KATONA JÓZSEF
BÁNK BÁN
Dráma öt szakaszban
1819
TARTALOM
ELŐVERSENGÉS ELSŐ SZAKASZ MÁSODIK SZAKASZ HARMADIK SZAKASZ NEGYEDIK SZAKASZ ÖTÖDIK SZAKASZ
(PROLÓGUS)
SZABADOS KECSKEMÉT MEZŐVÁRASSA
NEMES FŐBÍRÁJA ÉS TANÁCSÁHOZ
Hol hazánk egyik legelső
Vára, ősz Partiscum álla -
Hol Zalán első
futása
Győzedelmi halmot ása
Ung-urinknak; hol a hála
Szent helyét adó
Gemelső -
Hol keverve nincs be még a
Szentkori
Pásztori
Kún magyar
szív - Kedskő-méga!
Te! mely nekem oly sokat osztogatál.
Anyás
kebeled, hol a boltozat áll.
Melyben gyenge
Bölcsőm renge -
Te vedd is
ez első szülöttemet el!
Arass (noha szűken is) így, ha vetel! -
Gyászos
az, mit búja szívvel
Itten egy latorfi mível:
Egy magyar
becsűletével
Rogy le két ház drága
Földi boldogsága. -
Isten ójjon
szülötthelyem!
Ezt neked szívből szentelem.
Vedd kegyessen a
nevével,
Nemes
Főbíró
és Tanács
SZEMÉLYEK
II. ENDRE, |
a magyarok királya | |
GERTRUDIS, |
a királyné | |
BÉLA, |
ü |
|
ENDRE, |
ý |
kis gyermekeik |
MÁRIA, |
þ |
|
OTTÓ, |
Berchtoldnak, a meraniai hercegnek fia, | |
Gertrudisnak testvéröccse | ||
BÁNK BÁN, |
Magyarország nagyura | |
MELINDA, |
a felesége | |
SOMA, |
a fiacskájok az udvarnál | |
MIKHÁL BÁN, |
ü |
|
SIMON BÁN, |
þ |
Melinda bátyjai |
EGY ZÁSZLÓSÚR |
||
PETÚR BÁN, |
a bihari főispán | |
MYSKA BÁN, |
a királyok nevelője | |
SOLOM MESTER, |
ennek fia | |
BENDELEIBEN IZIDÓRA, |
thüringiai leány | |
EGY UDVORNIK |
||
BIBERACH, |
egy lézengő ritter | |
TIBORC, |
paraszt |
Zászlósurak, Vendégek, Udvornikok, Udvari asszonyok, Ritterek, Békételenek, Katonák, Jobbágyok
Történt az 1213-ik esztendő vége felé
ELŐVERSENGÉS
(PROLÓGUS)
Ottó és Biberach
OTTÓ (örömmel vonja be
Biberachot).
Ah Biberach!
Örvendj! bizonnyal az
Enyim
fog ő - az a szemérmes angyal
-
Enyim fog ő lenni, kiért
sokat
Oly nyughatatlan
szívvel éjtszakáztam!
Oh
Biberach, enyim bizonnyal ő!
BIBERACH
Hm, hm, ugyan
bizon! Melinda? jó!
OTTÓ
Oh, mely hideg! - mit
is beszélek én
Ezen megúnt
fagyos személy üres
Szívének,
aki eddig sem tudá azt,
Hogy
mit tegyen forróan érzeni.
BIBERACH
Ej, sőt igen
nagyon tudom, kegyes
Herceg,
hacsak reá találok
is
Gondolni, könnybe lábbad a
szemem,
Olyan nagyon tudom
heves
szerelmünk
Áldott
javát savát megérzeni.
OTTÓ
Hallgass! - de mégis
- halljad csak: Melinda -
Oh
addsza halhatatlan
életet,
Vagy csak szüntelen
álmot, ég! - Örök
Mindenható!
hahogy Melinda
hold:
Endymion
lehessek általa. - -
Halljad
csak: ő - Melinda
szánakoz
Rajtam, midőn komor
tekéntetem
Tartom szegezve
rajta, azt sohajtván:
"Miért
nem maradtam a hazámba". -
BIBERACH
Még
Innét
az ördög ássa azt ki,
hogy
Szeret.
OTTÓ
De
sírt, midőn valék vele
-
Sírt,
Biberach!
BIBERACH
Nevetni
vagy pedig
Könnyezni: az
mindegy az asszonyoknál.
OTTÓ
Úgy, úgy; de a szemem
közé se néz. -
BIBERACH
Páh, milliom!
midőn nekem Luci
Nem néz
szemem közé, előre már
Tudom,
Lucim megént
csalárdkodik:
Jó
hercegem, vigyázz! talán
világnál
Útálat a szerelme -
és ha nem: mint
Bánk
hitvesétől, meglesz a kosár.
OTTÓ
Akkor Melindáról
lemondok és
Színlett
feláldozásom annyival
Jobban
kötöz szivéhez. Oh bizony
Egy
asszony álma vajmi gyenge a
szép
Hívségről, és - Melinda
is csak asszony.
BIBERACH
De Bánk - az
áldozat-kipótoló -?
OTTÓ
Ej, őtet a nagyúri
hívatal -
BIBERACH
El fogja úgy-é
majd vakítani?
Oh jó uram,
csalatkozol, szerelmes
Bánk
bán szemének íly titok nehéz.
OTTÓ
És még ma kell, hogy
ő enyém legyen!
Szerelmet
érzek én, s csak az
meríthet
Vég nélkül
édes Elysiumba, hol
Önnön
szerelmünk
önkirálynénk,
Szép életünk
világa, valódi jó,
Forrása
annak, a mi nagy,
koporsó
Üregében élet, és
kivánt jövendőnk
Egyetlen egy
kezesse - az, de az! -
BIBERACH
Kárával a szegény
hitesnek? Oh
Te elragadtató
szerelem te! a-
Mely Éva
csábítója volt, ugyan
Ilyen
szerelmet érezett az
a
Kigyócska. Prósit a
fölöstököm!
OTTÓ
Embertelen! Most
oktatásra
nincs
Szükségem.
BIBERACH
Ej, hercegem,
hiszen, - no - jó
OTTÓ
Távozz előlem
-
BIBERACH
Imhol a királyné - -
GERTRUDIS
(belép).
Ottó, no
jőjj! látod, leereszkedek
S
magam jövök hozzád: de
mondhatom
Neked, hogy ez ma
udvaromban az
Ily
esztelenkedések közt
utolsó
Fog lenni; mert azért,
hogy a király
Után való
bánatjaimat
kiverjem
Fejemből, avagy
téged hercegem
Örvendezőbbé
tégyelek - soha
Jobbágyaim
kedvéért nem áldozom fel!
-
Te holnap útazol! -
OTTÓ
(dörmögve)
Csak
célomat
Érjem - ha a pokolba
is - megyek.
(El,
Gertruddal.)
BIBERACH
Ej, ej, kegyelmes
úr, vigyázz, vigyázz;
mert
Egy ily keszeg, sovány
fiút az izmos
Bánk bán -
bajúsza egy végére
tűz.
(Utánok
ballag.)
ELSŐ SZAKASZ
A mulatópalotának vendégszobája. Több asztalokon kész
italok.
Gyertyák égnek. Gyakor jön be néhány vendég, iszik, s ismét
megy.
Kívül táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.
Mikhál egy
asztalkánál szundikál.
ELSŐ JELENET
SIMON (belép).
Hm;
hátha mégis úgy lehetne?
Furcsa!
(Meglátván
Mikhált.)
Ej, lássa bár
az ember, e bizony
Alszik
megént! - No bátyám!
ébredezz!
Ki s be járnak
emberek s reád
mosolyogva
Nézgélnek
(Mellé ül.)
MIKHÁL (felveti szemeit, s kezét nyújtja
Simonnak).
Ősz
hajam vagyon Simon,
Jó
lelkiesméretem: azért biz
én
Nem gondolok
velek.
SIMON
De
mégis, én-
Velem csak fogsz
ürítni egy pohárt?
No - a
bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)
MIKHÁL (eszmélkedve, kezét mellére nyomja s
sóhajt).
Ah!
Hazám!
szerette jó hazám,
Bojóth!
De vége! Már
nekik is - jó
éjtszakát!
(Felkapván az
ezüstpohárt.)
No, éljetek
fenn ott, bojóthiak!
Ott, ott
van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)
SIMON
De hátha mégis úgy
lehetne itt is?
MIKHÁL
Olyan csodálatos
hangon felelsz.
Simon,
reménylesz? - ej, jó éjtszakát!
SIMON
Nem gyötrelek,
Mikhálom, hát vele.
Még
gyóntatómnak is csak
esküvés
Alatt nyilatkozhatnám
ki; de
Neked - neked Mikhál,
nem: én atya
Vagyok.
MIKHÁL
(feláll).
Simon!
SIMON
Tán
kétségeskedel?
Negyvenhat
esztendősnél nem
vagyok
Több.
MIKHÁL
Oh
Simon, nem hal ki a
bojóthi
Gróf-faj! spanyol
hazánkba vissza kell
Mennünk
- csak ott kell a bojóthi
fajnak
Zöldelni -
SIMON
Vagy
Magyarországban. Magam
Is
gondolám már s elvégeztem
azt,
Hogy minden országból
Bojóthra vinném;
De itt nem
aljasúl el a spanyol
-
Elég ha mindmegannyi jó
magyar
Háznépnek
ők lehetnek törzsöki.
MIKHÁL
Ők?
SIMON
Hét
fiú.
MIKHÁL (elszomorodva
leül).
De
már ez csúnya tréfa.
SIMON
Hallgass meg engem:
tegnap estve a
Vadászaton egy
őzet kergeték,
És - egy
banyát találtam. Ő
alig
Látott meg engemet, s
leroskadott
Térdére és
tudtomra adta, hogy
Feleségem
immár megszült. Szinte
el-
Indultam; amidőn
hatot felém
nyujt.
"Óh, légy kegyelmes
(úgymond) asszonyodhoz
Ő
egykor egy szegény koldús
személyt
Elkergetett magától
s becstelennek
Nevezte, mert
kettős szülöttje
volt:
Hogy most az istenség
adott hetet
Neki,
nyomban emlékébe jött az,
amit
Mondott. Megindulván
azon, nehogy
Feslettnek
ítéltessen, egy fiat
Megtart
magánál - a többit, hogy
öljem
Meg, azt parancsolá"
-
MIKHÁL
Tigris-anya!
SIMON
Megesketém és titkon
általa
Neveltetem
mindnyáját.
MIKHÁL
Hát az anyjok?
SIMON
Mindég keservesen
zokog, midőn
Az
egyet a kezébe vészi
és
Nem tudja azt, hogy én
tudom, miért sír?
MIKHÁL
Aztán mi lesz?
SIMON
Mikor
majd nagyra nőnek,
Akkor
fogom mutatni csak, hogy
ő
Haljon meg akkor - de
örömébe haljon.
Minő öröm
lesz ez? Már
elhagyom
Endrének udvarát, s
velek leszek. -
Mikhál, miért
sírsz oly keservesen?
MIKHÁL
Nem hal ki a
bojóthi nemzetem!
SIMON
Nem. Nem. De hát ne
sírj!
MIKHÁL (poharat
kap).
Öröm
miatt. -
Ott cimbalom, síp,
hárfa zengenek:
Ott azt
hiszik, hogy ők örvendenek
-
Nem, nem csak egy az, aki
itten örvend,
Mikhál
az, a bojóthi. (Iszik.)
SIMON
Nézd,
ezek nem.
Vendégek jönnek vegyest békételenekkel, kik komoran,
minden valakire való
ügyelés nélkül leüldögélnek, isznak.
SIMON (Mikhál mellé ülvén, poharat
tölt).
Nézd, mintha orra
vére folyna, úgy
Kullog be
némelyik. Manó
vigye
Vígságtokat, hol a
szabad magyar
Érzés az itt
erőltetett feszesség
Láncába
kénytelen harapni.
EGY BÉKÉTELEN (rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az
összeütésre).
No!
-
MÁSODIK JELENET
PETUR BÁN (belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti
magát).
Igy? - Ördög és
pokol! Bizony majom
Mind
egyről egyig. - Oh te szép
nevű
Magyar -
Magyar? - Hej, félre
oktalan
Aggodalom! mit
használ itten a
fog-
Csikorgatás?
(Főbe
üti magát.)
Bolondos
agyvelő!
(Dörmög.)
Szabad
kivánna lenni mindenik,
És
torkukon kegyes
nagyasszonyuk
Sült-főttje oly
mohón rohan le, hogy
Majd
szinte megfulladnak.
Lévnyalóvá
Lettél dicső
Árpád gyümölcse te?
SIMON
Bán, hát mi
lelt?
MIKHÁL
Petur, nem vagy
magad,
Nyelvedre vigyázz.
PETUR
Úgy?
igaz - helyes - -
Mikhál,
Simon, miért spanyol
hazátok-,
Bojóthotokban nem
maradtatok?
MIKHÁL
Csitt, csitt, ez
itt (szívére mutat) sebet
ver.
Ó fiam!
SIMON
Ember, belőled a
rossz lélek ordít!
Ott élni
nem lehet nekünk.
Spanyol-
Ország
halálos ágyában
nyögött
Ránk nézve, hogy
kiléptünk abból egykor.
Azóta
megholt.
MIKHÁL
Meg
bizony. De csak
Békével -
PETUR
Átkozott
jámbor te! ki
Békével? Én
talán! Ég és pokol!
A békés
egy bolond; s az is bolond,
ki
Békételen: de én
békételen
Mégsem leszek, míg
nem bolondulok meg.
Oh,
célra! célra! így különben
egy
Bárányi békesség - mi
több, maga
Epét okádna itt a
békességes
Tűrés,
kiáltva: ördög és pokol!
MIKHÁL
De, ember! Ej,
eredj, eredj haza,
Aludd
magad ki - menj, menj!
PETUR
Én?
MIKHÁL
No,
leg-
Alább beszélj hát egy
kicsinyt alantabb
Hangon: az
emberek néznek -
PETUR (felugrik, de majd
leül).
Ki?
Hol? -
No, jó! - nem is
beszélek - még csak
egy
Szócskát se. Mindenik
kimondatott szó
Hazud, s az
emberekben nyargaló
Tüdő csak
a hazugság
ördögének
Lakása. Így
ni (az asztalra könyököl) hallgatok.
MIKHÁL
S kiálts
Jó éjtszakát.
PETUR
Jó
éjtszakát? igen -
Majd amidőn
egy nemzetség kipusztul;
Vagy
csontjaimmal a meráni
gyermekek
Fognak tekézni, -
akkor - - Most,
fogok
Hallgatni - még
ma néma lenni, mint
egy
Carthusianus. (Ismét
dörmög.) Ó mikép
tekéntett
Le ránk! csak a
merániakra néz.
Bámulja a
harisnyát - a magyar
Csak
hátul áll s sóhajt az ily
hazánk
Nagyasszonyán. Haj!
Istenemre leg-
Alább csak egy
vidám tekéntetet
Mutatna hát,
ha színből is: nem esne
Olyan
nagyon szívére a magyarnak!
-
Ő is meráni!
- -
SIMON
Hát
honnét akarsz
Már most
barátokat? midőn sem
a
Meráni, sem pedig magyar -
-
PETUR
Ki
mondta
Azt? Én s
meráni?! Hát mikor
nevezte
Testvérnek a tűz a
vizet? - csupán
Csak bennetek
van még
egyetlenegy
Bizodalmam!
A ti húgotok -
MIKHÁL,
SIMON
Melinda?
PETUR
Felesége a
nagyúrnak: ő, vele
Kedvére
játszhat; ti pedig húgotokkal.
MIKHÁL
Szegény teremtés
vagy, ha célodat
Csak asszony
által gondolod kivinni! -
Hát
nemzeted? - -
PETUR
Ne
ingerelj fel! - Oh
A
nemzet! - ahány fő, szintannyi
ész.
Kényes becsűlete, mint a
köntöse -
Sértsd meg csak,
öszvetörni kész; de adj
Neki
hirtelen egy jó szót s
világot
Teremtve öszverontja
ellenségidet.
Nézzétek - itt
is - ott is - úgy kiválnak
A
többi lévnyalók közül,
miképpen
Egy medve több
vakondokok közűl.
Nem méreg
az, mely őket oly
komorrá
Teszi, - bánat
az, hogy bort adnak nekik,
De
ami egy fillérbe se kerülne
-
Jó szót, figyelmet, nem
találnak itt.
HARMADIK JELENET
Myska bán egy ritterrel jön
MYSKA (egy üres ivóasztalhoz megy s
tölt).
Úgy, úgy vitéz úr:
a magyar bor olyan,
Mint a
magyar barátság - mentől
óbb,
Annál erősebb.
(Leülnek.)
PETUR (bosszankodva néz
reá).
Hogyha
nem dohos.
MIKHÁL
Csak a dologra
mostan.
PETUR
Ah,
soká jön.
MIKHÁL,
SIMON
Kit
vársz?
PETUR
De
el fogjátok-é hát hinni?
MIKHÁL,
SIMON
Szólj!
Szólj!
PETUR
A
nagyúrt.
MIKHÁL
Bánk bánt?
PETUR
No
csak ne oly
Csodálkozást! -
Utána küldtem egy jó
Futó
legényt titokban. Lássa
azt,
Hogy itt mik esnek.
SIMON
Petur,
Petur!
PETUR
Csitt! - nektek
erről egy kukkot se kell
Ám
tudni. Nagy - nagy, ami fenn
forog
Játékon: a haza és
Melinda.
MIKHÁL, SIMON (hirtelen az asztalon által Petur kezét
megkapják).
Mit?
Melinda,
mondod?
MYSKA (poharat
emel).
A
mi nagy királynénk!
VENDÉGEK
Éljen sokáig!
PETUR (vad tekintettel s vérben forgó szemmel felugrik,
öklével
süvegét szemére
nyomván,
ordítja).
A
magyar szabadság! (Iszik.)
BÉKÉTELENEK (felugrálva, dörömbölve
viszonozzák).
Éljen
soká!
(Myska s a vendégek bámulnak.)
EGY UDVORNIK
(jön).
Utolsó
tánc! (Ismét elmegy.)
MIND
Jerünk.
(Elmennek.)
NEGYEDIK JELENET
Bánk bán úti köntösben, zavarodva, egy zugolyban lévő
ajtócskában
mutatja magát. Nemes mélóság, mindenben gyanakodó tekintet,
fojtott
tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik, és minden
környülállás
azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik
belőlről.
Petur meglátván Bánkot, hátramarad.
BÁNK (midőn mind eltakarodtak, előre
siet).
Petur! Ha!
- hogy mindent így
kelletik
Találnom! -
PETUR
Jaj
kegyes nagyúr! sokat
Fogsz
még te itt találni, ami
akkor
Nem volt, midőn
elmentél. Oh de
hála,
Hogy itt vagy ismét.
Orvosolj, ha tudsz.
BÁNK
Hazánk külön-külön
vidékein
Jajt s bánatot
találtam; s itt
ime
Ellenkezőt találok, s nem
tudom,
Melyik tehet rémítőbbé
- Köjön
Táján talála engem a
serény
Követ. Petur, miért
hivattatál
Te engem
vissza? még pedig titokban!
PETUR
(körültekint).
Titokban
bán, titokban - azonban
szólni
Itt nem lehet - hiszen
magad tudod, sőt
Látod,
(csúfosan kimutat) hogy egy jól
megteríttetett
Asztal
legyekbe nem
szűkölködik.
Ezek donognak,
és lehet talán, hogy
A titkom
is kidonganák -
BÁNK
Titok?
PETUR (szinte
súgva).
Úgy van, kegyes
nagyúr, úgy van, titok,
És
még pedig setétben -
BÁNK
(megijed).
Bán!
PETUR
Te
is
Bele vagy keveredve, és ha
veszteségre
Jön a dolog, tied
lesz a nagyobb.
BÁNK
Bán! bán! hamar
beszélj!
PETUR
Nem,
óh nagyúr!
Mert azt kivánni,
hogy megsúgjanak
Mindent az
emberek, csak annyi,
mint
Abban találni kedvet,
hogy ha sok
Irigye, ellensége
van: pedig
Mindenkor a
legördögebb nadály
A sugdosó
maga, - én az nem vagyok;
de
Jőjj még az éjjel - itt ha
eloszlanak -
Házamhoz. A
jelszónk lészen: Melinda! (El.)
ÖTÖDIK JELENET
Biberach, aki éppen kevéssel előbb, mint valakit
kereső,
belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve vonja egy
szegletbe
magát és alighogy Petur elvégzé beszédét - hamarébb
kisuhan.
BÁNK (elkiáltja
magát).
Melinda!? (Sok
ideig nem tudja magát szóra
venni)
Az
- Melinda -
Jelszavok!
Melinda szép,
mocsoktalan neve
Ma
szemfedélűl szolgál egy
setétben
Ólálkodó csoport
között! - Titoknak
Lett zára
a Melinda szabad neve!
HATODIK JELENET
TIBORC (ugyanazon ajtón, melyen Bánk bejött,
becsúszik).
Ni, boldog
Isten! Mégis ő biz' az!
Bánk
bán - nagyúr -!
