba fickó; megtanítjuk tisztességre!"
Beballagott a házába, odaszólt a feleségének:
- Cihelődj, asszony, jössz velem a mezőre.
- Minek? - kérdezte az asszony.
- Fogadtam a nyúllal egy aranyba meg egy üveg pálinkába. Versenyt futunk.
Sünné összecsapta a kezét megrökönyödésében.
- Uram teremtőm, megháborodtál? Hát hogy futhatnál te versenyt a nyúllal.
- Csiba te! - mordult rá az ura. - Ez az én dolgom. Ne ártsd magad a férfiak ügyébe. Egy-kettő, szedelőzködj, és menjünk!
Mit tehetett mást az asszony? Akár tetszett neki, akár nem, baktatott zsörtölődve az ura után. Ahogy így cammognak, sün gazda hátraszól, azt mondja:
- Jól figyelj rá, mit beszélek. Látod ott azt a hosszú szántást?
- Látom hát!
- Azon lesz a verseny. A nyúl szalad majd az egyik barázdában, én meg a másikban. Onnét fentről kezdjük. Neked nincs egyéb dolgod, mint hogy beállsz ide a barázda végébe, és amikor a nyúl amonnét túlról ideér, szembekiabálod vele, hogy: "Én már itt vagyok!"
Az asszony bólintott, és máris a szántóhoz értek. A sün megmutatta az asszonynak a helyét, ő maga meg szép nyugodtan felsétált a tábla túlsó végére. A nyúl már türelmetlenül várta.
- Kezdhetjük?
Mindegyik elfoglalta a maga barázdáját.
- Kezdhetjük.
A nyúl hármat számolt.
- Egy! Kettő! Há-rom!
És nekiiramodott, akár a szél.
A sün éppen csak úgy tessék-lássék vele szaladt egy-két lépést, aztán lekuporodott a barázdájában, és meg sem moccant többet.
A nyúl vad vágtában közeledett a szántóföld túlsó végéhez. Hanem a szomszéd barázdában egyszeriben fölágaskodik sünné asszony, és harsányan odakiabálja neki:
- Én már itt vagyok!
Nyúl úr elképedt, szinte gyökeret vert a lába. Egy pillanatra sem hitte, hogy nem sün gazdát látja maga előtt; tudvalevő ugyanis, hogy sünéknél az asszony szakasztott olyan, mint a férfi.
"Ez nem tiszta dolog" - gondolta a hosszú lábú koma, és nagyot rikkantott:
- Még egyszer! Vissza!
Azzal megint nekiiramodott, hátracsapta a fülét, nyargalt, mint a szél; sünné meg ottmaradt nyugton a helyén.
Futott a nyúl, porzott a föld a nyomában; egykettőre fölért a szántás felső végére. Hát uramfia, nem ott várja már a sün, még csak nem is szuszog a loholástól! A nyúl magánkívül volt mérgében.
- Még egyszer! - kiáltotta. - Vissza!
- Felőlem ahányszor csak akarod - dünnyögte a sün kényelmesen.
A nyúl még hetvenháromszor nyargalt ide-oda, de a sün állta a versenyt. Mert valahányszor a nyúl a cél közelébe ért, akár fönt, akár lent, vagy a sün, vagy a felesége odaszólt neki, hogy:
- Én már itt vagyok!
Hetvennegyedszer nyúl koma már nem bírta végig, a szántóföld közepén összerogyott. A sün pedig fogta a nyereséget, az aranyat meg az üveg pálinkát, kiszólította a feleségét a barázdából, békességgel hazakocogtak, ittak egy-egy kupicával a jóféle kisüstiből - s attól fogva mind a mai napig egyetlen nyúlfi sem mert többé élcelődni a sünnemzetség kurta karikalábán.
(Rónay György átdolgozása)
A mezeinyúl és a sündisznó
(Középső csoportos óvodások meséje)
Egyszer egy szép nyári napon künn a mezőn találkozott egy mezeinyúl egy sündisznóval. A mezeinyúl bosszantani kezdte a sündisznót. Azt mondja neki:
- Te sündisznó, ezekkel a horgas lábakkal hogy mersz te megindulni, hogy is tudsz te menni?
A sündisznó nem hagyta magát, visszavágott szóval:
- Én ezekkel a horgas lábaimmal jobban tudok futni, mint te azokkal az egyenesekkel!
