Apión, akit Pleisztonikésznek neveztek, a tudományok sok ágában volt otthonos, de különösen a görög történelemben való rendkívüli és sokoldalú jártasságával tűnt ki. Könyveiben, melyek igen vonzó olvasmányok, szinte minden Egyiptomban látható vagy hallható csodálatos dolgot leír. Néha azonban - talán abból a hibáztatható szándékból, hogy kérkedjék - olyan eseményeket is leír, amelyeket állítása szerint hallott vagy olvasott, és ilyenkor túl bőbeszédűvé válik, mert, hogy ismereteit fitogtassa, túlságosan dicsekszik. Egyiptomi érdekességek című műve ötödik könyvében feljegyzett azonban egy történetet, amelyet - állítása szerint - nem hallott vagy olvasott, hanem Rómában a saját szemével látott.
     "Egyszer - meséli - a Circus Maximusban minden eddigit felülmúló állatviadalt rendeztek a népnek. Minthogy éppen Rómában tartózkodtam, magam is nézője lehettem. Sok kegyetlen vadállatot sorakoztattak fel, rendkívüli, hatalmas fenevadakat, s az egyik vérszomjasabb, nagyobb volt, mint a másik. De legjobban az oroszlánok nagyságát bámulták, ezek közt is egyét. Erős és hatalmas testével, rettenetes, mennydörgő ordításával, izmaival, nyakán hullámzó sörényével mindnyájunk tekintetét és figyelmét lekötötte. Aztán többek között bevezették egy consul szolgáját is, akit arra ítéltek, hogy küzdjön meg a vadállatokkal. A szolga neve Androclus volt. Mikor az oroszlán messziről észrevette, mintegy elbámulva megállt, azután lassan és szelíden közeledett hozzá, mintha egyre ismerősebbnek találná. A hízelgő kutyák szokása szerint farkát szelíden és kedveskedve csóválni kezdte, odadörgölőzött Androclus testéhez, s a félelemtől már félholt ember lábát és kezét békésen nyalogatta. Androclus eközben látva, hogy az iszonyú vadállat így körülhízelgi, visszanyerte elvesztett bátorságát, s szemét lassan az oroszlánra fordította, hogy jobban szemügyre vehesse. S akkor, csak láttad volna, hogy örült, s hogyan köszöntötte egymást - kölcsönösen egymásra ismerve - az ember és az oroszlán."
     Elmondja továbbá, hogy a csodálatos eset láttán a nép eget verő zajongásban tört ki, Caesar magához hívatta Androclust, és megkérdezte tőle, miért egyedül őt kímélte meg a vérszomjas oroszlán. Ekkor Androclus rendkívüli és bámulatos történetet mesélt el:
     - Mikor a gazdám, mint proconsul, Afrika provinciát kormányozta, én, minthogy mindennap igazságtalanul megvesszőztetett, kénytelen voltam megszökni, és valami zugban kerestem menedéket uram, ama föld kormányzója elől. Elhagyatott mezőkre és sivatagokba menekültem, s elhatároztam, ha nem találok táplálékot, valamilyen módon végzek magammal. Délben, mikor a nap hevesen perzselt, egy félreeső, hűvös barlangra találtam: bementem, és elrejtőztem. Nemsokára megérkezett ez az oroszlán, egyik lábára vérezve és sántikálva nyöszörgött, morgott, panaszkodva fájdalmas és kínos sebe miatt.
     Elmondta még, hogy amikor az oroszlán megjelent, ő első pillanatban megrémült, és lelkét átjárta a borzalom.
     - De miután az oroszlán bejött a barlangba - folytatta -, amely nyilvánvalóan a tanyája volt, s messziről meglátott, amint lapulok, szelíden és kezesen közelebb jött, s úgy látszott, hogy felemelt lábát odamutatja és felém nyújtja, mintha segítséget kérne. Erre kihúztam a talpába fúródott nagy tüskét, kinyomtam a seb mélyén összegyűlt gennyet, s most már minden nagyobb félelem nélkül megtisztítottam a sebet, s letöröltem róla a vért. Az oroszlán, gyógyító segítségemtől megkönnyebbülve, lábát a kezem között hagyta, lefeküdt, és elaludt. E naptól fogva három teljes évig éltünk, én és az oroszlán, közös barlangban, ugyanazon az élelmen. Mert a zsákmányul ejtett vadakból a legjobb falatokat odahozta nekem, s ezeket - minthogy tüzet nem tudtam rakni - az izzó napon megszárítottam, és úgy fogyasztottam el. De megcsömörlöttem a vadállatoknak való életmódtól, ezért, mikor az oroszlán egyszer vadászni ment, elhagytam a barlangot, s miután elértem vagy háromnapi járóföldre, katonák láttak meg, elfogtak, s Afrikából Rómába küldtek a gazdámhoz. Ő azonnal halálra ítéltetett, s elrendelte, hogy vessenek a fenevadak elé. S most látom csak - fejezte be -, hogy elválásunk után az oroszlánt is elfogták, s most megmutatja, milyen hálás akkori jóságomért és segítségemért.
     Apión szerint ezeket mesélte el Androclus, s mindazt, amit elmondott, táblára írták, és körülhordozva megmutatták a népnek, s erre - minthogy mindenki ezt óhajtotta - Androclust felmentették, szabadon engedték, s a nép kívánságára az oroszlánt is neki ajándékozták.
     - Ezután - mondja - gyakran láttuk Androclust, amint az oroszlánt vékony pórázon vezetve járta a várost, az árusok bódéit; neki pénzt ajándékoztak, az oroszlánra virágot szórtak, s minden szembejövő így szólt: "Lám, ez az oroszlán ennek az embernek a barája, s ez az ember az oroszlán orvosa."

(Muraközy Gyula fordítása)