BÁNK
Elárultattam?
TIBORC
Én
Tiborc
vagyok, kegyes nagyúr - no, lám!
BÁNK
Tiborc -
(Gondolkodva járkál).
TIBORC
Igen - mert szólni
kellenék
Nagy dolgokat -
BÁNK
Melindáról?
TIBORC
Nem arról.
BÁNK
Nem!
TIBORC
Lopni jöttem ide; mivel a
szegény
Anya s gyermekek
velem - (Elfojtódik.)
BÁNK
No jól van - úgy.
TIBORC
Oh, én szerelmes
Istenem! hiszen
Nem is
figyelmez rám - Bánk! - bán! - nagyúr -
BÁNK
Melinda! és
mindég Melinda! -
szent
Név! égi s földi
mindenem javát
Szorosan egybe
foglaló erős
Lánc, úgy elomla
törhetetlen élted,
Hogy abból
a gazoknak is jutott?
(Fellobban.)
Mennyben
lakó szentséges atyám!
ide
Mindentudásod égi
cseppjeit!
Nekem - nekem,
hogy e nagy fátyolon
Átlássak
és eszemmel a
halandók
Szívébe nézhessek,
mint a tükörbe.
TIBORC
Nagyúr -
BÁNK
S ugyan továbbra láttak
ők,
Mint a szerelmes? És
azért futom-
E én az
országot, hogy addig
itthon
Fojtsák meg
üdvösségemet? - talán
Ez a
királyos asszony azért
tetéz
Munkákat a munkákra,
hogy szemem
Elkábulásakor,
szívemben a benn-
Lakó
becsűletet megölje? - Jaj!
-
S most már ezen setétben
bujdosók
Volnának, akik
engemet bolond
Álmomba'
szánva háborítani
Igyekszenek
s a végveszélybe'
forgó
Becsűletem felett
rikoltanák:
"Bán,
ébredezz; mert meglopattatik
Bánk!"
Azonban - ezek
talán csak úgy fogadt
Szolgái
voltak egy veszett
irígy
Embernek, aki
nyúgodalmamat
Sajnálva, itt
(szívére ver) szorongatást
okozni,
S döbbentni szívemet
kívánta -
(Megijed.)
Meg-
Döbbenni? ezt előttem
egykor úgy
Festék le, jól
tudom, mint egyikét
a
Lélek betegségének -
- - - - -
Az sem lehet hiszen
szünetlen ép!
(Reszketve.)
Bánk!
Bánk! te nem mered
kimondani
Talán? Ki, csak ki!
hogy kacagja a
Visszhang is
árva gyengeségedet -
TIBORC
Oh szent
teremtő!
BÁNK
A szerelme-féltő
Bánk
bán! (kacag) Tüdő, hazudsz!
hazudsz!
(Fájdalommal
fejét kezei közé
szorítja.)
Mit
nyughatatlanítsz setétes
álom-
Kép! mit gyötörsz
incselkedő
chimaera!?
Hát
a világnak egyik pólusától
a
Más pólusáig,
szerelmeimben, én
Miért
öleltem mindent egybe?
mért
Mindent? miért te
benned, óh Melinda!?
S egy
ember - egy haszontalan por -
az
Ütné ki őtet karjaim
közül?
Őtet!? Ki lenne az? Ki
lenne az? - -
Világot,
itt! világot! (hirtelen) A
setétben
Ólálkodókhoz
elmegyek. (Elmegy, amerre jött.)
TIBORC
No itt hágy. -
Ah, mintha
jönnének - jönnek - csak el!
-
Éhezzetek szegény férgek:
nem ért
Még a lopáshoz ősz
Tiborc
apátok.
(Rettegve
Bánk bán után siet.)
HETEDIK JELENET
Ottó és Biberach jönnek.
OTTÓ
Frissen - beszélj -
találhattad magát?
BIBERACH
(jelentőleg).
Találtam
- a galamb helyett oroszlánt.
OTTÓ
Talán haragszik? Mit
szólott?
BIBERACH
Hogy: eljön.
OTTÓ
(örömmel).
Eljön!
BIBERACH
No csendesen! - Dicsérd
csupán
Múltával a napot.
OTTÓ
Hiszen maga
Mondá Melinda,
hogy eljön?
BIBERACH (fagyosan elmosolyodik s futva azon ajtóra veti
szemeit,
melyen Bánk
elment).
Maga.
(Hangosan,
vélvén, hogy Bánk
hallgatózhat.)
Germanciust,
ki elrejté magát,
Hogy majd
kilesse, mit
beszéllenek
Felőle, nem jó ám
követni mindég,
Mert a szelíd
Germancius tudá
Az
indulatjait mérsékleni.
OTTÓ
Miért beszéled ezt
nekem?
BIBERACH
Csak úgy -
OTTÓ
Te indulat nélkül
való teremtmény,
Esmérlek-é
immár én tégedet?
Vagy egy
csodálatos embernek
óhajtsz
Látszani úgy-e? -
Légy nekem barátom.
BIBERACH
Én nem.
OTTÓ
Nem? és miért?
BIBERACH
Hogy más legyen.
OTTÓ
Derék.
BIBERACH
Azon bolondság,
amidőn
Az állapotját
elfelejti az
Ember,
nevetségesebb, mint ha
a
Természetét erején fellyűl
feszíti.
OTTÓ
No, adj tehát
tanácsot most.
BIBERACH
Miben?
OTTÓ
Te esméred Melindát
-
BIBERACH
Tán - igen.
OTTÓ
Szólj!
BIBERACH
Hm -! minden, ami
a
fehérszemélyek
Szív-büszkeségeinek
hízelkedik,
Egyúttal az már
tetszik is nekik.
Ők a
legundokabb kirugdalódzót
Is
még dicsőségesnek esmerik,
Ha
benne egy kis rendkívül-való
van.
Egy herceg - egy
királyi néne - egy
Kereszt -
arany lánc, mind egérfogók
Az
asszonyokra nézve.
OTTÓ
S a derék
Bánk bán,
Melindára?
BIBERACH
Férj, kit szeret.
OTTÓ
Elvesztem!
BIBERACH
Oh, dehogy! A férj se
várjon
Az asszonyának
szívétől soha
Többet, csak
amit egy
becsületes
Kalmártól: ez
bármilyen szentül is
fel-
Fogadja a kiválasztott
jószáginak
A félretételét -
mégis hazud -
Egész örömmel
adja által a leg-
Elsőnek,
aki értek többet ád.
OTTÓ
Mért könnyezett hát,
hogy velem beszélt?
BIBERACH
Ez éppen a fő
bökkenő! Uram,
Hidd el, hogy
asszonyink ravaszabbak
ily
Esetben, mint az ördög,
amidőn
Az elragadni egy
bűnöst törekszik.
OTTÓ
Oh, hát enyim
Melinda!
BIBERACH
Nem
hiszem.
OTTÓ
Nem?
BIBERACH
Mért
akarsz elvenni egy
szerencsét,
Melyet nem
adhatsz vissza?
OTTÓ
Biberach!
Mi lesz hát ebből?
hisz' egyszer így,
Máskor
pedig másképp szólsz -
BIBERACH
Mert sem a
Búdban, sem a
szerencsédben soha
Ok lenni
nem kivánok.
OTTÓ (felbosszankodván;
megvetőleg).
Ostoba!
(El.)
BIBERACH
(egyedül).
A repkedő
kicsinyke lelkek oly
Sokan
donognak a világba', mint
A
szúnyogok; de vajjon hol van
az
Az ember, aki abban
elhitetné
Magát, hogy ő
közikbe
tartozik?
Sokszor derék,
ha egy ily ostobát
Jól
megzavarhat az ember, ámde
úgy,
Hogy ő megént mást
légyen kénytelen
Zavarni.
Rajta csak kegyelmes
Ottóm:
Ugorj! de Biberachod
hátra áll.
S ilyen szegény
egy ember? éspedig
Uralkodó
ember! mégis kezében
A nénje
szíve, akit egy nagy
ország
Fél -! Tartományok hát
csak
machinák,
Amelyeket
kis gyermek is megindít,
Ha
félelem s reménység
mindenik
Kereket
helyén maradni
kényszerít.
(Gondolkozik.)
Itthon
vagyon tehát - Melinda a jel
-
Jó, jó - - de csak
vigyázva. Meglehet,
Bánkhoz
szegődök. Ott van a
haza,
Hol a haszon - s
miért ne húzzam azt?
Hisz'
aminek meg kell történni,
az
Anélkül is megtörténik.
(Kitekint.)
Ha!
más
Oldalra a palásttal
Bíberach.
NYOLCADIK JELENET
IZIDÓRA (sietve
jön).
Ő volt az! Úgy-e ő
-?
BIBERACH (vállat
vonyít).
Kisasszony!
én
Száraz reménnyel nem
tudlak tovább
Éltetni.
IZIDÓRA
Mit?
- Leselkedő! ezért
Csaltad
tehát ki titkomat -?
BIBERACH
Hisz' Isten
Én nem vagyok -
ha mást szeret.
IZIDÓRA
Való
Tehát?
Melinda -
BIBERACH
És te is tudod?
IZIDÓRA
Ha mások észre
vehetik, én legyek csak
Vak?
- Bíberach, oh, szólj, tudná
magát
Melinda
elfelejteni?
BIBERACH
Talán. Hisz' asszony.
IZIDÓRA
(dölyfösen).
Asszony?
Te érzéketlen ember! és
Te is
tudod közelről e
nemet
Esmerni -
BIBERACH
Megtanultam, emberi
Elmém
ezernyi baklövésivel.
IZIDÓRA
Melinda e szerént
-?
BIBERACH
Asszony.
IZIDÓRA
(méreggel).
S
azok -?
BIBERACH
Az ördögökkel is
elenyelgenének,
Ha nincsenek
körülöttök férfiak.
(Kitekint).
Jönnek!
(A legnagyobb hidegséggel ott akarja hagyni.)
IZIDÓRA (szemeit tenyerével
elfedi).
Jaj a szemeknek,
melyek ezt
Látják - jaj a
szívnek, mely érezi! -
Oh
Bíberach, ne hagyj el!
BIBERACH
(visszaballag).
Érted
azt
Is megteszem. - De térj
ki most előlök!
Egyetlenegy
tanácsadásom ez:
Kövesd
Melindát, szép
kisasszonyom,
S ne ess utána
Ottónak
nagyon.
Sok férfiak - tudom
magamról - az
Olyat, ki
könnyű győzedelmet
igér,
Azért se' szívelik; de
légyen a
Meghódítás nehéz,
már akkor ők
Csak puszta
büszkeségből is
belé-
Szeretnek.
IZIDÓRA
(megsértetve).
Ah
te szemtelen! (Elsiet.)
BIBERACH (könnyű
vállvonyítással).
Szegényke!
(Szünet
után.)
Kár ilyen csinos
főért, hogy a
Velő hibáz
belőle! Benne van
Szép két
szem, amely hódítón
beszél;
Szép ajkak, édesen
beszéllenek;
És még egy
elcsábíthatóan
beszélő
Szajkói nyelv - és
minden, ami
csak
Beszélhet, azt
beszéli, hogy:
Az ész
hibázik, a fejecske kong. (Elkullog.)
KILENCEDIK JELENET
Melinda s Ottó belépnek
MELINDA
Távozz!
OTTÓ
Melinda!
MELINDA
Távozz,
mondom!
OTTÓ
Egy
Szót csak, Melinda -!
MELINDA
Édes
Istenem,
Mi lett belőle!
-
OTTÓ
Énbelőlem?
MELINDA
Ál-
Orcádból,
undok ember! oh szerelmes
Jó
Istenem, be megcsalatkozék!
OTTÓ
Oh én is - én is
megcsalatkozék!
MELINDA
Kiben?
OTTÓ
Melindában. Midőn bejöttem
ez
Országba - mindjárt a
szemembe tűntél.
Egy szív
után esenkedék, hogy
e
Szívem' felosszam. A sok
udvari
Szívek között -
bocsáss meg - a tied
volt
Legegyügyübb,
ártatlanabb, Melinda!
MELINDA
Úgy, úgy! ezért
kellett tehát nekem
Ide jönni
és ezért nem ille Bánk
Bán
hitvesének a magányba'
lakni?
Mert udvarunknak nagy
szüksége volt
Tapasztalatlan
együgyű szivekre. Oh
Ez fáj -
kimondhatatlanúl.
OTTÓ
Midőn
Fülöp
király ölettetése
végett
Gyanúba jővén,
szenvedésemet
Elbeszéltem,
oly szerelmes
érzés
Csillámla kedves
könnyeidben -
MELINDA
Jaj, jaj,
tehát azon könnyeknek!
OTTÓ
Engedj
Meg! vak valék,
mivel szerettem.
Ottó
Többé nem az, ki
volt. Ottó oda
Maradt
Merániában: más terme
itt
Már általad,
Melinda. Akkoron
Levék
teremtve, amidőn
először
Megláttalak;
mint gyertya által
a
Világ lesz - úgy
valék melletted,
úgy
Követtelek; s
levésemnek
legelső
Pillanatában
eltünt
lételem.
Vétek-e
ez?
MELINDA
Oh én csak sírhatok!
OTTÓ
Melinda,
kéméld könnyid
záporát!
És mégis -
esküszöm - drágák
ezek
Előttem és
vigasztalói
meg-
Átkoztatott
jövendőmnek -!
(magában)
Helyessen
Mondád,
ravasz kölyök!
MELINDA
Sajnállak.
- Oh
Herceg! Szerelmem
által egy lehet
Csak
boldog és szerencsés - az
pedig
Bánk.
OTTÓ
Oh
bizonnyal az ő - egy boldog
ember!
(Sóhajtva, Melinda
lecsüggő keze után hajol, s
azt
hosszasan homlokához
nyomja.)
TIZEDIK JELENET
BÁNK (az ajtócskán ismét
visszajön).
Vad indulat,
mért kergetsz vissza
ismét?
(Meglátván őket,
tenyerét szemeire
csapja.)
Oh
véghetetlen, szent
könyörületesség!
(Erős
muzsika; Bánk megijedve szédeleg ki, vissza az ajtón.)
MELINDA
Ah oszlanak!
OTTÓ
Csak egy szót még, Melinda!
MELINDA
Bocsáss!
OTTÓ (szavakat láttatik
keresni).
Melinda!
Oh mért kell nekem
Olyan
nagyon szeretni, mint
soha
Még nem szerethetett egy
szív is! Oh
Mért kell nekem
csak nyögni ott,
Hol minden
érző szív
megrészegedne
Örömébe'! -
Mért hogy reményem,
szerencsém
Vígságait
haladja és szerelmem
Oly
vágyakat nevelni
kénytelen,
Melyek talán
elmémtől fosztanak meg
-!
(hevesen)
Lennél
csak egyszer enyim Melinda,
úgy
Az álmot útálnám,
mivel szemed
Szememtől
elvenné - a szelet, mert
elragadná
Tőlem lehelleted' -
s a
napvilágot,
Mert
képedet csókolná tőlem
el.
Eszelős szerelmem egy
egészen új
Világot álmod
őrültségiben,
Melynek csak
Ottó a lakossa és
-
Melinda.
(Letérdel.)
MELINDA
(megretten).
Térdepelsz?!
OTTÓ
Előtted, akit
Imádok. Oh
engedd meg
gyermeki-
Báb-módra minden
gondolatjaim'
Enyészni, és
csak a Melinda
édes
Nevével agyvelőm
betölteni.
MELINDA
S ő térdepel! -
Bánk, Bánk emlékezek
Szavadra
-
OTTÓ
(felemelkedik).
Bánknak
a szavára?
MELINDA
Arra.
Midőn
kezem' megkérte, nem
rogyott
Ő térdre -! szép se'
volt igen; de egy
Alphonsus,
egy Caesar állott
előttem.
"Szabad tekéntet,
szabad szív, szabad
Szó,
kézbe kéz és szembe szem, -
minálunk
Igy szokta a
szerelmes: aki itt
Letérdel,
az vagy imádkozik, vagy
ámít."
Ő mondta ezt, ámító!
és bizony
Bánk nem hazud: s
ezért megvet
Melinda.
(Egész bosszúval
el akar sietni; de szemközt jön Gertrudis.)
TIZENEGYEDIK JELENET
Gertrudis az udvari asszonyokkal megjelen, s hol a bosszús
Melindát,
hol a magát feltalálni nem tudó Ottót nézvén, egy ideig
megáll
hátulról; végre szúrósan felszólal.
GERTRUDIS
Hogy sokszor oly
hivatlan érkezik
Az ember! és
- (indulattal) mi volt ez
itt
Melinda?
MELINDA
(keserűn).
Édes
- mulatság -!
GERTRUDIS
Nem
reményleném!
MELINDA
Mindent lehet.
Köszönöm, nagyasszonyom,
Hogy
oly kegyes valál s átláttad
azt,
Hogy a bojóthi
Melindának nem illik
Falun
magányban lakni, mert
nagyúrné,
S
alkalmatosságot szerzél
nekem
Ezzel (Ottóra
mutat) sok édes múlatságra is
-
Oh, mert hiszen Melinda
együgyű!
(Szinte
illetlenül elsiet.)
GERTRUDIS (ajkát harapva néz
utána).
A kis majom harap
(szünet). Negyed
napig
Előmbe nem
bocsájtatik.
(Járkál,
végre az udvariakhoz
szól.)
Magam
Fogok
maradni. - (Azok elmennek.)
TIZENKETTEDIK JELENET
GERTRUDIS
Ottó!
hát mi volt ez?
OTTÓ
Kedves királyi
néném!
GERTRUDIS
Félre
azzal!
OTTÓ
Ő - ő -
GERTRUDIS
Mi
ő? mi ingerelte oly
Nagyon
fel őtet?
OTTÓ
Szívem.
GERTRUDIS
Szíved?
OTTÓ
Az.
GERTRUDIS
Ottó!
OTTÓ
Mi lelt?
GERTRUDIS
Azt
kérded,
biborunk
Bemocskolója?
OTTÓ
Istenemre -!
GERTRUDIS
Mit?
OTTÓ
Tűrtesd magad
-
GERTRUDIS
Ki vagy te? és ki én?
Az én
anyám, s hazám Meránia
Szült
téged? a nagy Berchtold vére
így
Fajúlt el?
OTTÓ
Egyszer
minden útakat
Számomra
készíted - azután pedig
meg-
Gyalázol!
GERTRUDIS
A célod nem; de
a módjaid
Útálhatom. Magam
készítek útat,
Mivel beteg
testvérem megvidámítása
Volt
késztetőm; nem tiltottam
soha
Tőled szerelmet!
Vidámság, öröm,
Minden csak a
szolgálatodra volt;
S
most fajtalan véred tilalmas
úton
Melinda bírására
csörgedez.
Itt áll ím a
gyűlöltetett; s az a
Szép
győzedelmes, kit meg kellett volna
győzni,
Amott meg - útálván
ezt, engem
is
Kerűl.
OTTÓ
De hallgass meg!
GERTRUDIS
Meráni
herceg -
Egy férfiú nem tud
kifogni egy
Asszonyszemélyen;
s egy Gertrudis - egy
Asszony
tud országok felett megállni.
OTTÓ
Na jó! tehát lemondok
róla.
GERTRUDIS
Le-
Mondasz? s te tudhatnád
azt tenni? úgy
Lelkemre
mondom hát nem is szeretted.
OTTÓ
Szerettem, esküszöm:
de most eszem
Szólt fel.
GERTRUDIS
Hazudsz!
- Az a tűz, melyet
a
Természet alkotott az
asszonyok
Szemébe, oly
sebesen elragad,
Hogy azt
csak egy nyájas szó is
dühös
Lángokra gerjeszti s az
erőtlen ész
Elhallgat: ekkor
már az észbe
bízni
Csak annyi, mint egy
nagy tüzet csupán
Buzgó
imádság által oltani.
OTTÓ
De könnyeit tekintvén
-
GERTRUDIS
(elkomorodik).
Sír
is!
(Keserűen
elmosolyodik.)
És
Te
róla mégis le akarsz
mondani?
Nem ösmered tehát az
asszonyi
Szív gyengeségeit?
sem a hanyatló
Virtusnak e
fogásait? - Hiszen
Könnyezni
kell, hogy áldozatja
színlett
Becsét nagyítsa és a
könny az a
Gyöngy, mellyel a
halálos ágyba' fekvő
Szép
virtus ékesíttetik! Ki
ekkor
Is még lemond, az
oktalan - bolond.
OTTÓ
(unatkozva).
Néném,
tehát mi lesz kedved
szerént?
Majd bíborunk
bemocskolása,
majd
Megvettetett szerelmem
által a
Rád háromolható
szégyen gyötör.
GERTRUDIS
Tudd meg,
kicsinylelkű, hogy e
dolog,
Ha Melinda érdemét
temette volna
El, úgy
kikergettetni kész
lehetnék
Országaimból - és
mégis, ha azt
Megérni
kellene, hogy reám
mutatva
Susogni hallanám:
ni itt
megyen
Gertrúd, az öccse
kinek kontár vala
Melinda
elszédítésében - Ottó!
OTTÓ
De Istenem! tehát
szólj, mit tegyek?