Azt mondja a nyúl:
- Én azt nem hiszem.
- Na, ha nem hiszed, akkor fogadjuk le.
Hamar lefogadták. Csináltak egy nagy fogadást ketten. Mikor kész volt a fogadás, akkor azt kérdi a nyúl a sündisznótól:
- Na, mikor futunk?
Azt mondja a sündisznó:
- Holnap reggel, mikor a nyolcórás vonat megy.
Azt mondja a nyúl:
- Miért nem most?
- Azért, mert haza kell mennem, hogy egyek. Holnap reggel nyolc órakor ebbe a pontos helybe legyünk mind a ketten.
Na, a sündisznó hazament. Otthon a felesége várta az étellel. Miután megvacsoráztak, hát elmesélte a feleségének, ami történt.
- Ni te, én fogadtam a nyúllal, hogy én jobban tudok futni, mint ő.
Azt mondja a felesége neki:
- Ne szamárkodj, hát hogy tudnál te jobban futni, mint a nyúl?
- Hagyd csak el te, majd kiokoskodjuk!
Másnap reggel felkeltek, megreggeliztek, s kimentek a mezőre. De nem arra a föld végére mentek, ahol kellett hogy találkozzanak a nyúllal, hanem a másik végére; ott a feleségét a sündisznó beállította az egyik barázdába. Azt mondta neki:
- Amikor a nyúl a másik barázdán ideér, akkor te jó előre kiálts "Én már itt vagyok!"
Akkor a sündisznó elment a földnek a másik végére, s találkozott a nyúllal.
- Szervusz, nyúl koma!
- Szervusz, sündisznó koma!
- Eljöttél?
- Eljöttem!
- Na, hát futunk?
- Futunk.
- Na de hogy futunk, hogy jobb legyen? - kérdezte a mezeinyúl.
Azt mondta a sündisznó:
- Én futok az egyik barázdában s te a másikban, hogy ne akadályozza egyik a másikat a futásban.
- Helyes, jól van.
A nyúl megállott az egyik barázdában, a sündisznó a másikban. Akkor a sündisznó azt mondta a nyúlnak:
- Én számolok egy-kettő-hármat, s mikor a hármat mondom, elrugaszkodom.
S a sündisznó olvasott:
- Egy, kettő, három.
Akkor mind a ketten nekirugaszkodtak, de a sündisznó csak kettőt ugrott, s lebújt a barázdába (mutatja). De a másik sündisznó ott volt a másik végében a földnek, s mikor a nyúl odaérkezett, akkor rákiáltott:
- Én már itt vagyok!
Akkor azt mondja a nyúl:
- Nem volt jól, még egyszer futunk!
Akkor visszafordultak, s kezdtek visszafele futni, de az a sündisznó is csak kettőt ugrott, s lebújt. A nyúl tőle telhetőleg futott, úgy, hogy annál jobban még nem futott soha. Mikor a föld végéhez érkezett, a másik sündisznó azt kiáltja:
- Én már itt vagyok!
- Nincs jól, még egyszer futunk!
Visszafele is megfutamodtak. A sündisznó lebújt, a nyúl pedig futott tőle telhetőleg. Mikor érkezett a másik végére a földnek, a másik sündisznó szintén kiáltja:
- Én már itt vagyok!
- Nincs jól - mondja a nyúl -, még egyszer futunk, negyedszer.
Na de a nagy futásban megreszketősült a nyúl lába, és a föld közepénél elesett, nem bírt továbbmenni. A sündisznók pedig lekacagták a nyulat, övék volt a nyereség. Hazamentek nagy kacagva, s máig is élnek, ha meg nem haltak.
Tolsztoj meséjében nyúl helyett róka, teknős(béka) és sün(disznó) helyett pedig rák szerepel:
A róka meg a rák
(Lev Tolsztoj)
A róka könnyű győzelemre vágyott, s azt mondta a ráknak:
- Hallod-e, rák, fussunk versenyt!
- Jól van, róka, én nem bánom!
Odaálltak a rajtvonalhoz, a róka eliramodott, a rák meg utána: ollójával belecsimpaszkodott a róka lompos farkába.
Célba ért a róka, kárörvendően nevetve hátrafordult, hogy szemügyre vegye, hol tart a rák.
A rák addigra elengedte a róka farkát, s egyszer csak megszólalt a háta mögül:
- Már régóta várlak, hol maradtál?