Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova - együgyü, tündéri nesszel
Most tipeg által egy ócska szobán.
Ébred a szivem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső.
Amikor látom, a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmim, szürke iráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top. Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul.
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most-most! Elhagyja és indul előre.
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
Megered szaporán, elesni nem ér rá.
Előrehajlik - s az ölembe' van.

Tetszik a játék, kezdheti ujra.
A karszék mellé kerülök én,
- Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne.
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik. majd felkél szepegve
S uj erővel fog ujra neki.
Rózsaszin ujját előretartva
"Tip-top " - így indul óvatosan.
Halkan selypítve biztatja magát, hogy:
"Csak las-san, okos-san, Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borus káprázat szállt le reám,
.Tünnek az évek. Megöregedtem.
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím, néha erős lépés zaja hallik.
Jön egy daliás, ifju legény:
Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?"
"Tip-top " - öregesen járom körül én.

S míg sok vidám csinyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli kacagva, vigan -
"Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"