GERTRUDIS
Te engemet
megláncolál, s magadnak
Egy
gödröt ástál, mostan mégis én
-
Én húzzalak ki abból?
OTTÓ
Csak te, oh
Gertrudis! add
tanácsodat nekem.
Hogyan
lehessen enyim Melinda szíve?
GERTRUDIS (elsárgulva
visszarezzen).
Hallatlan
(Járkál; végre
kikiált.)
Asszonyok!
- - Megyek.
OTTÓ
Kegyes
Néném! (ölelni
akarja Gertrudist).
GERTRUDIS
(visszalöki).
Hah!
Vessz el itt arany
kalitkád
Ürében, árva bíboros
teremtmény -
Mit gondolok
veled! (Elsiet, az asszonyok követik.)
OTTÓ
Hah!
(A bosszúság és a
szégyen közt habozván, végre
kikiált.)
Bíberach!
TIZENHARMADIK JELENET
Biberach belép és parancsolatot vár. Ottó valamit akar mondani,
de
ismét abbahagyja, ki is akar menni, de nem bír magával, és végre
az
elmosolyodó Biberachon akad meg kérdő szeme.
BIBERACH (vállat vonít. Ottóhoz akar menni, de a kis ajtó figyelmessé
teszi.
Végre megfogja Ottó
kezét és az ellenkező oldalnak elejére kivezetvén ezt
súgja):
Eredj utána -
mutass előtte ki-
Derűlt
tekéntetet - kérj engedelmet
-
Mondd, hogy sokat hallottál
a magyar
Feleségek
állhatatosságáról - ez
Csak
próba volt. Örömében még
maga
Fog a királyné elvezetni
hozzá,
S a
résztvevésig úgy is
megpuhult
Melinda tán
öleléssel is köszön
El nem
rabolt bizodalomért.
Kikérsz
Elútazásod
végpillanatán
Egy
János-áldását
üríteni.
Ott leszek én majd a
pohárnok; a-
Vagy légy magad
- ne, itt egy kis
hevítő;
(Porokat ád
által.)
Emez pedig
nénédnek altató.
Ha ezt az
álom elszólítja onnan
Te
vissza is mehetsz Melindához megént
-
(Elmosolyodik.)
OTTÓ (megrázkódik az öröm, félelem és Bíberach iránt való
útálat s szeretet
között).
Irtóztató - de
köszönöm. Úgy van! ő
Enyim
bizonnyal. - (A királyné után siet.)
BIBERACH
Hogyha bőkezűbb
Lettél s
fizettél volna, jobb
tanácsot
Is adhaték. Most
jobb lesz tartani,
Jó herceg,
a magyarsággal. - No csak
menj!
(Le akar egy székre
ereszkedni, de mintha valami jobb
jutott
volna eszébe, halkkal
felemelkedik, és a belépő
Izidórának,
Ottó után
mutatván, a másik oldalon elmegy.)
TIZENNEGYEDIK JELENET
Izodóra fájdalommal néz mind a kettő után, azután elsiet Ottó után.
BÁNK BÁN (eléjön a rejtek-ajtóból meztelen fegyverrel; magán
kívül
sok ideig
tipeg-topog).
Hogy e
tetem fagyos, hogy e
szemek
Vakok, hogy e fülek
dugúlva nem
Valának! - Egy
királyné és - Melinda -
Oh,
oh!
(Hidegülve.)
Megént lehelhetek, megént,
És
érzem azt, hogy élek. A
homály
Eloszla - megvirradt -
felébredék.
Irtóztató kilátás
a jövő
Nappalra! - Vond ki
lelkem, most magad
Azon setét
ködből, mely eltakarta
Előled
a világot s emberi
Vak
bízodalomba szőtt! - És ilyen
asszony
Őriz meg, oh magyar
hazám? Hah, egy
Fertelmes
asszony, kit, hogy
ördögi
Érzésiben ne lephessen
meg a
Jobb ember,
érthetetlenül
beszéli
Kétféleképpen
gondolatjait. -
De hát
Melinda! oh! hát a
haza!
Itten Melindám,
ottan a hazám -
A pártütés
kiáltoz, a
szerelmem
Tartóztat. - Énrám
bíz a szúnnyadó
Gondatlan -
énrám tevé le a
Szegény
paraszt elfáradt
csontjait:
Nem vélik ők a
zendülést, mivel
Bánk a
király személye -
esküszöm
Meg is fogok felelni
ennek, és
Habár tulajdon
síromon fog is
A békességetek
virágzani. -
Szedd rendbe,
lélek, magadat és
szakaszd
Szét mindazon
tündéri láncokat,
Melyekkel a
királyi székhez és
A
hitvesedhez, gyermekidhez,
oly
Igen keményen meg valál
kötözve!
Úgy állj meg itt,
pusztán, mint akkor,
a-
Midőn az alkotó szavára
a
Reszketve engedő chaos
magából
Kibocsátja. - Két
fátyolt szakasztok
el:
Hazámról és
becsületemről.
A
Bocsánatot hörgés közt is
mosolygom,
Ha ölettetésem
ezekért lészen! -
Egy
Mennykőcsapás ugyan
letépheti
Rólam halandóságom
köntösét: de
Jóhíremet ki nem
törölheti.
Függöny
MÁSODIK SZAKASZ
Setét boltozat Petur házában. Hátul középen egy fekete
asztal,
mely körül Mikhál bán, Simon bán s a békételenek ülnek, sokan
pedig
körülöttük állanak. Petur bán az előlülő; a feje felett, a falon
egy
kép függ, melyen egy a trónuson büszkén ülő asszony látszik.
Mindenik
békételen mellett a székhez egy béfedett paizs van támasztva.
Nagy függő lámpás világít. Az előbbeni éjtszaka.
ELSŐ JELENET
PETUR
A hajnal érkezik, s
még mind csak
ily
Határozatlanúl? -
Szorongatást
Okoz talán a jó
szerencse? vagy
Csak
összetett kezekkel
várakoztok,
Hogy majd
helyettünk fog dolgozni a sors?
-
Hát nem ti voltatok, kik
oly mohón
Kapátok
érc-pohártokat, midőn
Vagy
három órával ezelőtt ivék
a
Magyar szabadság hosszú
életére!?
Úgy, Úgy! hiszen,
meg kellett volna
azt
Gondolni, hogy csak akkor
mernek a
Kis gyermekek mást
fenyegetni, a-
Midőn hiszik,
hogy azt nem tudja senki.
SIMON
Boldog, ki hisz:
mert meg nem váltja
a
Jelenvaló kisebb rosszat
talán
Rosszabb jövendővel. Mi
lesz
hazádból
Akkor?
PETUR
Megállja még az a sarat.
SIMON
De mégis - úgy
lehet, hogy elmerül.
BÉKÉTELENEK
(dörmögve).
Igaz.
PETUR
Hah!
Ördög és pokol, biz'
úgy
Kívántok itt
világosíttatást, mint-
Ha a
dolog csak engem
érdekelne,
És bőrötökre tán
építeni
Magamnak egy
uralkodást akarnék.
SIMON
Mikhál, te
szólj.
MIKHÁL (aki
szundikált).
No
mit? - csináljatok
Mit
tetszik, és ahol
közegyezéssel
Megállapodtok,
ott megegyezek. (Ismét szundikál.)
SIMON
Hm! csalhatatlan a
közegyezés?
BÉKÉTELENEK
(dörmögve).
Kérdés!
PETUR
Tehát ti szűntelen
csak
Visszhangi vagytok e
szőrszálhasító
Fontolgatásinak?
Mért jöttetek
Ide hát? vagy a
pillantatnak közel-
Létébe'
kívánnátok visszamászni?
Oh
gyáva lelkek! mondom: a
jövő
Éjjelre.
SIMON (homlokát
dörgölve).
És
olyan hamar.
BÉKÉTELENEK
(nyughatatlansággal).
Hamar.
PETUR
Zárt néki, míg
nekünk nem adja ő.
Tű
asszonyok kezében, nem
királyi
Pálcánk - le onnan
édes asszonyom!
(A felette
lévő képet ellöki.)
Egy
olyan teremtés, akinek nem
ez
Hazája, - cinteremjeinkben
a-
Kinek lenyúgodott szülői
nem
Tevék le csontjokat, - ki
gyermeki
Játékainkban is nem
osztozott volt:
Bennünket az
vajjon szerethet-é?
BÉKÉTELENEK
(elevenebben).
Nem,
nem!
SIMON
De
hátha mégis úgy lehetne?
PETUR
Hallgass Simon! -
Nem érdemes talán
Az, ami
játékon forog, hogy a
Kockák
vetésén kissé
karjaink
Fárasszuk?
(Felkapván
a mellette levő paizst, arról a
takarót
lerántja és a címer
rajta egy a trónus alatt
vérében
fetrengő
asszony.)
Im csak ide
tekéntsetek!
Nem érdemes
mászásra e derék
Szőlőgerezd?
Nem érdemes, hogy a
Király
megént király legyen? s
nyakunkra
Ne hágjon a dölyfös
Meránia?
(Mind
bámulva vonják le mellettük levő paizsaikról
a
takarót s mindeniken az
előbbeni címer
látszik.)
Egy
véres asszony a királyi szék alatt. - -
-
Nincs senki is? - no
menjetek haza
Tehát s
vegyétek fel magatokra
a
Töredelmeseknek köntösét,
ha ez
Vétek; s zokogjatok,
mint a bolondok,
Kik
vétkekért csapra ütik véreket -
BÉKÉTELENEK (felzúdulva kardot rántanak s az asztalra
csapják).
Sokáig éljen a
magyar szabadság!
MIKHÁL
(felütődik).
Mi az? mi
végződött?
SIMON
(ingadozva).
Én
nem tudom.
PETUR (egy szegletbe dobván a nála levő
paizst).
Le a királyi
székből asszonyom!
BÉKÉTELENEK
Véressen
is!
MIKHÁL
Mit? Oh nagy Istenem!
PETUR
Mi lelt öreg? - vagy
úgy! Hát a jövő
Éjjelre
-
BÉKÉTELENEK
Pártütés!
MIKHÁL (felugorván, egyik széktől a másikig
tántorodik).
Hah!
Pártütés?!
PETUR
Utálatos beszéd! nem
pártütés -
Kicsikart
szabadság! - csak nyúgodj, öreg.
MIKHÁL
Oh nyughatatlan
éjtszakám! Simon,
Petur - ti
- emberek! - Irtóztató
Álomba
rengettetek el
engemet.
Mikhál - öreg! mi
lett belőled? -
ébredj!
(Magát
mellénél rázza.)
PETUR
Csak csendesedj!
neked semmit se kell
Csinálni
-
MIKHÁL
Oh, bán, bán, ez már
gyalázat!
Simon, Simon! te is
közöttök? oh nem!
SIMON
De hátha mégis -
PETUR
Ő is fegyveres-
Társunk
-
MIKHÁL
Csalárd vagy bán: az én öcsém
ő?
Uram teremtőm szánj!
mire
Jutottam?
(Térdreesik.) Irgalom meg
irgalom,
Irgalmas Isten! Ah,
hová
jutottam!
(Elhanyatlik.)
SIMON
(felfogja).
Bátyám!
PETUR
No,
hagyd el, üljetek le csak.
A
vének ollyak, mint a
gyermekek,
Kik mindenért
sírva fakadnak. Nem is hal
Ő
meg.
SIMON
De hátha mégis úgy
lehetne -?
AZ ŐR
(kívül).
Ki
vagy?
SZÓZAT
Szabad magyar.
AZ
ŐR
Mi
jelszavad?
SZÓZAT
Melinda.
PETUR
Jön.
BÉKÉTELENEK
Ki
az?
SIMON
Melinda?
MÁSODIK JELENET
BÁNK
(betoppan).
Bánk.
Az Isten e gyülekezet
álmodott
Céljával, az, ha
elsül, és igaz, jó.
PETUR
Nem álmodott ez,
elsül, és igaz, jó.
BÁNK
Úgy hát szerencsét
kívánok.
PETUR s a
BÉKÉTELENEK
Köszönjük.
MIKHÁL (feleszmélkedvén Bánkhoz
siet).
Bánk, kedves, édes
öcsém! Isten hozott
Egy
ősznek oltalom-pajzsúl! Te
ments
Meg engem e haramiák
közűl.
BÁNK (kardjához
kap).
Haramia?
BÉKÉTELENEK
Hogyhogy?
PETUR
Semmitől
se tarts, bán!
BÁNK
De hát miért reszket
ez az ősz?
PETUR
Mivel
Csak
gyermek.
MIKHÁL (égre vetett
szemekkel).
Oh,
uram, bocsásd magadhoz
E
gyermeket, s adj neki jó éjtszakát!
BÁNK
Öreg! világosíts meg
e dologban.
MIKHÁL
Úgy vélekedtem,
hogy Peturnak egy
Vitézi
társaság lesz célja,
mint-
Hogy a
Kalandosok már
elhagyatnak.
Azonban
képzelhedd érzésimet
Midőn
felébredék s kiáltani
hallom:
Le a királyi
székből! - Pártütés!
BÁNK (egészen kirántja a
kardját).
Való tehát?
PETUR
Nem
egészen. Csak hogy
egy
Asszonynak
engedelmeskedni
nem
Fogunk.
BÁNK
S
miért?
PETUR
Miért?
miért? te kérded
Azt bán?
szegény lélek,
sajnálhatom
Szép
gyengeséged.
BÁNK
Gyengeségemet?
PETUR
Ne erőszakoskodjál
magadon! Tudom
Én jól, hogy
elvesztette lelked egy
Részét
arany nyugalmának. -
Panasszát
Nem hallod
elnyomattatott
Hazádnak és
nem látod, mint
potyog
Hazádfiának orcáján le
könnye? -
Ez a merániaknak
izzadoz;
Amaz merániaknak a
hasát
Hizlalja
vérverejtékével; ez
Bőrét
siratja, mert
merániak
Takargaták be abba
testeket.
Román ugyancsak
zendítő vala
Meg is fizette
Zavichosztnál halállal;
De a
szegény Miciszlavic
Miciszláv
Mit véte, e meráni
büszke asszony
Hogy
tartományait kívánja el?
Bánk
bán! barátim! a szülők
Polyák-
Ország felé néznek
kisírt szemekkel,
Mert tán
fiuk Endrével ott
veszett,
Azért, hogy egy
ötesztendős gyerek
Nyerhesse
a galíci tartományt.
Légy
boldog, Endre! ha te királyi
pálcád'
Kezébe adtad
asszonyodnak, és
Jóságodat
dicsérni hallván, úgy
veszed
Incselkedését, mint jó
pénzt - íme:
Alattvalóid így
segítenek.
BÁNK
S mit véte nektek e
meráni asszony?
PETUR
Oh bán! ez a derék
asszony nagyon
Értett azon
közönséges szokáshoz -
De
engemet csak nem fog lépre csalni
-
Jól tudta ő azon
mindennapi
Fogást, miképp
kelljen az
alattvaló
Nagyoknak orrára az
édes
reménység
Üvegszemét
nevetve tenni fel;
De úgy,
hogy azt ők észre sem vegyék
-
Az ollyanoknak, mint te
vagy, nagyúr,
Ő rang, igéret
és aranyhegyek
Zacskóba zárt
szelével el
tudá
Mázos kegyelmét
osztogatni,
S a jó bolondok,
hogy helyét találják,
Kiveték
zsebekből ön vagyonjokat.
BÁNK
Amit magok vetettek
el, királyok
Vérén vegyék meg
azt ismét?
BÉKÉTELENEK
Nem
úgy van.
PETUR
Mi a királyt imádjuk
- ámde egy
Endrében - egy
férfiú-királyt
imádunk,
Meráni asszony nem
kell itt soha.
BÉKÉTELENEK
Nem, nem!
PETUR
Görög, gubás, bojér,
olasz,
Német, zsidó, nekem
mihelyst fejét
A korona
díszesiti, mindegy az,
Mert
szent előttem a királyom, és
az
Asszonyt becsűlöm - ah, de
mégis annak
Én
engedelmeskedni nem
tudok,
Nem, nem tudok, mint
Endre a királyunk! -
Midőn
Pozsonyvárban
Erzsébetet
Általvevé Lajos
thüringi herceg
Számára a
követség - oh mikép
Állt
ottan ő! Egész ország
csupán
Nyelvén lebegni
láttatott:
"Köszöntöm
Uratokat
(így szólt), mondjátok
neki,
Hogy ezen csekélységgel
elégedne meg;
Ha Isten éltet,
még idővel a leg-
Több
drágaságokkal fogom tetézni,"
-
S kirakta a szörnyű sok
kincseket,
Amelyeken
Thüringia elvakult.
Hogy álla
ottan Endre, hátul
egy
Szegletben - Endre, a
magyar király! -
Pirúlva
morgott a magyar, s te Bánk
A
köntösét rántád, hogy előbbre menjen.
-
Sírt bennem a lélek, hogy a
pazarlást
Szemléltem és
minden magyar szeme
Könnyekbe
lábbadt. - Honnan volt az a
kincs?
Bánk, nem felelsz? -
Tulajdonunkat el-
Vevé s
od'adta a
hazájabéli
Cinkosinak, s
kihúzta a szegény
Magyarnak a
kezéből a kenyért s
azt
Megette a meráni
fegyveres.
Lerontatá atyáink
várait,
S meráni fegyverest
rakott oda;
Elszedte
hivataljainkat és
A puszta
bán-névvel cifrázta
fel.
Eckbert, az öccse, alig
törölte le
Fülöp királynak a
vérét kezéről
S itt a scepúsi
földet elnyeré.
Berchtold az
üstökét se tudja még
Befonni,
s már érsek, bán, vajda s
Bács-
Bodrog megyékben
főispán leve.
Bánáti
Bertalan kihal fimag
Nélkül:
s ez asszony egy jött-ment
Jerindó
Di Vegliát atyafivá
teremt -
BÁNK
Igen - de Ráskai
Demeter, pohárnok -?
PETUR (megütközik s ajkát
harapja).
A sógorom? Hm!
A derék s hasznot-
Hajtó
pohárnok a vámot
valóban
Elnyerte Újfalun,
mert szorgalommal
Töltötte a
királyné kancsóit. - Sokáig
éljen!
(Egy kancsót
magasan felemel, azután kiönti a földre.)
MIKHÁL
A gyermekek
tapossanak anyjokon,
Midőn az
atyjok messze
tartományban
Fárad
szerencséjek miatt? - Gonoszság! -
PETUR
Minő szerencséért?
hogy enged egy
Asszony kevély
áhítozásinak
S Kálmánnak, a
fiának, hogy dobot,
Vagy egy
kicsiny kürtöt nyerhessen -
űzi
Galiciából el
Miciszlavict?
BÁNK
És így hazátok
elbúsultjait
Játszani
akarjátok s királytokat
Úgy
tenni a királyi székre,
hogy
Gertrúdis estén szíve
megrepedjen?
Fájdalmiban
megölni érzeményit,
Hogy
társitoknak könnyeit soha
Se
lássa többé, - egyszersmind
szeretni
Is, ölni is
szándékoztok; mivel
Gertrúdis
éppen a király maga!
PETUR
Ne élne vissza hát
azzal s ne kapna
Vasas
marokkal a magyar javak
Közé;
mivel részemről én
bizonnyal
Orrára kész vagyok
koppintani.
BÉKÉTELENEK
Mi is!
BÁNK
De ő azért mégis csak
az marad.
PETUR
No nekem ugyan nem
az! ha egyszer ő
Rabló,
királyném is megszűnne lenni
-
Ezt esküszöm, míg Endre
élni fog.
Meg kell erősítenie
régi (szent
Első királyunktól
kitett) szabadság-
Beli
jussainkat; vagy ha
megmutatja,
Hogy a hazám
boldogságán segít
Ezen
szabadság eltörlése - egy
szót
Se szólok: ámde míg ez a
szokás,
E század, Árpád vére,
a magyar
Érzés, magyar javak
virágzanak,
Mindaddig azt
fogom kiáltani; üsd az
Orrát,
magyar, ki bántja a tied'!
BÉKÉTELENEK
Üsd, üsd!
BÁNK
S ezen szokást tekintve,
mi
Szükség setétben
bódorogni? Ha
Törvény s
szokás szerént cselekszetek,
nem
Csak én, hanem minden
magyar segítő
Kezét sietve
nyújtaná -
MIND (Peturon kivül mintha hályog esne le
szemökről).
Igaz.
BÁNK
(csendességgel).
Az
őseink becsülettel s
vitézi
Lélekkel estek egykor
el, kicsiny
Vagyonoknak
elnyeréséért, vagy
inkább
Értünk: s mi azt
mostan magunk javára
Tartsuk
hazánknak omladékain?
Azokon;
mivelhogy zendülésbe'
nem
Fog-é kiömleni az
ártatlanok-,
A
felebarátjainknak vére is?
mely
Bugygása közben fogja a
szabadság
Jajos tüzét átkozni
- hörgeni.
És tagja légyek e
rossz társaságnak
Itt én is?
