A kakas meg a róka
(Német népmese)

     Egy csikorgó téli éjjel zsákmányért indult a róka. Inalt, loholt, egyszer csak kakaskukorékolást hallott. Tanya volt a közelben, a tanya udvarán egy magas cseresznyefa, annak az ágán üldögélt a kakas, és kukorékolt egész éjjel.
     Odasompolygott a róka a fa tövébe, s felszólt hízelkedve:
     - Nagy jó uram, kakas, mit énekelsz ezen a hideg, sötét éjszakán?
     Lefelelt a kakas nagy gőgösen:
     - A nap eljövetelét hirdetem, mert olyan a természetem, hogy előre megérzem a közeledtét!
     Álmélkodott a róka nagy ravaszul:
     - Ó, kakas, nagy jó uram, kicsoda vagy te, hogy a jövőbe látsz? - aztán táncra kerekedett a fa tövében.
     Megkérdezte a kakas:
     - Hát te mért táncolsz, róka koma?
     - Olyan csodálatos az éneked, fényességes kakas, hogy táncolok rá, így hódolok neked. Ó, kakas, legnemesebb úr a madarak között, nem elég, hogy repülni tudsz, még a jövendőmondáshoz is értesz! A madarak királya vagy, legdicsőbb királya! Milyen boldoggá tennél, ha kegyelmesen leereszkednél hozzám! Milyen boldog lennék, ha csókkal illethetném bölcsességtől fényes fejedet! Ó, ha eldicsekedhetném az egész világnak: "Az a szerencse jutott nekem, hogy csókkal illethettem a legbölcsebb jövendőmondó nemes fejét!"
      A hiú kakas elhitte a hízelkedő, ravasz róka minden szavát. Leröppent a fáról, odatartotta a fejét csókra a rókának. Annak se kellett több, fogai közé kapta, s jót nevetett magában: "A bölcs jövendőmondónak egy csepp esze sem volt!"

(Rab Zsuzsa fordítása)

     Íme a történet egyik legkorábbi változata, az ókori görög Aiszóposz meseírótól (268. mese):

A kutya, a róka és a kakas
(Küón, alópéx kai alektór)

      A kutya és a kakas barátságot kötöttek egymással, és együtt vándoroltak. Az éjszaka beálltakor egy berekhez értek; a kakas felszállt a fára, és az ágak közt telepedett le, a kutya pedig lent, a fa tövében aludt. Ahogy múlt az éjszaka, és hajnalodni kezdett, a kakas szokása szerint nagyot kukorékolt. A róka meghallotta ezt, s mert fel akarta falni őt, odajött, megállt a fa alatt, és felkiáltott hozzá: "Derék madár vagy, és hasznos az embereknek. Gyere le, hogy énekeljük az éjszakai éneket, és mindketten felüdüljünk." A kakas azonban gyanút fogva így felelt: "Menj, barátom, a fa tövéhez, és szólj a kapusnak, hogy verje meg a fát." A róka odament, hogy szóljon, de a kutya máris előugrott, megragadta és szétszaggatta őt.       A mese bizonyítja, hogy az okos emberek, ha valami baj közeledik feléjük, könnyen állnak bosszút ellenségeiken.

(Sarkady János fordítása)

 

A kutya, a kakas és a róka
(Boros Gábor, 233.)

      A kutya és kakas jó barátságban éltek. Egyszer útra is keltek együtt. Az éj beálltával sűrű erdőbe vonultak. A kakas a faágra szállott, a kutya pedig a fa tövének odujában talált fekvőhelyre. Hajnal felé a kakas - szokása szerint - elkezdett hangosan kukorékolni. Ezt hallva a róka s jó reggelire akarva szert tenni, odasietett; megállott a fa alatt s elmondta, mennyire vágyott beszélgethetni egy ily gyönyörű hangú teremtéssel. A kakas cselt sejtett az udvariasság e leple alatt, s így szólt: "Uram, kérnélek egy szivességre; kerüld meg ez odvas fát, költsd fel kapusomat, hogy nyisson kaput s bocsásson be." Mikor aztán a róka a fához közeledett, a kutya előugrott, megragadta s darabokra tépte.

 

A kutya, a kakas meg a róka
(Charles Perrault)

Világot látni indult a kutya a kis kakassal. Mentek, mendegéltek, s estére egy odvas, nagy fához értek. A kakas egy ágon ütött tanyát, a kutya bebújt lent az odúba.       Így töltötték az éjszakát. Alighogy virradni kezdett az égbolt, a kakas fölébredt és kukorékolt.       A róka meghallotta ezt,       s loholt a fához egyenest.       "Ó, be szép volt, drága barátom -       így hízelkedett -, megbocsásson:       nincs több ilyen hang a világon!       Ha karom odáig fölérne,       megölelném szívesen érte.       Boldog volnék, ha lejönne,       hadd szorítanám a szívemre!" A kis kakas átlátott a szitán. "Örülök, hogy tetszett a muzsikám - mondta, s magában hozzátette: Ám Kakashúst mégsem eszel ma, komám! Majd hangosan folytatta: - Mi se könnyebb. mint hogy lemenjek, ha ez öröm önnek; csak arra kérem, szóljon a kapusnak, nyisson ajtót, hogy mihamar kijussak." A róka bezörget. A kutya nyomban fölébred. Kinéz, a rókára horkan. Őkelme hátrál, rémülten szalad, de a kutya az irhájába kap, és olyan jól ellátja a baját, hogy meg se nyikkan többet a galád. (Rónay György fordítása)

 

A kutya, a kakas és a róka
(Gianni Padoan feldolgozása)

      A kutya és a kakas összetalálkoztak az úton, s elhatározták, hogy szövetséget kötnek. Leszállt az este: a kakas egy fára telepedett, a kutya a fa tövébe kuporodott. Hajnal előtt a kakas szokása szerint kukorékolni kezdett. Meghallotta ezt egy róka.
     - Milyen gyönyörű a hangod! Szállj le, hadd ölelhesselek meg!
     - Nem tehetem - mondta a kakas. - A szálloda portása alszik, a kapu meg zárva van.
     - Felkeltem - ajánlkozott a róka.
     A kutya azonban vicsorogva felugrott, mire a róka eliszkolt.

(Rákosi Szilvia fordítása)