ártatlan vért
ontani
Segítsek? és abban
eszköz legyek, hogy
Jajgasson
a szabadságunk miatt
Szegény
magyar hazám? -
Az éltöket s
a nyúgodalmokat
Kockára
tégyük
polgártársainknak,
Kik, mint
szülőinket, bennünket
is
Táplálnak! - És miért?
mivelhogy ez
Asszonynak a
hatalma bűntetetlen
Teszi
azt, mit a közönséges
zsivány
Talán fizetne
életével is?! -
Vétkűl
tulajdonítsuk azt neki,
Hogy
a felekzetét jobban
szeretné,
Mint a
magyarságot? - Ha
németek
Között közűletek
király lehetne
Egyik, nem
elsőbb volna-e előtte
Még ott
is a magyar?
BÉKÉTELENEK (gondolkozva,
dörmögve).
Hisz az
való.
BÁNK
És ennek ellenét
kivánja még-
Is mindenik; sőt
azt akarja, hogy
Úgy tégyek
én is. - Nem, magyarok!
soha
Azt tenni nem fogom.
Való, hogy engem
Az emberek
bolondozása meg-
Mulattat;
oh, de a vérekbe és
Az
életekbe forró
ösztönöm
Markolni nem kíván,
se játszani. -
Hogy Bánk
leüljön a setét
szövetség
Gyász-asztalához,
ahhoz nem csekélyebb
Mint
bánki sértődés kivántatik.
BÉKÉTELENEK (egymásra
nézvén).
Jól, jól
beszél.
PETUR
Nem
jól beszél, ha mondom.
SIMON
Ispán! de hátha
mégis úgy lehetne -?
BÁNK
Ha oly hatalmatok
lehetne is,
Mint volt
Leventa- vagy pedig Kupának
-
De nékik is
elsűlt-e?
SIMON
Mikhál!
gyerünk!
MIKHÁL
(örömmel).
Öcsém!
BÉKÉTELENEK (mind
felkerekednek).
Gyerünk!
PETUR
Pokolba!
hát talán nem
Esküdtetek meg
itten?
BÉKÉTELENEK (ismét le akarnak
telepedni).
Az való!
BÁNK
Kérlek, ne bántsd
őket, különben én
Tőlük fogok
kivánni egyet
itt
Mindjárt. Ne engedj jönni
annyira -
Úgyis felelned kell
még egyre -
egyre,
Mely őrülésre
hoz: de félre ezt
Most
egyszer! - Emberek, jertek
velem!
Előbb való a hit
parancsolatja;
Istennek
a kenettje egy király felség.
BÉKÉTELENEK (Bánkhoz állanak).
PETUR (eleikbe
futván).
Az Istennek
kenettje Endre, nem
Gertrúd!
ez a rabló az nem
lehet!
Azért csak érjem el,
torkon fogom,
S királyi széke
kárpitjának a
Zsinórjával
fojtom beléje lelkét.
Mint
vizözön zúgok mindenfelé,
S
ahol találom, ottan rontom
öszve
Ez asszony annyit
átkozott fejét.
BÁNK
Várdán, belőled most
a nemzeti
Rút gyűlölet, nem
az igazság beszél.
Jertek
velem, magyarok! szánjátok
őtet,
Mert nem gonoszságért
gyűlöl, hanem
Azért, mivel
más más köntöst visel.
MIND
Gyerünk!
PETUR
Kiholtak
szabadítóid, oh
Te vasravert
hazám? no nyeld le a
bilincsed
Jajgatva s edd
magadnak a halált!
Nem
kényszerítelek - magam is
tudok
Hóhérja lenni azon
utálatosnak! (El akar.)
BÁNK
Megállj! - Ezen haza-
s felségárulót
Láncokba
verjétek - parancsolom.
Én, a
király személye, én -
maga
Parancsol Endre a
király! -
PETUR (Bánk lábaihoz
hajol).
Királyom!
BÁNK (elérzékenyedve
felemeli).
Petur, Petur,
kedves bátyám, ölelj
meg!
Látod, hová tud téged
csak neve
Is vinni Endrének!
ládd, mint buzogsz
Érette,
mégis a szívét
akarnád
Kitépni! - Hát jut-é
eszedbe még a
Testvéri
háború? Te ott is
Endre
Pártján valál, - s
midőn jószágidat
Elszedte
Elmerik király -
PETUR
Eressz!
BÁNK
Hozzám jövél szökésed
éjjelén,
Még egyszer
elmentünk a cinterembe
Együtt
- lerogytál ott atyádnak
a
Sirjára, s azt mondád:
"Igazad vala
Atyám, - az
Isten nem segít soha
Felkent
királyok ellen! Nem
maradt
Semmim, csak egy
szivem: már legyen a
Föld,
melybe' nyugszol, akárkié; de
sirod
Ölelése s e mondás
enyim marad."
PETUR (Bánk nyakába
esik).
Öcsém! - az Isten
nem segít soha
Felkent
királyok ellen! - Már
legyen
Akárkié a föld és a
vagyon -
Egy szív
marad; s így - szent haza, békesség!
MIND (Bánkhoz
tolakodnak).
Az -
békesség! -
MIKHÁL
Öcsém!
Uram-teremtőm!
BÁNK (mintha mind egybe akarná
ölelni).
Oh Endre!
győzedelmeskedj te
bár
Országokon; de ilyen
győzedelmet
Mint Bánk neked
nyert most, nem nyersz soha!
AZ ŐR
(kívül).
Ki
vagy?
SZÓZAT
Szabad vitéz.
AZ
ŐR
Jelszód?
SZÓZAT
Melinda!
BÁNK
Melinda! oh, ki
gyógyít engemet meg?!
MIND (egy oldalra
tolódnak).
Hah!
árulás!
HARMADIK JELENET
BIBERACH
(jön).
Csak
Bíberach.
BÉKÉTELENEK
Hah!
halj meg!
BIBERACH (nyugodtan
visszalép).
No lassan!
ejnye milliom! biz úgy
Nekem
estek, énhelyettem hogyha
itt
Más állna, tán a nyavalya
is kitörné.
Kedves vitézek,
csendesen! biz' az
Ördög nem
alszik! - ej, szégyen,
gyalázat
Kardot ragadni!
(Csalfa
alázódással).
Egy
magyar csak egyik
Bajúsza
végével pokolba űzhet
Egy ily
szegényke németet.
SIMON
Melinda!
MIKHÁL
Hol loptad el
húgomnak a nevét?
BIBERACH
Ahol magát más
lopta: a királyné
Dombérozó
mulatságában.
BÁNK, MIKHÁL,
SIMON
Ember!
BIBERACH
No hadd beszéljem
hát magam ki; de -
(Igazán
megszeppenve).
Ördögbe
is! valóban most eszem'
Fel
kell tekerni - átkozott hajón evez
szerencsém,
S elül, hahogy
reája nem vigyázok.
BÁNK
Kóbor! hogyan jött a
Melinda név
Nyelvedre?
BIBERACH
Páh! tehát mégsem tudod? -
De
igaz! hisz a királyné
prüszkölő-
Becs-rang-porától
egész
bolondulásig
Elszédültél te.
No de, szó ami szó,
Ők szépen
is fogának a
dologhoz,
Úgymint: "Nagyúr -
ej - Bánk bán - így, meg
így;
Nem illik, ország első
nagyja, hogy -
Így meg-meg
így." - Felhozta hát ide
Szép
együgyű feleségét a
nagyúr,
Bármint dörömbözött
szerelme-féltő
Nagy
szíve.
BÁNK
Ember!
BIBERACH
Csak csendesen, óh
Bán most
az egyszer úgy kell már
viselni
Magamat, hogy a
hajlandóságodat
Megérdemeljem;
mert ebűl leszek.
Ládd bán,
sokan tudták ezt a regét;
És
ha igazat kell szólni, addig én
is
Sípot faragtam nádatok
között,
Míg benne ülhettem s
hiú szemekkel
Néztem magam
körül - nevetve
mást.
Véletlen így tanultam
azt ki, a-
Mit szorgalommal
sem tudtak sokan.
Ispán uram,
te oly merőn tekéntesz
Reám,
s nem tudod, hogy csak ezen
éjtszakát
Lett volna szükség
el nem lopni Bánk
bán
Nagyúrtól, és hogy
addig, míg ti itt
Vele
vagytok - otthon Ottó és Melinda -
MIKHÁL, SIMON, BÁNK
(egyszerre).
Melinda,
húgom? Fattyú megöllek!
BIBERACH
Ezt ugyan
bizony
Szolgálatomra nem
reményleném.
Ládd bán:
királyod a kezedbe adta
Egész
hatalmát; s így hogy
egyikének,
Vagy másikának
útjában ne légy,
El kelle
ország-vizsgálásra menned.
PETUR (mérges kacajjal emeli fel
ökleit).
Gyalázat!
Ellágyulhattam? - No
Bánk,
Hát nem kacagsz
velem?
BÁNK (összecsapván
kezeit).
Pokolbeli
Irtóztatóság
büntetései -
Földünkre
jöttetek hát már? hiszen
Ni,
itt világos egészen, amit
én
Üres fejű ki nem tudtam
találni? -
El, a királyhoz -
a császárhoz, - a
Pápához
elmegyek s hogy
elpiruljon,
Lerántom e
parázna bíborosról
A szép
álorcáját kacagtatón.
Oh,
légy velem hidegvér, légy
velem!
Ne hagyj el
állhatatosság! hogy
merőn
Nézvén szemek közé,
becsűletes
Tekintetemnél
elvakúljon a
Szentségtörő.
Meggyilkolom ott előtte
A
bíboros gazembert; és ha
a
Vesztőpiacra hurcolnak,
kiáltom:
Azért jutott hóhér
kezébe Bánk, mert
Hitvesse
virtusát bosszúlta meg!
BIBERACH
Páh, milliom!
bizony tán nem tudod,
Hogy
csóka csóka-társának
szemét
Ki nem kaparja? mert
ám mintsem oly
Nagyot
bokázzon a bíbor,
bizonnyal
Előbb feláldoznak
tíz Bánkot is.
De gyilkod is
haszontalan fened:
Az útakat
jól tudjuk
elállani;
Vesztőhelyet se
fogsz te látni, hogy
Ottan
rikolthassál, - az ily
rikoltót
Titokban szokták ám
eloltani.
BÁNK
Német! te
megnyitottad a szemem!
S ily
kábaságot akartam tenni? -
Nem!
Szeggel szeget!
hisz a tilalmas
és
Megengedődhető
ravaszkodás
Úgy állnak el,
mint a hazug s
igaz.
Megmenthetem talán
még - nemde, oh
Szólj,
Bíberach, lehetne még
talán
Meggátlanunk? szólj,
szólj!
BIBERACH (öklét összeráncosított homlokához nyomván, igen
mély,
de rövid gondolkozás
után).
Talán.
- Gyerünk!
BÁNK
Ember! ha még késő
nem volna - oh
Angyal!
szerezd meg üdvösségemet.
-
Ne menjetek széjjel
mindjárt barátim,
Hogy
megtaláljalak, hahogy
talán
Lehetne szükség rátok -
(Mikhálhoz). Ősz,
remélj
Egy nyúgodalmas
éjtszakát.
MIKHÁL
Uram,
Szent
isten! adj te!
MIND
(morogva).
Ámen.
Úgy legyen.
SIMON
Szabadítsd szerette
húgomat, Melindát!
BÁNK
Csak egyszer őtet a
kezem közé
Vehessem, oh mikép
fogom kacagni
A gyáva
herceget; s ha
húsomat
Lerágja a kerítő
asszony, akkor
Még csontomon
is elviszem Melindát,
Hogy
elhagyattatott helyen
legyen
Inkább kenyéren s
vízen, mintsem itt
Pompában,
bíbor és a
hermelin
Bemocskolásra
eszközül vettessen,
S
szolgáljon egy bujának, akinél
még
Drágább s becsesb előttem
a kutyám. (El)
BIBERACH (maga eleibe dörmögve,
követi).
És - jó ez is.
Egyik csak nyerni fog! (El)
PETUR (egy ideig merően nézi mindnyájokat, kik
elgondolkodtak).
No
- üljetek le hát - azt mondta,
hogy
Maradjatok. -
MIND (székekhez ballagnak, leülnek, s az asztalra
békételenül
könyökölnek. A
többiek körül-körül a fal mellett levő
padokra
telepednek, és vagy
térdekre bókolnak, vagy fejeket hanyatt
a
falnak
támasztják.)
Jó,
jó! Maradhatunk.
MIKHÁL
Bojóth! Bojóth! -
Kopácsolásokat
Lelkem
menyasszonyi ágynak
gondolá;
Pedig becsűletünknek
egy koporsót
Szegeztek, Oh
Melinda!
(Bánatosan
lehajtja fejét s végre elszunnyad.)
SIMON (mellé
ül).
Még hiszem,
Tán jóra
fordulhat minden (Maga elébe
néz.)
De
hát
Ha nem? Kevély spanyol
szív, hol maradsz? -
Hamar
tünő örömremény, mi vagy
Te?
játszi képzete a
kívánkozó
Észnek: - mosolyg s
- meghal. -
PETUR (az ablaknál egy székbe vetette
magát).
Jó
éjtszakát!
MIND (anélkül, hogy megmozdulnának,
dörmögik).
Jó
éjtszakát!
PETUR (magába
morog).
Virrad.
- Nem úgy, nem úgy
Ti földi
istennék! ne gondoljátok
azt,
Hogy minden irtózik
hatalmas
hangotoktól!
(Hirtelen
visszateként.) Hát alszotok?
MIND
(lassabban).
Jó
éjtszakát! -
PETUR
Aludj,
Mohón
kilobbant hazafiság!
-
(Elragadtatva néz ki a
hajnalcsillagra.)
Dicső
fény-
Csillag!
(Hirtelen
gúnyolva.)
Lopott
fény! - ej! -
(Lassan.)
Jó éjtszakát!
Függöny
HARMADIK SZAKASZ
Melinda szobája
ELSŐ JELENET
BÁNK (az asztalnál állva kezére
bókolt).
Hazudsz!
MELINDA (előtte
térdepel).
Igen;
mióta hitvesed
Megszünt
Melinda lenni, mindenik
Vétek
lehetséges. Hazudni? óh!
Oh
vajha angyalom lehetne az.
BÁNK
Mit térdepelsz? az
Isten nincsen itt -
Állj fel!
beléphet egy meráni állat,
És
azt hihetné: őtet
illeti.
(El akar
menni, de ismét
visszajön.)
Hát nem
cselekszed?
MELINDA (térdein eleibe
csúszik).
Ölj
meg engemet
Bánk! ölj meg
engemet -
BÁNK
S egy semmi asszonyt!
MELINDA
Oh Istenem! de én
nem az vagyok.
BÁNK
Ártatlan? és az udvar
nyelve e
Névvel nevezte-é
becsűletem?
MELINDA
Nem, azt ne mondja
az udvar, mert
hazud
Mindenkor - ez ne
mondjon engem annak,
Ah, én
szerencsétlen személy
vagyok!
(Lerogy a
földre.)
BÁNK
(felemeli).
Szegény,
szerencsétlen
Melinda!
(Merően néznek
egymásra.)
Mit
Akarsz?
Mi kell? tehát engemet,
mint
Egy Tantalust az el nem
érhető
Végcél után csak
hagysz kapkodni? -
Sírsz?
Felelj; de szóval, és
ne így! hiszen
Szép könnyid
elbúsíthatnák az
ég
Lakosait, s az angyalok
magok
Szánnák kigördüléseit.
Elveszek, s én
Igy férfi nem
vagyok. (Elereszti.) Még sem
hiszek.
Ottó, s Melinda,
egyaránt örültek! -
MELINDA (térdeit
kulcsolja).
Bánk, Bánk!
Taposs meg legalább
engemet!
Én bűntelen vagyok.
Oh, ne mondd meg
ezt
Testvéreimnek: nem
feleség - anya.
BÁNK (belök egy
oldalajtót).
Te átkozott
kis alvó, mit mosolyogsz?
MELINDA (sikoltva
felugrik).
Ember, tudod
te, mit mondtál fiadnak
Most?
- Átkozott! - (Merően néz maga
elébe.)
Atya-átok
egy anyáért!
BÁNK
Mint vándor a
hófúvásokban, úgy
Lelkem,
ingadoz határtalan
Kétség
között, s eszem egy nagy
óceánban
Lebeg, veszejtve
minden csillagot.
MELINDA
Atya-átok egy
anyáért! - Kábaság!
Ha a
szegény hold férjhez adja
szép
Leányait, mondjátok,
hogy királyi
Lakadalma van
két nyíl-lövésnyire.
BÁNK
Boldogtalan! -
MELINDA
Jó név. Pokolbeli
Tűz ége
csontjaimban s a
királyné
Aludni ment - álmos
volt. Ébredezz!
Add vissza
gyermekem, te nagy
királyné!
(Elsiet.)
BÁNK
Menj, menj hová a
történet viszen! - -
Úgy,
úgy! aludni ment - álmos
vala.
Helyes, helyes, meráni
asszonyom! - Nap
Küldd
oktalan Phaétonod, hogy
a
Világot öszve meg-meg
öszverontván,
Pörköljön engem
is pokolra le!
De istenemre,
lehetetlen mégis ez -
Nem!
nem lehet! Tanácsot álmod
e
Szív, s a kimérhetetlen
irgalom
Által susogja azt a
jó reménység
Lelkembe: nem
lehet. - Setét
remény!
(Karjait kinyújtja
az ablakon, ölelve.)
Ne
rontsa ezt el a világod,
oh
Auróra!
Hiszen
Melinda úgyse tudja,
mit
Beszéle - - ég, és föld!
de hát ki az
Oka, hogy
szegény nem tudja mit
beszél?!
És a királyné álmos
volt! - Nem-é?
(Megijed.)
Hah!
Mely
gondolat lesz agyvelőmben
első
Zsengéjekor már
meghatározás? - -
Épülj fel!
Izmosodj meg, gondolat!
-
Veled épül ismét csak fel,
örök lenyugtom
Felett,
megéledő becsületem! (El akar.)
MÁSODIK JELENET
IZIDÓRA (felszakaszt egy oldalajtót, dölyfösen
kilép).
Kiállhatatlan!...
Elfelejtkezél
Rólam,
gyalázóm? Úgy hát
zárodat
Kitörve karjaimmal,
megmutassam,
Hogy Bendeleiben
Egenolf vére foly
Ereimben?
és - nagyúr, ki adta azt
a
Hatalmat, engemet hogy itt
bezárj?
BÁNK (csak maga elébe
néz).
Ha engemet
Prometheusom csak
egy
Hangyának, és az égi
tüzet talán,
Még abban is
sajnálva, hogy
hideg
Szerszámnak alkotott
meg volna, úgy
Szolgálatodra
tán lehetne hangom -
IZIDÓRA
Nagyúr!
királynénak barátja a nevem.
BÁNK (elébe
mutat).
Nézd, nézd az
árnyékot - hallgass
oroszlán,
Az a királyné - oh
hazug! csak árnyék.
IZIDÓRA
Bán, bán, mi lelt
téged? - Nagyúr, mi
lelt?
Könyörületességből
felelj -
BÁNK
Ki innen!
IZIDÓRA
Megengedek, mert
meg vagy háborodva.
(El
akar.)
BÁNK
Egy szót csak
irgalmas lélek: hiszem,
Éjjel
Ottóval még a mulatság
Után
soká beszéle a királyné -?
IZODÓRA
És a kegyelméből
csaknem kijött:
De majd
Melinda megbékélteté. (Elsiet.)
BÁNK
Kígyói nyelv! -
Megbékélt; álmos is
volt!
Szépen kidolgozott
csalárdkodás -
Igy
megcsalatva egy
pokolbeli
Kísértet által,
akitől levésekor
Már úgy
megundorodott az alkotó,
Hogy
félben hagyni dolgát kénytelen volt.
HARMADIK JELENET
TIBORC (bizodalom s félelem közt
besompolyog).
Bánk bán,
nagyúr! jó reggelt.
BÁNK
Útonálló!
TIBORC
Igazán? lehet
meglátni képemen?
BÁNK
Minek is becsület
emberek között!
TIBORC
Való igaz;
megőszült a fejem.
BÁNK
Miért?
TIBORC
Időm
eljárt, jaj s panasz közt.
BÁNK
Azért teremtettem
-
TIBORC
Köszönöm.
Ma már
Nem háborogsz úgy,
mint az éjtszaka.
BÁNK
Munkálkodó légy, nem
panaszkodó -
TIBORC
Oh, istenem!
tekéntenél csak
egyszer
Hazámba - élve látnád
a panaszt
Előtted. Mért valék
becsűletes!
Holott gazember
lévén, mostan is
Tied
lehetnék.
BÁNK
Mely boldogtalan
Az, akinek
bármely bilincsei
Boldogtalan
módon oldóznak el!
TIBORC
Oh, mint örültem,
hogy szabad levék!
BÁNK
Mikép örültem és
bilincseimnek!
TIBORC
Hiszen való, hogy
jó is az: de már
Mióta a
merániak -
BÁNK
Hah! - oh!
TIBORC
Sok pénzre van
szükségek: és mivel
Mi annyit
adni nem tudunk, tehát
Sovány
nyakunkra
izmaelitákat
Ültettek - ez
már égbe kiált.
BÁNK
Piha!
TIBORC
Míg tűrhetém,
tűrtem becsűletessen:
Most
már gazember is lennék; de késő
-!
Ősz fő, kiszáradt kar:
hová megyek?
BÁNK
Haramia - nincs itt
más kigázolás.
TIBORC
Ma éjtszakán
először kezdtem el
Próbálni
azt a mesterséget; oh
Hiszen
beteg feleségem és öt
éhes
Porontyaimnál szívem
majd kiugrott.
De látja
isten, hogy nem értem
azt.
Lenn a királyi ház előtt
soká
Ólálkodék. Vígan valának
abban.
És sokszor azt vettem
csak észre, hogy
Nyelvem
kiöltém, mintha azt
akarnám
Felnyalni, amit ott
fenn ellocsoltak.
Akkor
lopózkodtál be a kapun
-
Hallám az őrzővel
beszédedet -
Én is tehát
utánad mentem, és
Mivelhogy
azt meg tudtam mondani:
Ki
ment be oly titokba,
mindenik
Azt hitte, hogy Bánk
bánhoz tartozok.
BÁNK
Pih! minden e szerént
tehát hamis
S megcsal, -
keresse bár az ember a-
Hol
akarja - legtisztábbnak
mutassa
Magát, de egyben
mégis mocskos az.
TIBORC
Mért bélyegez meg a
szükség vele!
BÁNK
De hogyha jól
meggondolom: maga
A tiszta
hívség, oh! - de, ej, mi
meg-
Gondolni is való van
itten? a
Hívség? Kisértet,
melyről minden ember
Fecseg;
de még nem látta senki is.
TIBORC
No, édes istenem!
Ismét azt hiszem, hogy
Velem
beszél. -
BÁNK
Beszélj, beszélj; igen
Jól
hallom én panaszod; de
magam
Panasza is beszél -
TIBORC
Uram teremtőm
Még a nagyúrnak
is van? - No hát
Nem vétek a
szegény Tiborcnak, egy
Titkos
szövetségben hitét letenni.
BÁNK
Ha! - ezt hogy
elfelejthetém - istenem!
TIBORC
Van más kigázolás?
- vitézkedést
Ugyan ne
várjanak tőlem; de
hisz'
A háborúban
szabad fosztani.
E
gondolat legjobbnak látszatott.
BÁNK (búsan néz ki az
ablakon).
Magyar hazám!
-
TIBORC
A
jó merániak
Azt háború nélkül
is megteszik; mert
Hisz' a
zsidók eleget fizetnek;
a-
Kiket tulajdonképpen tán
nem is
Lehetne embernyúzóknak
nevezni,
Nyúzásra bőr
kivántatik, holott
Azt
a merániak magok lehúzták
Már
csontjainkról; így tehát
ezek
A húsba kénytelenek
bemetszeni -
Igaz, hogy a
metéltetett sikolt; de
Hisz'
arra nem szükség hallgatni,
csak
Haszon lehessen. - S a
nagyasszony -?
(Keserű
megvetéssel lódítja el a kezét.)
BÁNK (fejét az ablakfához
nyomván).
Oh!
TIBORC
Ő cifra és
márványos házakat
Épittet; és
mi - csaknem
megfagyunk
Kunyhónk
sövényfalai közt -
BÁNK
Átkozott!
TIBORC
Ő csorda számra
tartja gyűlevész
Szolgáit!
éppenséggel mintha
minden
Hajszála egy őrzőt
kivánna; sok
Meránit, olykor
azt hinné az ember,
Hogy tán
akasztani viszik, úgy
körül
Van véve a léhűtőktől,
s mi egy
Rossz csőszt alig
tudunk heten fogadni.
Ő
táncmulatságokat ád
szűntelen,
Úgy, mintha mindég
vagy lakodalma,
vagy
Keresztelője volna: és
nekünk
Szívünk dobog, ha egy
csaplárlegény az
Utcán
előnkbe bukkanik, mivelhogy
A
tartozás mindjárt eszünkbe
jut.
A jó merániak legszebb
lovon
Ficánkolódnak - tegnap
egy kesej,
Ma szürke,
holnap egy fakó: -
nekünk
Feleség- és
porontyainkat kell
befogni,
Ha veszni éhen nem
kivánkozunk.
Ők játszanak,
zabálnak szűntelen,
Úgy,
mintha mindenik tagocska
bennek
Egy-egy gyomorral
volna áldva:
nékünk
Kéményeinkről
elpusztúlnak a
Gólyák, mivel
magunk emésztjük el
A
hulladékot is. Szép
földeinkből
Vadászni berkeket
csinálnak, a-
Hová nekünk
belépni nem szabad.
S ha egy
beteg feleség, vagy egy
szegény
Himlős gyerek
megkívánván, lesújtunk
Egy
rossz galambfiat, tüstént
kikötnek,
És aki száz meg
százezert rabol,
Bírája
lészen annak, akit a
Szükség
garast rabolni kényszerített.
BÁNK
Hogy úgy van!
TIBORC
Ők monostort,
templomot
Építenek, hol úgy
sípolnak, úgy
Megzengenek,
hogy a zarándokok
Táncolni
kénytelenek a sáros
útcán;
Nekünk pedig nincs egy
jó köntösünk,
Melyben magát
az ember egy
becses
Védszent előtt
mutathatná meg
a
Templomban.
BÁNK
Oh,
buzogj vér! csak buzogj!
TIBORC
Hahogy panaszkodni
akarunk, előbb
Meg kell
tanulnunk írni; mert az
ily
Szegény paraszt az úr
elébe nem
Mehet be többé -
úgy rendelte Béla
Király, s
merániak hasznát veszik
-
Hisz' öszvekarmolázná a
szegénynek
Patkója a
szép síma padlatot!
S ha tán
utolsó fillérünkre
egy
Törvénytudó felírja a
panaszt:
Ki írja fel keserves
könnyeinket,
Hogy jó
királyunk megláthassa azt. - -
BÁNK
Te Isten!
TIBORC
El
kellene pirúlniok,
Midőn
ezüst-arannyal varrt
övek
Verődnek a lábszáraikra,
mert
Véres verejtékünk
gyümölcse az.
Lelkemre
mondom, egy halotti
fátyolt
Kötnének inkább a
hasokra, - leg-
Alább csak
úgy külsőkép is mutatnák
A
gyászt azon szegény
nyomorúltakért
Kiket
kiállhatatlan
sajtolásaikkal
A sírba
döntenek -
BÁNK
Tűrj
békességgel -
TIBORC
Tűrj békességgel,
ezt papolta az
Apáturunk is
sokszor: boldogok
A
békességesek, mert isten
fiainak
Hívatnak, - úgy de
tömve volt magának
A gyomra.
Istenem! mi haszna!
ha
Szorongat a szegénység: a
pokolt
Nem féljük - a
mennyország sem jön oly
Szép
színben a szemünk elébe.
BÁNK
Kirontjuk a
korlátokat, lezúzzuk
A jó
barátot, ellenséget; és
Aztán
ha célra értünk, sírni kell
csak:
Szánom
keserveiteket, emberek!
TIBORC
(nevetve).
Te szánsz
nagyúr? oh a magyar se
gondol
Már oly sokat velünk,
ha zsebe
Tele van - hisz' a
természet a szegényt
Maga
arra szánta, hogy szülessen,
éljen.
Dolgozzon, éhezzen,
sanyarogjon és
-
Meghaljon. Úgy van,
úgy! ismérni kell
Az
élhetetlenek sorsát,
minek-
Előtte megtudhassuk
szánni is.
BÁNK (haraggal teként reá, de szeme Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel).
TIBORC (észreveszi, s kevés hajával igyekszik
eltakarni).
Huszonhat
esztendő előtt vala ez
Még
gyenge ifjonc voltál. -
Jáderánál
Egy rossz velencei
akart tégedet s
Atyádat - Ej,
hisz' az régen vala!
BÁNK (Tiborc homlokát megölelvén, melléhez szorítja, majd
egy
erszényt nyom a
markába).
Engem s atyámat
- menj, menj, menj Tiborc.
TIBORC
Szép pénz; de
adhatsz-é hát
mindenik
Szűkölködőnek?
visszaadja-é
Ez a halottakért
hullt könnyeket?
Ha mást nem
adhatsz, úgy annál,
kinek
Adsz, még szegényebb
vagy. Vigyázz, hogy
egy
Zsivány, tömött
erszényeiddel együtt
Ne lopja
el nagylelkűségedet.
BÁNK
(méltósággal).
Tiborc!
Tiborc! kivel beszélsz?
TIBORC (térdre
rogyik).
Uram-
Isten!
hisz' azt karom, hogy vesszek
el.
Én nem vagyok
gonosztevő - azért
nem
Bátorkodom magamat
elölni, mert az
Isten
haragjától félek.
BÁNK
Tiborc!
Menj,
menj; keresd fel asszonyomat, s ha
meg-
Találtad, úgy jöjj, s
várakozz reám.
Haza mentek -
ott megmondhatod, hogy él
Még
Bánk.
TIBORC
Igen
- kedves szomszédok!
él
Még Bánk, atyánk -
fogom kiáltani.
(Sírva
elmegy.)
BÁNK
Atya? - úgy -
ez is még hátra van
-
(Megáll a belökött
ajtónál.)
Hah!
fel,
Fel puha ágyadból
gyermek,
nehogy
Megvesztegessen
udvarunk szele. (Bemegy.)
NEGYEDIK JELENET
BIBERACH
(jön).
Bán! Asszonyod
magánkívül futott el.
(Az
oldalszobába besiető Bánk után néz; azután
egész
maga alkalmatosságával
le akar ülni, de a
visszajövő
Bánk tekéntete
visszatartóztatja).
BÁNK (az álmos kis Somával jön
vissza).
Ne sírj, ne sírj
gyermek; hisz' egyszer
akkor
Ébredni kell.
(Vezetvén kifelé.) Menj tigrisek,
fene-
Vadak közé, szelidíts
hiénát,
S ha mindened
feláldozván
nekik,
Hálaadással megnyalják
kezed -
Öleld, szorítsd
melledhez és kiáltsd
Örömmel:
oh még is találtam embert!
BIBERACH
Bán! őrülést
mutat tekénteted!
BÁNK
Tudom, tudom: de
hallom is közel-
Létét eszem
lerontatása hír-
Kürtjének,
és azért kivánom
azt
Használni addig, míg
egészen el nem
Veszejtem.
(El a fiával.)
BIBERACH
És
magam maradjak itt!
(Utána
néz, azután járdogál.)
De
nem hiszem biz' én, a gyáva
herceg
Hogy boldogult. -
Gyanú kinozza
Bánkot.
(Leül.)
Egy
sincsen a sok emberi
indulat
Közt, melynek oly
kevésbe kerüljön a
Képzelt
lehetség általöltözése
Az
igazra, mint a
szerelemféltésnek.
(Maga
eleibe nézvén, egymásra tett lábait
lógatja.)
Biz'
úgy.
ÖTÖDIK JELENET
OTTÓ (lihegve fut
be).
Jó, hogy talállak -
oh, de mért hogy
itten
Talállak, itten,
Bíberach?
BIBERACH
(felemelkedik).
Igen.
Oly
sárga a herceg, hogy jött ide?
OTTÓ
Tudom-é, hogy? - és
te Bíberach is itt?
BIBERACH
Igen. Te
reszketsz, jó uram! mi baj?
OTTÓ
Segíts, segíts!
BIBERACH
Hogyhogy?
OTTÓ
Néném
kerestet.
BIBERACH
Az semmi sem.
OTTÓ
De hátha mégis -
BIBERACH
Úgy
Hát menj el. -
OTTÓ
Ő kerestet; érted ezt?
BIBERACH
Értem.
OTTÓ
Melinda ott van. Bánk is itthon.
BIBERACH
Láttam.
OTTÓ
Melinda - reszketek.
BIBERACH
Soha
Bizony -
OTTÓ
Nem
a nagyúrtól - nem az
egész
Országtól; én csak
rettentő királyi
Nénémtől
irtózok; mert hogy gyanút
Ne
tenne Myska bán által
kerestet.
Elmenjek-é? hová
menjek?
BIBERACH
Csak
amely
Hely legközelb van
hozzá: ott nem
is
Keresnek. - Édes hercegem,
de hát
Mért félsz; talán
vétettél ellene?
OTTÓ
Te kérded azt,
tanácsadó? te?
BIBERACH
És
Volt annyi lelked azt
követni, herceg?
OTTÓ
Csúfolsz,
csavargó?
BIBERACH
(szepegve).
Megesett
a dolog?
OTTÓ (elfogódva szegezi a földre szemeit).
BIBERACH
Hallgatsz? - no -
élj szerencsésen.
OTTÓ
Hová?
BIBERACH
Elég nagy a
világ.
OTTÓ
Engemet
akarsz
Elhagyni? - rémítőn
fogok
fizetni
Gazemberes
tanácsodért.
BIBERACH
No
még
E volna szép! - Én szabad
ember vagyok.
OTTÓ
Reszkess!
BIBERACH
Miért
nem? Gondolod, hogy
a
Felháborított tengert meg
fogod
Állítni, hogyha egyszer
egy habocskát
(magát
érti)
Vessződdel el tudsz
széjjel ütni?... mit? -
No,
nézd ezen kevés
hajat.
(Maga
hajából igen keveset morzsol ujjai
közé.)
Nem
is
Méltó azon kis fáradságra,
mellyel
Ki lehetne rántani -
ha most ennyivel meg
Tudnám
szerencséd váltni, hidd el
azt
Nem tartanám méltónak e
csekély erőre.
(A
legnagyobb
hidegséggel.)
Még
gyermekekhez nem bocsájtkozék
le,
Mióta csak megszűntem
hinni azt,
Hogy a tanítómnak
vesszőitől
Reszketne minden
ember. Jobban ismérsz
Jó
hercegem, mintsem hogy azt
reméld,
Egy Bíberachot egy
mesés manó is
El fogja tán
mindjárt rémíteni.
Első
bejöttöm a világra megölt
Már
egy anyát, s bús tékozló
atyám
Gyűlölni kezdett, - én
is rajta kezdtem
Gyűlölni
minden embert. Néha
jól
Megöklözém. Egyszer végre
feladott.
Bűnöm
bocsánatjáért, ölni,
a
Szentföldre kellett volna
mennem; és
Az atyám megitta
volna addig otthon
Minden
vagyonkámat. Nem mentem.
Akkor
Bedugtak egy
klastromba, hogy pedig
Még
életemben szentté lenni
kedvem
Nem volt, kiszöktem a
falak közűl.
Minden
vagyon nélkül,
köszönhetem,
Hogy ott
tanultam; s így az
emberi
Vakságból éltem; -
elég az ostoba! -
Ritter,
paraszt, szegény, úr,
hercegek
Lettek barátjaimmá,
és csak egyszer
Forrt szinte
a torkomra. Nem kivánom
Hogy
többet úgy legyen. (Menni akar.)
OTTÓ (eláll szeme,
szája).
De
oly hideg
Vérrel?
BIBERACH
Miért
nem? Én beüthetem hűs
Vérrel
Lucim nyakába kardomat,
Hát
tégedet miért ne tudjalak
Hűs
vérrel itten hagyni? - Hogyha úgy
áll
Előttem egy valaki, mint
férfiú,
Biz' úgy ijedni meg
tudok magam
Is - most
nem.
OTTÓ
A
nyugalmamat tekintsd,
És adj
tanácsot e zavarba, kérlek.
BIBERACH
Hahogy te is
szavadnak embere
Lettél s
beteljesítted volna
szép
Igéretid -
legengedelmesebb
Lett volna
Bíberach. A sok
jutalmat
Özönnel ígérted,
mely egykor a
Vénségemen
segítsen: - és nem úgy
lett.
Tudván, hogy a hasonló
emberek
Kények szerént várják
meg a tanácsot,
Kétféleképpen
adtam mégis azt,
És rajtad
állt abban választani.
Most
hát sziszegj azon gödörben,
a-
Melyet magad véstél
magadnak. Azt
Csak meg fogod
nekem bocsátani,
Hogy érted
én is abba esni
nem
Kivánkozok?
OTTÓ
S valóban oly
gödörben
Lennék? Tanácsolj
Bíberachom! Oh
Ha vallásomat
kivánod - ím
Megesmerem, hogy
vigyázatlan
Voltam; de nem,
sőt oktalan.
BIBERACH
Mi, mi?
Még oktalan? - Ti
földi istenek,
Soha oktalan
nem tesztek semmit is;
Az égi
isten adja nektek az
Ő
csalhatatlan
bölcsesség-malasztját;
Kérdezd,
s megesküszik reá
akár-
Mely embered. -
Te mindenféle földi
S
mennybéli bölcsességek
összessége!
Igy hát hogyan
lehetsz te oktalan?
OTTÓ
Ember! csak egy szót
még, vagy egy nyomot
Tovább s
fejed lábadnál fog
heverni.
Bolondokat lelhetsz;
de engem a
Szerencse itt
uraddá tett -
BIBERACH (kissé
megdöbbenve).
S
miért
Tartóztatod tehát
intésedet, hogy
Végére járjon
életemnek? Úgy,
Úgy! ölni
tudtok, jó urak: bezzeg
Ha
életet tudnátok adni,
akkor
Érdemlenétek meg az
uralkodást.
Még eddig egy
kevésre becsültelek,
De most
idétlen
rémítésedért
Megvetlek.
Útálnám magam, ha abban
A
hiedelemben hagyhatnálak
el,
Hogy testi-lelki híved
voltam: - engem
Csak a haszon
kötött hozzád -
OTTÓ
Vitéz!
BIBERACH
Ne félj, uram;
hiszen nem esz meg a
Nagyúr -
való, hogy éktelen
dühös
Lett, midőn a dolgot
felfedeztem -
OTTÓ (kardot
ránt).
Még ezt is? Ördög!
-
BIBERACH (mosolyogva kardmarkolatjára teszi kezét).
OTTÓ (gyengülve ereszti le kardját. Bíberach megy.
Ottó
segítségért akar
kiáltani).
Hej!
BIBERACH
Ne
szólj - uram!
(Hidegen
visszatér.)
Én elmegyek.
Te megfogathatol:
De jól
tudod, hogy én egyedül
tudom:
Ki volt Fülöp
királynak gyilkolója! -
-
(Megy.)
OTTÓ
(elhanyatlik).
Várj,
Bíberach - ne menj! várj! várj!
BIBERACH
(elballagva).
Soha!
OTTÓ (rimánkodva siet a hátra se néző
után).
Várj! Várj!
- (Midőn utólérte,
ledöfi.)
Pokolba
veled alávaló! -
Ahol Fülöp
nem fog reám kiáltani. (Elsiet.)
BIBERACH (visszafordulván, kardot rántott Ottóra; de
elgyengülve
botlik azon
keresztül a földre).
Pih!
ez gyalázat. - Átkozott!
halálos
Ágyad felett
kétségbeesésedet
Kacagja
árnyékom. - Gyilkos! segítség! -
HATODIK JELENET
MYSKA BÁN (jön
többekkel).
Rejtsd el
magad herceg, kér a
királyné
Hol van? szavát
hallottam. Hej! mi ez?
BIBERACH
Ottó döfött le -
hátul - óh segíts -
Gyógyíts
- azért nagy dolgokat
fogok,
Bán, felfedezni,
melyek a királynét
S hazádat
illetik.
MYSKA
Hazámat? oh
Hozzátok őtet
frissen hát
utánam!
(Felemelik
Bíberachot, ki a kezük közé hanyatlik.)
Függöny
NEGYEDIK SZAKASZ
A királyné szobája
ELSŐ JELENET
GERTRUDIS (az asztalnál ül mély gondolatban. Az udvorníknak - aki
az
asztal megett áll, s egyik kezében egy már megolvasott levelet tart,
a
másikban pedig egy világtörténet könyvét kinyitva - a levelet
kivévén
kezéből, feláll, megnézi s ismét visszaveti az
asztalra).
Csak szúnyogok
- csak szőnyeget nekik.
-
Elég! -
UDVORNIK (beteszi a könyvet és néz a királynéra).
GERTRUDIS
De hol van Ottó? - Törnek
ő-
Rá; mert öcsém.
(Az
udvornikhoz.)
Már
elmehetsz.
UDVORNIK (leteszi a könyvet az asztalra s meghajtván magát, elmegy).
GERTRUDIS (az ablakhoz menvén,
kinéz).
Napest!
-
(Az asztalhoz megy,
felvevén a könyvet, végigpergeti
ujjain,
s ismét
leveti.)
Hogy nem lehet
Solon és Lycurgus -
asszony!
Immár ki háborgat
megént?
MÁSODIK JELENET
IZIDÓRA (jövén, távul meghajtja
magát).
Kegyelmes
Nagyasszonyom - -
GERTRUDIS
Leány! szerencse, hogy
Te
vagy - megént büntetnem
kellene.
(Kezét
nyújtja.)
IZIDÓRA (megcsókolja
azt).
Köszönöm. Igaz,
hogy rendelésedet
Tudtam,
mivel be nem bocsájtatik
Még
maga Melinda is. De egy
kegyelmet
Jövék kikérni -
GERTRUDIS
Szólj.
IZIDÓRA
Bocsáss hazámba.
GERTRUDIS
Izidóra!
IZIDÓRA
Én ez országodba úgy
Jöttem
be egykor, mint egy
asszonyi
Szép érdemünkkel
büszke leány, de az
Ma
meggyaláztatott; azért
tehát
E büszkeségem megmaradt
darabját
Engedd hazámba
visszavinni még!
GERTRUDIS
Ha hazudsz,
leány -
IZIDÓRA
(letérdepel).
Nem,
istenemre, nem!
Nem!
GERTRUDIS
Szólj!
IZIDÓRA
Szerettem Ottót -
GERTRUDIS
Mit beszélsz? -
A
herceget?
IZIDÓRA
Nem. Ottót a vitézt; de
a
Vitéz bemocskolá magát s
azért
A büszke német lány a
bíborost
Is megveté.
GERTRUDIS
Leány,
az én öcsémet?
IZIDÓRA
Azt.
GERTRUDIS
Állj fel!
IZIDÓRA
(megteszi).
Oly
igen szerethetém
Még akkor
is, hogy megcsalt engemet:
De
már ma félénk gyilkossá leve.
GERTRUDIS
Az én öcsém
félénk gyilkos leve?!
IZIDÓRA
Szemérmemet
meggyőzve, mindenütt
Nyomában
voltam estve ólta. -
Hogy
Téged, nagyasszonyom,
Melinda mellett
Az álom
elfogván, feküdni mentél
-
Előmbe jött lihegve
Bíberach;
S midőn lefektedet
megtudta, kért
Hogy menjek el
Melindához, mivel
Italt adott
mindkettőtöknek Ottó.
GERTRUDIS
Hah!
IZIDÓRA
Én futottam; nem hozzád,
mivel
Ez altató volt csak -
futottam Ottó
Herceghez és
Melindához hamar.
-
Rendetlenül láttam kifutni
onnét
A herceget. Szemmel
tartván, alig
Értem Melinda
ajtajához, amidőn
Egy durva
lábdobogás riaszta fel.
GERTRUDIS
No -
IZIDÓRA
Vállamat ragadta egy erős
Kéz
- bélökött Melinda ajtaján,
S
előttem állott Bánk bán.
GERTRUDIS (megmerevedik, végre halkkal
mondja).
A nagyúr?!
IZIDÓRA
Melinda
felsikoltva elhanyatlott -
Én
fagyva álltam, mint egy
útazó
Az égnek első
dördülésekor.
Mindent
kivallottam: melyért bezárt
egy
Oldalszobába, -
szabadulásomért
Ott
várakoztam hasztalan.
Segítség
Után akartam az
ablakon kiáltni
Már; s ím
kacajt hallottam fel.
Szemem-
Világa elveszett. -
Hajnalban egy
Idegen szobában
- rajtam a kacaj!
Iszonyú
erőt éreztem karjaimban
És
felszakasztám Bánknak ajtaját.
GERTRUDIS
Bánk itthon
-
IZIDÓRA
Oh királyné! ez
gyalázat!
Eressz hazámba:
hiszen ez itt marad.
GERTRUDIS
Ottó! -
IZIDÓRA
Kevés időre
alattomosan
Megölte ritter
Bíberachot -
GERTRUDIS
Ezt is?
Ottó!
IZIDÓRA
Szerencsétlenségembe
kezdem
Esmerni udvarod -
milyen mohón
Kap a
gyalázaton, hogy gúnyolódjon!
GERTRUDIS
Ottó!
Meránia!
IZODÓRA
Midőn elvivé
Leányod, a
követség -
engemet
Itten
hagyattál -
GERTRUDIS
Berchtold nemzete!
IZIDÓRA
Jó Bertha, légy
leányom anyja, mint
Én anyja
leszek a tiednek! -
azt
Mondád te akkor jó
anyámnak. - Oh
Kegyes
nagyasszonyom! Hazámba vágy
A
szívem, és az ott vagyon, hol
a
Holtteste nyugszik annak,
akinek
Az életem s lelkem
felébredését
Köszönöm.
GERTRUDIS
Dicső kinézésim!
IZIDÓRA
Nagyasszony!
Hidd el, királyi
udvarodra nem
Vagyok én
teremtve. Itt nekem
hideg,
Lármás, világos
minden, oly nagyon -
GERTRUDIS
Izidóra!
IZIDÓRA
A magányosságnak édes
Ölében
voltam én nevelve,
ott
Tanultam esmerni egy jobb
világot. Ottó!
GERTRUDIS
Átok reád fiú,
ki örök mocsok
Közé keverted
a hazádat!
IZIDÓRA
Ott
Fogok talán én
megnyugodni; vagy
Könnyezni,
elfelejteni.
GERTRUDIS
Izidóra!
Jöjj máskor el.
-
IZIDÓRA
Reménylhetek?
GERTRUDIS (kezét nyújtja, anélkül, hogy elfordítaná egy helyről szemeit).
IZIDÓRA
Királyné!
GERTRUDIS (széjjelnéz s valamin nagyon láttatik
gondolkodni).
Az egy
halál -
IZIDÓRA (mohón megcsókolja a
kezét).
Minden
keserveinket
Elűzi, és a
sírban a sebek
Is mind
begyógyulnak. - Mosolyogj
remény!
(El)
HARMADIK JELENET
UDVORNIK
(jön).
Nagyasszonyom
-
GERTRUDIS (egy futó
pillantással).
Jöjjön
Melinda.
UDVORNIK
De...
-
GERTRUDIS
(elmerülve).
Uralkodás!
Parancsolás! -
minő
Más már csak ennek még a
hangja is,
Mint
engedelmeskedni - hát
minő
Ez még
valóságában? - Egy
Magyar-
Országba! Majd Polyák
- Podólia,
Aztán Velence, a
kevély Velence -
Európa
harmadába! (Szédülni
láttatik.)
Gyenge
lélek,
Szédülsz? - pirúlj! ha
egyszer annyira
Segítne Endre
fegyvere, semmivel
Se lenne
szédítőbb, mint mostan
ez.
(Elevenebben.)
Törvényt
kiszabni, és úgy lenni e
felett,
Miképpen a nap sok
világokon! Csak ez
Is
elfelejtetheti velünk
rövid
Éltünknek álmatlan sok
éjtszakáit.
(Az
udvornikhoz.)
Hah! mégis
itt?
UDVORNIK
Mikhál
bán jönne be
Erővel is
-
GERTRUDIS
Melinda.
UDVORNIK
Jól
vagyon. (El).
GERTRUDIS
Saját eszünket s
akaratunkat a
Legostobább
köntösben is annyira
Szentté
teremteni, hogy azt egy
egész
Ország imádja:
önmagunknak
az
Lehetni, aminek
szeretjük; és
Másnak
parancsolhatni,
lennie
Az, aminek kell
lenni - átkozott!
mitől
Foszthatsz meg, Ottó,
még tán engemet!
NEGYEDIK JELENET
MELINDA (hirtelen belép, megáll, merően
néz).
Ez a magyar
királyné?
GERTRUDIS
Kérdezed?
MELINDA
Úgy, úgy, ez a
kevély királyi asszony!
GERTRUDIS
Eszelős!
MELINDA
Hiszed, hogy reszketek?
GERTRUDIS
Mi kell?
MELINDA
Mi? Kérdezed? Nem,
nem! lehetetlen az!
GERTRUDIS
Micsoda?
MELINDA
Hogy álmos a - rabló!
GERTRUDIS
Esze-
Veszett! megengedek.
-
MELINDA
Késő az immár!
Add vissza egy
anyának gyermekét
Add vissza
testvérnek testvéreit -
Add
vissza férjét e
tökéletessen
Megrontatott
beteg lelkemnek is.
GERTRUDIS
Szánlak.
MELINDA
Köszönném, hogyha
elhihetném.
Nincs, aki
szánjon - nincs, nincs, nincs. -
Midőn
Kifutottam a sárkány
elébe, még
Bánkom se jött
utánam - szegény!
Azt vélte
tán, hogy nála nélkül
is
Elmenni tudnék
lakodalomba. - Oh
jaj!
(Fejét kezei közé
szorítja.)
GERTRUDIS (megijedve néz
rá).
Hah! istenem -
Melinda!
MELINDA
Csak ne lennél
Az, ami vagy:
megátkoználak. Oh
Ti a
szegény Melinda jó nevével
Ma
egy egész familiát
töröltetek
Az üdvözülhetők
sorából el.
Átkozza férjem
azt az esküvést,
Mely engem
hitvesévé teve -
Átkozza a
szerette
gyermeket,
Mert a
bojóthi Melinda szülte azt -
GERTRUDIS
(csenget).
Udvornik! A
nagyúr! -
UDVORNIK
(bámul).
Itthon?
GERTRUDIS
Siess!
UDVORNIK (el).
GERTRUDIS
(szelíden).
El kell az
udvarunk hagynod, Melinda.
MELINDA
El, el?
helyes!
GERTRUDIS
De minden lárma nélkül.
MELINDA
Semmit se félj,
hogy pompásan hagyom
El! -
Gazdagon jövék abba;
és
Koldúsi módra költözök ki
abból -
GERTRUDIS
Szegény
Melinda!
MELINDA
És - te tudsz így szólani?
GERTRUDIS (kezét nyújtja a csókolásra).
MELINDA (nem fogadja
el).
El ezzel a szennyes
kézzel.
GERTRUDIS
Melinda!
MELINDA
Nem csókolom - nem
is csókolhatom
Azon kezet,
mely útat nyithatott
Lelkem
kirablására. Úgyde hát
Ki
állhat a pestisnek
ellene,
Hogy el ne
terjedjen?
GERTRUDIS
Te oktalan!
Tudod, hol, és
kivel beszélsz?
MELINDA
Veled,
Koronák bemocskolója!
aki meg-
Loptad királyi
férjedet, - kitépted
Kezéből
a jobbágyi szíveket,
Áruba
tetted a törvényt - nyomád
a
Nyomorultakat - mártirrá
tetted az
Erkölcsöt és
(sírva fakad) testvéri
indulatból
Egy szennytelen
nyoszolyának eltörése
Végett,
királyházban bordélyt nyitottál.
GERTRUDIS (az oldalajtón
kikiált).
Hah!
asszonyok!
MIKHÁL (szava
kívül).
Melinda!
MELINDA
(térdreesik).
Istenem!...
Ne
hagyd bejönni őtet - csak ne most
-
Ne hagyd királyné
(eleibe
mászik).
Mind
csak kérdezé
Odakinn,
miért sírok s fehér
hajával
Törölte könnyeit,
hogy nem tudá
Meg tőlem azt.
Ha benned emberi
Érzés
vagyon, ne öld meg őtet
ön
Gyalázatoddal!
(háborodva).
Mondd,
hogy a menyegző
Két
nyillövésnyi - az Bánk, és Melinda.
GERTRUDIS (a bejövő asszonyokhoz - méltósággal, de
mégis
valamennyire
szánakozva).
Vigyétek
e szegény tébúltat el!
MELINDA
Mindenható, ments
meg kerűletétől
Minden
tapasztalatlan sziveket! (Mennek.)
ÖTÖDIK JELENET
MIKHÁL BÁN (betör - néhány udvornikok
visszatartják).
Gyilkoljatok
meg, hogyha sírva kell
az
Ajtó előtt itt az
igazságnak el-
Aludni, amíg
bébocsájtatik.
Meg kell
ezennel tudnom, hogy mi
lelt,
Melinda -
MELINDA
Félre! Félre!
eresszetek!
(Kiszalad. Az
asszonyok követik.)
MIKHÁL
Hurcoljatok hát
sírba engem is! (El akar menni.)
GERTRUDIS
Maradj! (Int
az udvornikoknak, kik
eltávoznak.)
Hová
ragadott indulatod?
MIKHÁL
Mi lelte húgomat?
miért szalad
Előlem el - mint
atyját, úgy szeret.
És mégis
elfut -
GERTRUDIS
Nem tudod, miért?
(Szünet.)
Tehát miért
kéredzkedél be hozzám?
MIKHÁL
Ni, szinte
elfelejtem - Istenem!
A
húgom, és - ez -
GERTRUDIS
Ez? mi ez?
MIKHÁL
Követség -
GERTRUDIS
Micsoda
követség?
MIKHÁL
Oh,
jaj, jaj! az eszem
Mint
éjtszakáim, felzavarva van
A
környülállások
boldogtalan
Örvényin.
(Hirtelen.)
Óráim
kiszabva vannak!
Csak egy
szavadba fog kerülni és
az
Irtóztatón megindult sors
golyóbisa
Más jobb nyomon fog
hengeredni el. -
Tekéntsd
magad - tekéntsd országodat -
GERTRUDIS
Miért?
MIKHÁL
Hogy
azt még kérdezed! -
Kezem
Reszketve tészem
össze.
GERTRUDIS
Talán
Miattam? - én nem
reszketek.
MIKHÁL
De én
Országodért: te
reszkess éltedért.
GERTRUDIS
Mit? éltemért?
Tán nem vagyok királyné?
MIKHÁL
Légy hát azoknak
anyja is, kik engem
Hozzád
bocsájtottak -
GERTRUDIS
Kik?
MIKHÁL
(megütközik).
Kik?
- kik a
Hazaszabadító
névvel bélyegezték
Meg
magokat.
GERTRUDIS
Undokság!
MIKHÁL
Úgy
hittem ez-
Előtt csak egy
órával én is ezt: de
Kik már
azóta elérték volna a
Célt,
várakoznak kérésemre.
GERTRUDIS
Pártos!
MIKHÁL
Az nem vagyok; mert
itt nem állanék.
Oh, töltsd
be kéréseket, és egyről
egyig
A lábaidnál
láthatod.
GERTRUDIS
Mi kérést?
MIKHÁL
(letérdepel).
Nézd -
így fogok beszélni. Nem
vagyok
Magyar, tehát nem is
gondolhatod,
Hogy
részrehajlás vagy haszon
beszél
Belőlem: oh add vissza
híveidnek
Azt, mit elraboltál
-
GERTRUDIS
Balgatag!
MIKHÁL
A nyúgodalmat,
békességet és
Az életen való
gyönyörködést -
A volt
vagyont, a testi-lelki
meg-
Elégedést, fazékok
mellől a
Fát, ételekből a
húst és ágyokból a
Szalmát
-
GERTRUDIS
Hah!
MIKHÁL
Mert
biz ezt raboltad el,
S
od'adtad a saját
hazádbéli
Udvornikidnak.
GERTRUDIS (felkapja a levelet - erősen megnézvén Mikhált -
ismét
visszaveti.
Csendesebben).
Állj
fel és beszélj,
Mint ember
emberhez.
MIKHÁL
(feláll).
De
jobban is
Megmondhatom: Te ok
nélkül bocsátád
El
hivataljaikból a
magyar
Alattvalóidat s
tiéidet tevéd
Helyekbe - és
lerontatád az ősi
Szép
várakat s od'adtad a
tulajdon
Felekzetednek.
GERTRUDIS (szünet után
félutálattal).
Oh,
nem ösmered
Te a magyart
még!
MIKHÁL
Sőt
igen: sem a meg-
Bántást, sem
a jótéteményt soha
El nem
felejti a magyar - de
főkép
Felekzetednek.
GERTRUDIS
(fellobban).
Ősz
ember, kik
a
Békételenkedők?
MIKHÁL
Meg
akarsz ijeszteni. -
Pedig
tekéntesz ősz hajszálaimra.
GERTRUDIS
S ha arra én
tekéntni nem fogok? -
MIKHÁL
(megdöbben).
Úgy -
elbeszélem, mért őszült meg
így:
Itt van az előljáró
beszéd -
(Áradó
könnyeit
törölgeti.)
No
már
Jó éjtszakát szivem
végnyúgodalma! -
Nem hinni
látszol s
tántoríthatatlan
Megállni,
mint minden kevély eszű.
GERTRUDIS
Úgy?
MIKHÁL
Ez
lopá el tőlünk
mindenünket.
Nem volt utolsó
a bojóthi faj
Spanyol
hazámban, és pajzsunkon
a
Taréjos egyfejű sast
esmeré
Régtől sok ellenség.
Már férfiak
Valánk öcsémmel,
amidőn
anyánknak
Született ez
a Melinda. Szép
Volt, mint az
erkölcs. Akkor szült nekem
Is
egy fiat feleségem. - Oh ti
szép
Napok! ti édes
éjtszakák! - Ehol
Jövének
egyszer a mohádik, és
A
maurusok hatalma a
spanyol
Földön megént egészen
eltenyészett.
minden csak azt
kiáltá: "A mohádik! - -
Nem
messze vannak a mohádik!" -
Én
Szunnyadtam és - de hátha
csak mese?
Mondá az én
nehezen hívő öcsém.
Igy
egyszer egy boldogtalan
éjtszaka
Elvette mindenünket
- nemzetünket -
Barátjainkat
- ős Bojóthot és
(elfojtódik)
Egyetlenegy
fiamat, reményemet,
Lelkemnek
egy gyönyörűségét,
virágzó
Ifjú korában.
Boldogok szülőink,
Kik már
előre elköltöztek! - A
Hajam
kitépve, futottam a
halál
Elől, mivel Simon
megölt fiamnak a
Testével
oldalam mellett futott.
Nem
akarta eltemetni, mert
soha
Sem hitte, hogy meghalt:
de ah! midőn
Melinda
elfáradván, jajgatott
A test
felett - midőn erőtlenül
Én
ott feküdtem és ő gödröt ásott -
GERTRUDIS
Ember! ledőlsz -
erősödj!
MIKHÁL
Majd
- igen.
(Tenyerével
mázolgatván legörgő
könnyeit.)
Fájdalma
meghaladta a
saját
Fájdalmamat, - kezével
véste a
Sírt, mintha csak
maga akart volna abba
Belé
feküdni. Igy talála
ott
Bennünket egy magyar, ki
Elmerik
Királynak a spanyol
Constantiát
Vivő
követségéhez tartozott
-
Kunrád, a nagyúrnak
édesapja.
Alig tudták Simont
felvonni onnét -
Fájdalma
meghaladta a
saját
Fájdalmamat! s én azt
mostan
neki
Háláadatlansággal...
-
GERTRUDIS (belevág
szavába).
Egyike
A
pártosoknak!
MIKHÁL
Hát
ki mondta azt? - - -
Szegény
öcsém! én voltam árulód! -
GERTRUDIS
Fedezd fel
őket!
MIKHÁL
Hallgatásra
tettem
Le esküvésemet.
GERTRUDIS
Hát mégis egy
Az
összeesküdtek közűl -?
MIKHÁL
Fiam
Sírjára
esküszöm, hogy nem vagyok.
De
ők mohón kívántak bánni
a
Dologgal és - Melinda volt
eszemben -
Kértem, hogy addig
csak halasztanák,
Míg nem
beszéllenék veled: hanem
Meg
kelle esküdnöm, hogy
egyikét
Sem árulom közűlök el
-
GERTRUDIS
Oktalan!
Első hited mindég
királyodé.
Udvornik!
(Udvornik
belép.)
Őrizetet!
-
Tüstént
Simon
Bán
elfogattasson.
(Udvornik, beszólítván őrzőket, elsiet.)
MIKHÁL
Ha
meg találják
Ezt látni -
GERTRUDIS
Lássák és irtózzanak
-
Gertrudis ingadozhatatlan
áll.
Vigyétek!
MIKHÁL
Engem? asszony!
GERTRUDIS
Esztelen!
Nem fogsz talán
csak átkozódni, hogy
Az
éltemet kivánom őrzeni?
Öcséd
kivallja majd, (gúnyolva) mivelhogy
ő
Nem esküdött meg. Ah így
megcsalatva
Saját
teremtményemtől - a magyar
Se
tette volna ezt... Vigyétek!
MIKHÁL (néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén:
visszaveti).
Ősz
Fejem! - ily gyalázat -
oh Simon!
GERTRUDIS
Hisz' őtet
Átkozhatod
-
MIKHÁL (magát rendbe
szedvén).
Fiamnak
sírja mellett
Fájdalma
meghaladta a
saját
Fájdalmamat. Jó
éjtszakát! Te nagy
Sorsodban
elvakult, kevély
eszű,
Reszkess szerencsédtől
- jó éjtszakát.
(Az őrizet
közt ellézeng.)
GERTRUDIS (merően néz
utána).
Reszkessek a
szerencsémtől?
miért?
Gertrudis a
szerencsétől
legyen
Reszketni kénytelen?
-
UDVORNIK
(bejön).
A
nagyúr.
GERTRUDIS
(döbög).
Ne
még -! -
Jöjjön.
(Udvornik el.)
GERTRUDIS
Szerencsémtől -
-?
(Kinéz az
ablakon.)
Vitézi
módra méssz
Le szép nap! Ah,
hol ily halál? Eredj,
Eredj!
utól nem érlek - én csak
asszony
Vagyok.
HATODIK JELENET
BÁNK (belép
morogva).
Helyessen,
Istenemre, az!
Itt van
Melinda, azt mondá Tiborc?
GERTRUDIS (remegve néz a
földre).
Bánk? a
nagyúr?
BÁNK
Parancsolt
a királyném. -
GERTRUDIS
Én-é?
BÁNK
Igen.
-
GERTRUDIS
Vagy
úgy! igen.
BÁNK
Parancsolj!
GERTRUDIS
A hitvesed -
BÁNK
Miféle
hitvesem!
GERTRUDIS
Nagyúr!
BÁNK
Való,
hogy én házas vagyok:
De
hitvesem nincsen -
GERTRUDIS (egy ideig nézi, végre elsiet).
BÁNK (kardját félig
kirántva).
Jó
angyalod
Susogta ezt neked! -
Tiborc! Tiborc!
TIBORC (ki Bánk bánnal jött, és leghátul maradván csak
egy
szegletben vonja meg
magát s kucsmáját
gyömöri).
Uram! iszonyú
ezen hideg
magad-
Viselete!
BÁNK
Nagyravágyás,
büszkeség,
Kecsegtetés,
hizelkedés, csupán
Csak
csillogó fények; s hogy mégis
az
Asszonyt becsalhatják a
bűn fenék
Nélkül való
mocsáriba - -!
Lelkemre
mondom, a nevelésnek egy
Jó
magva sem marad szivekbe
meg,
Mivelhogy a növésekkor
tüzellő
Indulatoknak pestises
szele
Kifújja mind. Szegény,
szegény! de szánni
Méltó
teremtmények! hisz esmerem
Én
gyengeségteket: de hogy ily
nagyon
Ki légyen a
romlandóságnak az
Tétetve,
nem hihettem még soha -
-
Előttem, esküszöm,
szentebbek is
Lesztek ti,
mint egy jó fiúnak
a
Szülőitől maradt ereklye.
A
Lehelletem fogom
mérsékleni,
Nehogy törékeny
erkölcstök virágit
Lelökje.
Asszony! asszony! asszony! - -
És
Ők ezt tudák! ezt ők is
jól tudák!
Mégis vasas
marokkal körmölének a
pók-
Hálóba. - Meg fogok tán
nemsokára
Nektek
fizetni, jó név
gyilkolói!
Egész szegény
nemzetségem megölt
Nevébe
kívánok majd számadást.
Oh,
semmi sincsen oly
gyalázatos,
Mint visszaélni
az asszonyi gyengeséggel!
Az
alkotónak szentségébe
be-
Törés ez - és
kigúnyolása, hogy
A
legcsekélyebb férgecskének
is
Teremte oltalom-fegyvert,
csupán
Az asszonyállatról
felejtkezett el.
TIBORC (a zuglyában térdre
esik).
Uram, bocsásd meg,
mert nem tudja, mit
Beszél!
Tudod, hogy ájtatos
vala
Mindég: ha tán asszonyt
nem ismert volna, úgy
Ő
angyal is lett volna földeden!
GERTRUDIS (jön
Melindával)
Itt van.
BÁNK
(elfásulva).
Melinda!
MELINDA
Kösd
be fejem
Bánk!
(felkiáltva) Gyermekem!
GERTRUDIS
Nagyúr!
add vissza azt
Anyjának -
BÁNK
Anyjának?
MELINDA
Hol
van Soma?
BÁNK
Biztos helyen.
MELINDA
Megölted?
GERTRUDIS
Istenem!
BÁNK
(eliszonyodva).
Hiénaszívet
vélni az
atyában?!
(Hirtelen
kimutat az
ablakon.)
Látjátok azt az
ősz embert?
GERTRUDIS
Hah!
(Elfordul.)
MELINDA
Bátyám!
-
BÁNK
Tömlöcbe
vettetik.
MELINDA
Kezénél
a fiam -
BÁNK
Ott, ott. Az
elhanyatló nap nem ád
Oly
tiszteletre méltó fényt
maga
Körűl, mikép ezen öreg
fejér
Hajfürtjein sugárol. Oh
királyné,
Tekénts ki, kérlek!
nézd, hogyan döcög!
Csak egy
tekéntetet! Igy megy egy
király,
Ki elvetette a
királyi pálcát,
Mivelhogy azt
becsébe nyomorúltnak
Találta.
(Szemeit törli.) Mikhál, látod e vizet?!
GERTRUDIS (bosszús
elkeseredéssel).
Távozzatok!
BÁNK
Jobbágyaid
vagyunk.
(Meghajtván
magát, elindulnak.)
GERTRUDIS
(Bánkhoz).
Maradj
te!
BÁNK (falhoz
tántorodva).
Vége,
vége már neki!
Tiborc! vezesd
hát asszonyod. Soká
Nem kések
én is - ugy-é, jó
királyném?
Menj, menj,
Melinda, ezen
becsületes
Paraszttal és ne
szégyeld el magad -
Ő
Jáderánál egykor igen
sokat
Tett - menj csak! a nap
elnyugtával az
Örvendezők is
elnyúgodnak.
MELINDA (ki érzéketlenül állván, mellén lévő pántlikáját
tépegeti,
végre leveti a
földre).
El-
Hervadnak
a menyegzőben - kiholt
az
Atyaátok - oh Bánk,
látlak-é megént?
BÁNK
(szorúlva).
Megént.
MELINDA
Igen
- megént! Mély síromon
Túl a
halál szép halvány
angyala
Meg fog mutatni
megént.
(Gertrudishoz
féleszelősködéssel.)
Nevetsz
te kis
Ártatlan? Oh vesd le
koszorúdat! az
Öröm csak egy
pillanatnak szülöttje
S
anyjával együtt meghal. Élj! Az
isten
Bocsássa meg, mit oly
istentelen
Cselekedtetek
vélem. Nem volt
italtok
Méreg, de elszárítá
lelkemet. -
Bánk, jöjj
hamar!
BÁNK
(öleli).
Köszöntsd
helyettem ősi
Váram -
vezessen békével
szerelmem!
Siess
Tiborc!
MELINDA (rebegve ténfereg
kifelé).
Bánk
jöjj hamar! csak egy-
két
nyíllövésnyi - jöjj hamar.
TIBORC (elvezetvén, az égre
teként).
Hamar!
HETEDIK JELENET
GERTRUDIS (szünet
után).
Bánk itt
maradt?
BÁNK
Igen.
GERTRUDIS
A
megsértett vagy
a
Sértő?
BÁNK
Igen
vagy nem, csak egyre megy.
GERTRUDIS
Adj számot -
BÁNK
Én?
GERTRUDIS
Te
mint egy éjjeli
Tolvaj jövél
foglalatosságaidból
Az
udvarunkba vissza. Illik ez?
BÁNK
Nem.
GERTRUDIS
Te rangodat, sőt
önnön rangomat
Megmocskolád -
hát ez illik-e?
BÁNK
Nem.
GERTRUDIS
Leventa! egy
ártatlanságot el-
Zárván,
gyalázatba kevertél -
becsület-
É ez?
BÁNK
Nem.
Óh az én becsületem
Melinda
elbúcsúzásával el-
Búcsúza;
Mikhál bánnal és
fiammal
Elzáratott: ha még mi
megmaradt,
Ezernyi sok
szegény között
hazámban
Felosztva van -
minek az is?!
GERTRUDIS
(méltósággal).
De
tűrtesd
Magad!
BÁNK
A
becsületes
kínoztatik.
Megostoroztatik,
kipörkölik
Szemeit, s midőn
minden kitelhető
Csapást
kiállt, akkor törik
kerékbe;
És így, ha későn is,
megismeri,
Hogy ugyan
becsületest kell játszani,
De
valóba' lenni mégis
oktalanság.
Minő dicső
ellenben becstelennek
A
sorsa, csakhogy tudja a
közönség
Jó véleményét
meghódítani.
Akkoron azonban,
hogy a becsűlet ál-
Orcája
mellett bűntetetlen
el-
Követhet undokságokat,
vakon
A hír legemberebbnek
szenteli -
Fő hivatalra lép;
ottan rabol
Mindent el a
szegény bohóktól,
ahol
Akarja; minden emberek
vele
Óhajtnak egybeköttetésbe
lenni;
Gazdag s hatalmas léte
barátinak
Lehet javokra; sőt
a mennyet is
Gyakorta úgy
megnyerheti
Részére,
gazdagságából kitelő
Több
áldozattal, hogy sokkal
becsesebb
Lesz még előtte,
mint az a szegény
Becsűletes,
ki semmit sem tud adni.
GERTRUDIS
Istentelen!
Távozz!
BÁNK (közelebb
lép).
Nem.
Avagy azt
Hiszed, hogy nem
maradtam volna
itt
Parancsolásod nélkül?
Meglehet -
(magában)
Tán nem
maradtam volna mégis itt!
-
Nagyasszonyom! Melinda
helyett köszönni kell!
GERTRUDIS
Jobbágy!
BÁNK
Nem úgy van,
asszonyom! - Én urad
S bírád
vagyok; míg a király
oda
Lészen, királyod is
vagyok -
GERTRUDIS (a csengetyűhöz akar nyúlni).
BÁNK (elkapja s zsebébe teszi).
GERTRUDIS
Udvor...
BÁNK (kardját félig
kirántva).
Egy
Szót!
- Ülj le! - hasztalan kiáltsz te
most,
Mert nem szabad bejönni
senkinek
Is; úgy parancsolá
Bánk bán, Magyar-
Ország
királya.
GERTRUDIS
Bánk!
BÁNK
Bejártam
az
Országot és mindenfelé
csak az
Elbúsulást találtam.
Udvarod'
Átkozza minden és
hazádfiit. -
Szerette jó
királyunk, Endre! hogy
Fogod
találni népedet?
Polyák-
Országot elnyered, s
tán a magyart
Veszted
helyette el! - Midőn te
leg-
Először, asszonyom,
hazánkba jöttetek,
A
békességnek édes
istene
Pannóniára monda
akkoron
Egy átkot, és
a romlás angyala
Mormogta rá
azt áment.
GERTRUDIS
Ember!
azt
Mondom, ne törj túl a
korlátidon!
BÁNK
Egy szájjal, egy
lélekkel azt kiáltá
Minden
magyar hozzám: "Ez
egynehány
Keserves esztendő
alatt magyar
Törvényeink
magyar hazánkon
úgy
Fityegnek, amiképpen egy
pelengér-
Oszlopra állította
mocskos
tettinek
Táblája."
GERTRUDIS
Oh
hazug! miért nem úgy szól
A
hír tehát?
BÁNK
A
hír csak esztelen
Kongás, -
ha a hordó üres,
leginkább
Kong; mégis - a hír
a királyi szék
Fő Bëlje;
ennek oltárára kész a
Magyar
lerakni mindenét; való,
Hogy
azt is a dicső
udvornikid
Emésztik
el; de hangzik is az
ország
Négy része,
megdicsértetésitől
A bőkezű
adakozónak -
GERTRUDIS
(elbámulván).
Talán
úgy?
BÁNK
Vak voltam én is
udvarodban; de
Már látok.
Egykor egy öreg paraszt
Akadt
előmbe - szárazon evé
A
megpenészedett kenyért. - Igaz s
hív
Szolgája volt hazánknak,
mondja, negyven
Esztendeig:
de nyúgalomra
ment.
Miért? helyet
kellett csinálni
egy
Hazádfiának -
(összecsapja
kezeit).
Istenem,
Istenem!
Egy tiszteletre
méltó ősz kezébe,
negyven
Esztendeig való
szolgálatért,
Száraz kenyért
nyújtasz magyar hazám? -
Tűrt
a szegény. - Végtére egy
követ
Hírül hozá, hogy itt
mik esnek.
Ál-
Köntösben visszajöttem és
találtam - (nyögve)
Oh
többet is, mintsem
reménylheték!
Azt, büszke
lélek, fel nem érted
ésszel,
Hogy gyermekem' miért
adám amaz
Öregnek? Asszonyom!
Ha útam innen
Hóhér kezébe
vinne engemet? - -
GERTRUDIS (elsárgulva támaszkodik az asztalra).
BÁNK
Ugyan ne gondoskodjon
egy eszes
Atya, gyermekéről?
-
GERTRUDIS (székébe
rogyik).
Bánk!
mit akarsz velem?
BÁNK
Te engemet magadhoz
hívatál,
Szikrát okádó vérem
éktelen
Dühében. Itt
előszobádba láttam
Mikhált
gyalázatán kesergeni -
Oh,
egy tekéntet, mely az
ördögöt
Magát is arra bírta
volna, hogy
Egy
megszorúlt szentet
segíteni
Siessen. Igy -
od'adtam a fiam; mert
Tudom,
hogy ő előbb saját
kezével
Megfojtja kedves húga
gyermekét,
Mintsem, hogy azt
csak tőle elvegyék is.
GERTRUDIS
Itt is talán
hibáztam még?
BÁNK
Neked
Csak
egy szavadba kerülne, mégis a
hit-
Szegést előbbvalónak
gondolád -
Neked csak egy
kicsiny reményt vala
Szükség
hazudnod - egy csekély
igéret
A zendülést
elnyomhatná; de az
Erőszakos
rimánkodás
szokatlan
Nálad. Te
híveidnek a
porig
Alázatosakat véled, kik
úgy
Mosolyganak, mikép
parancsolod.
Nem látod azt,
hogy többnyire a
saját
Hasznokra egy kalitkát
építettek
A büszkeségeden,
hízelkedéssel,
Hol
elveszel.
GERTRUDIS
Ha
úgy találna lenni!
BÁNK
Azt képzeléd, hogy
isten vagy,
mivel
Letérdepeltek híveid,
midőn
A láncokat reád rakták.
Magyar
Nem volt neked soha
embered, mivel
Hallatlan
Endre idejéig az még,
Hogy a
teremtőjét kivéve, más
előtt
Is térdre essen egy
magyar.
GERTRUDIS
Ha
a
Királynak hitvese nem nyer
is
Alattvalójától becsületes
maga-
Viseletet - add meg
azt, leventa, egy
Asszony
személynek!
BÁNK
Aki
nem érdemes,
Hogy a szerette
jó királyom áldott
Szivét
kezében tartsa; aki lábat
Ád
a bujálkodónak, és tovább
Az
áldozatra így teként le -
ő,
Holott nem érdemes, hogy a
saru-
Szíját megoldja; mert
kenőcsli testét
Lelkét -
-
GERTRUDIS (megsértett büszkeségének legnagyobb dühével
felugrik).
Gonosz
hazug! ki tette azt? -
Légy
átkozott Melindáddal!
legyen
Örökre átkozott az a
kölyök, kit
Gyalázatomra
szült Meránia!
BÁNK
Melinda jó nevét te
hagytad az
Udvarnak a
nyelvére tenni: légy
most
Isten s hitesd el vélek,
hogy Melinda
Bánk bánra
érdemes: úgy letérdelek,
S
imádlak, én, kit ők nevetnek.
GERTRUDIS
(keserűen).
Úgy?
-
Csak hadd nevessenek; hisz
a hasonló
Történet életünknek
azon szokott
És kedves
ízetlenkedésihez
Tartozhat,
amely megnevettető -
Már úgy
születtünk, mint a
szegény
Emberbarátink
kárán tapsolók;
Hiszen ha hét
az utcán hétszer el-
Esett,
azon szint'annyiszor
kacagjuk
Magunkat el -
(komoran néz
Bánkra)
S
a szánás akkoron
Jön csak,
midőn látjuk, hogy
egyike
Többé felállni nem
tud.
BÁNK
Szörnyeteg!
kész
Lennél te is kacagni?
-
GERTRUDIS
(kiált).
Emberek!
OTTÓ (az oldalszobából
jön).
Néném! Az istenért!
-
(megijedve).
Bánk bán!
(Visszaszalad s
becsapja maga után az ajtót.)
BÁNK (hasztalan igyekezvén a bezárt ajtón utána
rontani.)
Ha,
fattyú!
Hogy e dühösség, mely
a testemet
Emészti, százezer
mértékbe fussa
El lelkedet!
hogy a kín, a maga
Egész
minéműségében,
csekélység
Legyen tulajdon
kínaidra nézve! -
Az
ételednél undorodásba jöjj
És
férgesedjen az italod -
gyötörjön
Éhséged annyira,
hogy a sírból a
Halottakat
kívánd kirágni!
El-
Csúfíttatott árnyékom
mindenütt
Kövessen és véresen
álljon ott,
Ahol lefekszel,
ott ahol felébredsz!
Örökre
átkozott légy, átkozott!
És
átkozott a hely, melyben születtél!
GERTRUDIS (Ottó megjelenésével undorodva rogyott székébe, majd
az ablakhoz szalad; végre
használni akarván az
alkalmatosságot,
el akar
sietni; de Bánk utolsó szavára, mint egy
tigris,
nekidühödve, tőrt
kap, és Bánkba akarja
ütni).
Hitvány, ne
bántsd hazámat!
BÁNK
Én?
- Kerítő!
(Megfordúlván,
kitekeri kezéből a gyilkot.)
GERTRUDIS (sikoltva fut az asztalig).
BÁNK (utoléri és
agyonszurdálja).
Sziszegj
- sziszegj, kígyó! te itt maradtál.
GERTRUDIS
(lerogy).
Ah!
BÁNK (merően áll, reszketve egyenesíti ki ujjait - a tőr
kiesik
kezéből, melynek
zördülésére
felijed).
Vége!
volt - nincs; de ne tapsolj, hazám
-
Ni! - reszket a bosszúálló
-
(Kívül zörgés s több
kiáltás.)
Hamar!
BÁNK (megijedve néz az ablak felé
ki).
Örvendj becsűletem,
lemosta mocskod'
A
vérkeresztség - oh Melinda! -
ki!
Ki! a tető mindjárt reám
szakad. (Elváncorog.)
GERTRUDIS (fel akarna
emelkedni).
Meghalni -
nem királyi széken - ah!
NYOLCADIK JELENET
MYSKA BÁN (még kívül
kiált).
Mentsd meg magad
királyné! Pártütés!
Ezt
mondta a haldokló. (Bejön.)
Istenem
Késő!
GERTRUDIS
Nem érdemeltem -
gyermekek -
Hol vannak a
gyermekeim? - még ne
is
Láthassam őket? - Endre -
gyermekek -
MYSKA (kezei közé szorított süvegét az ég felé
emelvén).
Uram teremtőm!
hallatlan Magyar-
Országban
ily eset!
GERTRUDIS
Ottó!
(Kívül
lárma, verekedés.)
MYSKA
Zendülés!
OTTÓ
(berohan).
Gertrudis -
oltalmazz, megölnek! Oh
jaj!
(Ordítva rogy mellé,
midőn
meglátja.)
Gertrudis!
GERTRUDIS (elfordított ábrázatát a földhöz
nyomja).
Ottó!
Ottó! gyilkosom!
MYSKA
Ottó?
OTTÓ
Nem
az! nem az!
MYSKA
Nagy
királyné!
Igy kell kimúlnod
-?
GERTRUDIS
Igy
-
ártatlanul...
(Meghal.)
PETUR BÁN
(kívül).
Az egész
nemet kiirtsátok!
MYSKA
Mit?
az
Egész nemet? hol vannak a
király-
Fiak? - Velem légy,
istenem! segíts! -
Azoknak
élni kell! - megmenteni -
Meg
kell, kik egykor
királyai
Lesznek fiamnak,
unokáimnak is! (Elsiet.)
OTTÓ
Vígy magaddal,
Gertrud! - Bíberach!
Mért nem
követtelek?
(El akar
szaladni; de szembejönnek Petur bán, Simon
bán,
békételenek.)
KILENCEDIK JELENET
PETUR
Megállj
-!
OTTÓ (visszaszalad s Gertrudisra
borul).
Segíts!
SIMON
Én nem megyek
tovább! hol van Melinda?
PETUR (Erősen fújva, néz
Gertrudisra).
Elég
is. Itt hever már; s a
dühös
Tenger magát örömmel
engedi
Egy kis gödörbe
elszorítani,
Csak ottan is
zúzhassa a hajókat.
(Ottó
megragadván, felrántja, s egy békételenhez
lódítja.)
Fel innen,
ördög! úgyis
számtalanszor
Térdeple sírva
itt az emberi
Szeretet; de
senki sem nyitott neki
Ajtót!
Keresztények valának ők,
Kik
csak tanúlságúl szemléltek
az
Imádtatott keresztre -
látni, hogy
Ők is mikép
feszegethessék az
embert,
Először elrabolván
mindenét.
(Kívül
kürtölés, lárma.)
SIMON
Mi az?
SOLOM MESTER
(kívül).
Ti
csillapítsátok!
OTTÓ
(kiáltva).
Szabadság!
PETUR
Kínokra
hurcoljátok!
OTTÓ (kétségbeesve, midőn vinni
akarják).
Oh,
hogy oly
Irtóztató legyen
majd sorsotok
Egykor - legyen
bár akkor, amikor -
Hogy a
meráni csontokat siratva
A
földből is kaparjátok ki s
mint-
Megannyi szent ereklyét
légyetek
Imádni kénytelenek -
s hogy minden
el-
Szánt törekvéstek
önvédelmetekre
Olyan siker
nélkül való legyen,
Mint
kínozásom után
esenkedéstek.
(A Bánk
által elejtett tőrt felkapja, s magába akarja ütni.)
PETUR (elkapván tőle
kiteként).
Vágjátok
öszve! - - A királyi nép!
SOLOM (berohan
katonákkal).
Alattomos
királyi gyilkosok! (Viaskodás.)
PETUR
Hazudsz, hazudsz,
istentelen gyerek!
Sohasem
alattomos a magyar.
OTTÓ
Szabadság!
Gertrudis
engedj meg - hisz elűz
Magyar-
Ország!
(Elszalad.)
PETUR (kivágván magát kiált a
társainak).
Kövessetek!
SOLOM (dühösen utána fut, kiáltván a
katonáknak).
Kövessetek!
Függöny
ÖTÖDIK SZAKASZ
A királyi nagy palota, melyből hátul a középen egy nagy
bolthajtás
egy másik szálára vezet, mely eleintén földig érő fekete
kárpittal
el van fedve. Udvornikok, nép, majd a király több
zászlósurakkal,
Izidóra, asszonyok. Mind gyászban.
ELSŐ JELENET
UDVORNIK
A népet immár
tartóztatni nem
Lehet a
halottnézéstől. A király,
azt
Mondják, hogy a lováról
is lefordult -
De sérelem
nélkül mégis. Egyéb-
Iránt,
barátim, a vén Myska
bán
Legtöbbre ment; mert
elnyeré
Zalában
Zelelgeh jószágot,
fiastól együtt.
Hm! mintha
más szintúgy megmenteni
Nem
tudta volna a királyfiakat.
(Kívül lassú zúgás hallik: a király! a király! a bolthajtás
kárpitjai
kétfelé nyílnak, melyeket végig két udvornikok tartanak.
Látszik,
miképpen Gertrudis királyi pompával nagy emeleten egy
koporsóban
fekszik. Mellette az epekedő Izidóra a királyfiakkal. Az
emelet
lépcsőin körül az udvari asszonyok. A király az emeleten
állván,
egy ideig csendes magaalávetésével a sorsnak, összekulcsolva
kezét,
néz a halottra.)
UDVORNIK (lassan a
többiekhez).
Szánom
szegény királyunkat -
(Király meghallja. Egy nehéz sóhajtással magát hidegségre erőlteti.
Már
lejött a lépcsőkön, midőn gyermekeit utána indulni észreveszi.
Szívrehatóan
öleli egybe mind a hármat..)
IZIDÓRA
Csak azt
Tudnám, ki volt azon
gonosztevő! Oh
Mert kész
lehetnék e
fájdalmaimban
Öngyilkosommá
lenni! - Ah igaz,
Hogy a
királyné kedves nem vala;
De
ezt ugyan mégis nem érdemelte!
(Király, ki ezalatt gyermekeit magától elhárítván, azok
Izidórához
visszamentek, most elfogódva kijön előre. Néhány zászlós
urak
követik.)
UDVORNIK (magok
közt).
Sír a király.
KIRÁLY (hirtelen közikbe
tekint).
Ki
mondta azt? - Nem úgy
van.
Csak víz -
(tenyerével eltakarja).
UDVORNIK (tartózkodva közelít
hozzá).
Királyom,
miért takartad el?
KIRÁLY
Mert nem
szabad.
UDVORNIK
Dehogy
nem!
KIRÁLY
Én
király
Vagyok.
UDVORNIK
De
ember is -
KIRÁLY
Érzem
- Egy királynak
Kell látni
minden könnyeket:
magának
Könnyezni nem
szabad.
UDVORNIK
Ne
kéne bár!
KIRÁLY
Ő Isten. Istenit
kivánva néz
Reája minden.
Éppen akkor sírhat
egy
Szegény, midőn királya; s
a király
Nem látja azt meg a
könnyek miatt. -
Gertrudis!
így kellett találni
meg!
(Székbe
váncorog s lebókol.)
MÁSODIK JELENET
SOLOM MESTER (bejön, mélyen meghajtván magát,
egy véres kardot tesz a
király
lábaihoz).
Engesztelődjél
sorsoddal királyom!
Elérte
bosszúálló fegyvered
Karom
által a gyilkost.
KIRÁLY
Ifjú
vitéz!
IZIDÓRA (égre vetett
szemekkel).
Oh nyújts
borostyánt bosszúlónk fejére!
SOLOM
Királyom azt
parancsolá: siessek
Előre,
mint győzedelmes érkezése
hír-
Mondója. Tűzben s vérben
leltem itt
Mindent. Atyám is
a királyfiakkal
Futott
előmbe: alig küldhettem
el
Egy biztos ember által
őket. Az
Apám kiáltá vissza
még:
"Megölték
Nagyasszonyunkat,
és ártatlanúl".
Tüstént
rohantam fel, s a gyilkos
Ottó
Hercegre mondta épp a
halált.
KIRÁLY
Ottó! tehát még ő
is?
SOLOM
Elfutott;
De
nem tudom hová. A
zendítők
Kitörtek. Én
nyomokban voltam
a
Legényeimmel és körülvevék
egy
Házat - meg is
jutalmazám: azon
Vason Petur
bán vére gőzölög.
KIRÁLY
Petur?
UDVORNIKOK (lassú zúgással
viszonozzák).
Petur.
SOLOM
Királynénk
asztalán ezen
Levelet
találtam, hogy jövék.
(Király mohón elkapja a levelet, de halkan adja azt egy zászlósúrnak.)
ELSŐ ZÁSZLÓSÚR
(olvassa).
"Glogonca:
1213.
Kilencedik hava 20-án, mint Sz.-Lestár
napján.
Áldás s szerencse
néked nagy királyné!
Országod
alsó részei nemsokára
Inkább
mutatnak egy
kovácsműhelyt,
Hol vízre lesz
csak szükség a tüzet
Öntözni,
melyben most a
kardokat
Edzik.
Nagyasszonyom! vegyen
Kegyelmed
Kormányozásban más
szabásokat -
Itt pártütéstől
félhetünk. - Igaz
Ember
tanácsol
-
Pontió di
Cruce,
Templomvitézitek
nagymestere,
S
jóvoltotokból itt az
illirok
Között
királyi helytartótok."
KIRÁLY
Úgy
van!
ZÁSZLÓSÚR
Mi van úgy,
királyom?
KIRÁLY
Ő
hibás; hiszen
Másképp nem
ölte volna meg magyar.
SOLOM
Az istenemre akit
imádok; ősz
Atyám fejére
esküszöm - magyarról
El nem
hiszem, mert az előbb a
világ
Láttára tenné, mint
alattomosan.
KIRÁLY
Remény! remény!
becsületes hazug,
Mely egy
igéretet sem teljesítsz,
És
végre gúnyolódva hagysz el
ott,
Ahol csak egy-két
könnyet tudhatunk
Hullatni
éktelen kárunkon.-
SOLOM
Engedj!
(Elsiet,
majd bevezeti Simon bánt.)
SOLOM
Ez itt az
öszveesküdtek közül
Egy. -
Lásd, mitévő léssz. (Hátra áll.)
KIRÁLY
Háláadatlan.
SIMON (kard nélkül,
szomorúan).
De hátha
mégis.
KIRÁLY
Látod
ott!
SIMON (megilletődve néz a halottra, azután fejével
int).
Igen.
KIRÁLY
Minden
tökéletességgel ruházta
Fel
őtet a természet, - benne
csak
A halhatatlanság hibáza:
itt
Kétségbe lévén,
azt irigyelétek,
SIMON
Mi? Uram király!
ZÁSZLÓSÚR
Petur.
SIMON
Petur?
esküszöm,
Hogy nem Petur bán
ölte meg a királynét.
ZÁSZLÓSÚR
Pártos.
SIMON
Talán
az sem vagyok -
ZÁSZLÓSÚR
Miért
Vagy
elfogatva? -
SIMON
Az való! de én
Csak a folyó
szerént úsztam. Petur
bán
Gyűlölte a királynét, s
mégis, a-
Midőn öreg bátyám
rimánkodék,
Hogy várakozzanak
csak addig, amíg
Ő a
királynéval beszéllene -
Meg
tette még azt is Petur; de
egy
Kevés időre Mikhált
láttuk a
Tömlőcbe kísértetni
- melyre az
Egész gyülekezet
összeháborodva
Rontott
ki, s megszabadítá.
KIRÁLY
S
a királynét?
SIMON
Már halva leltük
-
KIRÁLY
És
Ottó?
SIMON
Petur
bán
Halált kiálta a fejére.
Ez
Ifjú vitéz betört ránk és
meg-
Mentette. - Majd
Peturtól elszakadtam,
-
Mentemben egy fedél alatt
nyögést
Hallottam: éppen az
volt ez, kinél
Nagyasszonyunk
(mint e polgár maga
Vallá ki)
hétezer márk aranyat el-
Tett
bérbe. Ottó azt
erőszakosan
Ragadta tőle el;
magát pediglen
egy
Halált-hozott sebbel
jutalmazá.
KIRÁLY
Gertrudis! - Ottó
-
SIMON
Hogy
Peturt veszély
Közt lenni
hallám, védelmére mentem;
És
e vitéz ifjú ott elfogott - -
KIRÁLY
Háláadatlanok! ne
szóljatok!
Miért akartok már
megfosztani
A holtakért való
bánattól is? -
Vigyétek
el!
NEGYEDIK JELENET
Mikhál bán a kis Somával jön
MIKHÁL
Király - - Uram -
-
KIRÁLY
Te
is?
MIKHÁL
A jó nevében
összerontatott
Ősz én vagyok.
Hogy ezt meg kelle érnem! -
-
Ha egykor ősz hajad leszen,
fogod
Érezni, hogy minő
keserves annak
Megmocskolása.
- A mohádik el-
Vették
szerencsém, nyúgalmam, fiam.
-
Azt gondolám, hogy
mindenem: nem! én
Még nem
valék szegény, Gertrudis
azzá
Tett.
KIRÁLY
Mit
beszélsz?
MIKHÁL
Késő
vénség fehérlik
Fejemen -
mocsok nem volt rajtam
soha
Más, mint kiontott vére
a haza
És szent igazság
ellenséginek;
Most mint
közönséges tolvaj
vitettem
Tömlöcbe, és a külső
nemzetet
Anélkül is
megútált nép
szeméttel
Dobála. Ezt
Gertrudisod tevé,
Mert nem
akarám testvéremet megölni.
SIMON
Érettem ennyit -
MIKHÁL
(elragadtatva).
Fiamért
annyit! oh
Simon, hogyan
felejthetném el azt? (Öleli.)
KIRÁLY (magában
küszködve).
Utálatos
beszédek! lopjatok
Csak a
szememből minden
könnyeket
Ki, melyek oly
édessen törlik a
Fájdalmamat
szívemből el. Miért
Kell
félelemnek a bánat
helyére
Férkezni? meg volnék
rabolva? meg?...
Oh
félre! félre! a nyájas
halott,
Mely fekszik oly víg
ábrázattal ott
Nem törheté ki
azt a támaszot,
Melyhez
királya úgy ragaszkodott.
(Fenn.)
Vigyétek el!
vigyétek el! hazudnak!
MIKHÁL
Igen! megyünk. -
Állandóság, öcsém,
Nincs e
világon. Átok fekszik
a
Bojóthi Mortundorf fajon! -
Minek-
Előtte mennék: király!
ne ez!
(Somát elébe
vezeti.)
Melinda
gyermeke. Atyja adá ide;
Csak
Endre az, kinek kezére
bízni
Bátorkodok.
(Megöleli a
gyermeket.)
Ha
az anyád kérdezi,
Hogy hol
vagyon Mikhál? mondd meg, hogy
ő
Simonnal elment
számkivetésbe.
Élj.
(El
akarnak.)
ÖTÖDIK JELENET
BÁNK BÁN (egész elszánással
belép).
Hová?
(meglátva Somát, a király mellől
elkapja).
Szerencsétlen,
mi vitt ide?
UDVORNIKOK
(dümmögik).
Bánk!
BÁNK
Gyermekem!
Szerette
gyermekem!
(Körülnézi
magát)
Mi bennem ilyen
bámulásra méltó?
Zavart
eszem? Nem. Borzadó
hajam?
Király! Magyarság! Jól
emlékezem,
Hogy atyja vétke
végett egykor a
Kis Béla
elvesztette két szemét -
MIKHÁL (hirtelen magához kapván Somát, mind a két kezével elébe
szorítja).
Gyermek!
(Mind zúgnak.)
BÁNK
Király!
Gertrúdisod koporsó-
Aljára
vágom a hatalom jelét
-
(Nyakláncát
odaveti.)
Ott van.
Vereslik is még vére
rajta.
(Nagy zúgás
van.)
IZIDÓRA (bosszut szomjúhozásának elaludt reményével a testre
hanyatlik).
Oh!
KIRÁLY (elfedett ábrázattal az asztalra borul s onnét egy
nehéz
sóhajtással székébe
sikamlik.)
BÁNK
Vége - !! -
MIKHÁL
Meg
van a bojóthi faj
Átkozva -
eltört végistápja is!
BÁNK
Szükségtelen beszélni
tetteit:
Felért az égre a
sanyargatott
Nép jajgatása s
el kellett neki
Akármiképp is
esni, hogy hazánk
Ne essen el
polgári háborúban!
KIRÁLY
Polgári háborúban!
-
BÁNK
Zendülés
Lappanga
mindenütt, s csak ő vala
A
gyűlöletnek tárgya; a
legelső
Magyar, ki hazáját
kedveli,
Megtette volna rajta
áldozatját.
KIRÁLY
Magyar?
BÁNK
Vagy
azt hiszed, hogy az
engedi,
Mint egy kifestett
kép, magát nehány
Szoros
vonás közé szorítani?
Nagy
volt az a hatalom, melyet
kezembe
Tettél le. Itt
dörgött markomban egy
Ország
felébe mért ménkőcsomó;
S
mégis kezét csókoltam volna
a
Gyilkosnak, aki véremet
megölte,
Csak azért,
mivelhogy gyűrűjére
egy
Rangbéli címer
volt felmetszve?
KIRÁLY
Gyilkos?
BÁNK
Az. Több. Ha tízszer,
harmincszor megölt,
Ha
kincsemet rabolta el, ha
széjjel-
Szaggatta
gyermekeimet, feleségemet
-
Még tán megengedhettem
volna; de
Ő jó nevét ölé meg
nemzetemnek
Rút öccse által s
a feláldozott
Becsületet
kiűzte udvarából.
KIRÁLY
Hallgass!
(Magába
küszködve.)
Ez
a győzedelmi pompa,
mely
Galiciából jöttömet
fogadja?
Reszketni kell
Endrének hitvese
Holtteste
mellett
önmagyarjitól!
Gertrudis,
ennyit érdemeltem én,
Hogy
győzedelmes jöttöm
ünnepén
Romlásodat könnyeznem
sem lehet!? -
-
(Nagyon.)
Vigyétek
el míg el nem
érkezik
Bírája!
BÁNK
Az
te nem lehetsz,
szerette
Királyom! Árpád és
Bor vére közt
Folyó dologban
bíró csak Magyar-
Ország
lehet. Jobban be van
neved
Mocskolva, mint az
enyém. (Kimutat az
ablakon.)
Nézd
azt! amott
Hurcoltatik Petur
bán és egész
Háznépe
lófarkon. S azt
kurjogatják,
Hogy: éljen a
király!
KIRÁLY (az ablakhoz akar, de véletlen Solomon akadnak meg szemei).
SOLOM
Uram
király!
Ezt, istenemre
mondom, nem tevém. (Elsiet.)
BÁNK
Azok tevék ezt,
akiket te külső
Földekről
országodba csőditél,
Mint
pártosok feje és
nagyasszonyunk
Gyilkosa úgy
ölettetett le, és
Midőn alig
mozogva ott
hevert,
Házára törtek ismét
és nevedben
A gyilkolásért e
bosszút veszik:
Holott csak
én öltem meg a királynét!
KIRÁLY (maga eleibe
néz).
Még azt akarják,
hogy kivessem itt
A kedvesért
való fájdalmamat
Szívemből és
egy pártoson kesergjek! -
BÁNK
Midőn te bátyád,
Elmerik király
Ellen
kikelvén, Kheene-várban
el-
Zárattatál; jut-é eszedbe
még,
Mit szenvedett ő érted?
és ezen
Egész az őrülésig
téged kedvelő
Ember
hideg gyanúból veszti
el
Irtóztatólag éltét s
házanépét:
Pedig én, csak én
öltem meg a királynét!
SOLOM
(visszajön).
Késő!
kiszenvedett már -
gyermekit
Kérdezte. Egy átkot
nyögött ki
még
Nagyasszonyunkra és az
alattomos
Gyilkosra; téged
áldott csak királyom
És a
hazát - nem hallá többet
egy
Szavunkat is - lelkét
kiadta ott.
KIRÁLY
Tépjétek el csak
mind mellőlem azt,
Amelyhez a
sors édesen ragaszt
-
Tépjétek! én is
embernek születtem.
BÁNK
Petur engem átkozott
alattomos
Gyilkosnak -
MIKHÁL
És
a nagyasszonyt.
SIMON (magában
felsóhajtva).
Petur!
-
KIRÁLY
Nincs senki a
jelenvaló leventák
Közül, ki
e szennyet nagyasszonyán
Nem
undorodna hagyni?... senki sincs?
MIND (gondolkodva szegzik le szemeiket).
BÁNK
Petur engem átkozott
alattomos
Gyilkosnak - ámde
őt is átkozá!
KIRÁLY
Nincs senki a
jelenvaló leventák
Közül,
midőn Árpád s Bor vére
közt
Folyó dologban bíró csak
Magyar-
Ország lehet? hiszen
úgy szerettelek
Titeket
szünetlen, mint szintén
magam.
Minden javam tinektek
engedém,
Királyi székem
koldussá tevém -
Azt
hittem: a jobbágynak csak
legyen;
Ugy addig a király se
lesz szegény!
Szegény,
szegény király! be
megcsalatkozál.
(Könnyes
szemekkel elfordul.)
IZIDÓRA (sírva fakad s kitakarja
Gertrudist).
Nézzétek e
halottnak arculatját:
Hol
itten egy hamis vonás? hol
itten
A gyáva lelkiismeret
nyoma?
Ezen szelid arcával
hagyja el
Az öszvebékült
ellenségeket
A békitő vitéz -
ezen mosolygó
Vidám ajakkal
vál el egy zarándok
A
jótevőitől s ezen
vonással
Megy vissza egy
eltévelyedettnek a
Vezére
kedves kunyhójába - s egy
Se
volna?
KIRÁLY
(magában).
Nincs, egy
sincs. Jobban remeg
Előtte
minden, mit előttem. -
Endre!
Te gyenge
Endre!
(Egy kardot
kap.)
Magyarok!
Második
Endrét tehát lássátok
vívni meg-
Holt hitvesének
jónevére.
(Bánkhoz.)
Állj ki!
BÁNK
Királyom! én veled
nem harcolok!
Szent vagy te
énelőttem - Istenem,
S hazám
után a
legszentebb.
(Kardját
leoldván, elébe
teszi.)
Megölhetsz.
SOLOM (tisztelettel
előlép.)
Tehát
velem.
KIRÁLY
Fiam!
IZIDÓRA
Segítsd
vitézedet,
Elköltözött! -
BÁNK (merően
nézi).
Kedves
fiú, miért
Akarod fejed
bezúzni egy gonosz
Asszony
miatt? Szánd e tüzet
hazánknak.
Kétségbe kéne
esnem, hogy egy
Meráni
asszonyért hasítanék
Ilyen
nemes szivet ketté. Eredj!
SOLOM
"Ártatlan" ezt nyögé
utolszór az
Elhunyt
szerencsétlen, hallotta ezt
ősz
Atyám - az ő szavára
megvívok.
Gyerünk!
BÁNK
Gyerünk
szegény
buzgólkodó!
(Kiindulnak.)
MYSKA BÁN (sietve
jön).
Fiam hová?
SOLOM
Megvívni
a nagyúrral!
Nagyasszonyunk
haláláért.
MYSKA
Megállj!
Az
orozva-gyilkoló hát ő?
BÁNK Orozva?!
MYSKA
Igen; mivelhogy a
nagyasszonyunk
Ártatlan.
KIRÁLY
Az?!
MYSKA
Semmit
sem is tudott
Ottónak
ízetlenkedéseiről.
Meghittje
Bíberach, ki a saját
Házamban
holt meg, azt vallotta.
Ő
Hörgése közt tevé az
újjait
Keresztre és lelkét
kiadta e
Végszóval: "Esküszöm
hogy a királyné
Ártatlan!" -
Ő mindent tudott -
bizony
Mindent tudott! az
ördög is igazat
Mondana
halála óráján, bizonnyal.
SOLOM
Úgy hát átkozott
legyen, ki a nemes
Kardot
bemártja egy
alattomos
Gyilkosnak a vérébe
- (félreveti)
KIRÁLY
Oh
igaz!
Ártatlan ő! ártatlan
áldozat!
Mindent bocsáss meg
vérző szív, csak ezt
Ne hagyd
magadtól elrabolni.
ZÁSZLÓSÚR
Őrzők!
Vigyétek
el fiával együvé!
MIKHÁL
Fiát is? ezt
bocsájtni nem fogom.
Király!
Király! ne hagyd el e
szegény
Árvát: vagy aminő
igaz, hogy isten
Van, mintsem
ő az ősi szokásnak
áldozatja
Legyen -
hüvelykemet nyomom
feje
Lágyába inkább -
KIRÁLY
Nem
- nem áldozott
Le szennyel a
nap szent koronám
felett.
Ártatlan ő! Király,
férj, és atya!
MIKHÁL
Légy atyja hát e
gyermeknek, király!
-
Magyarok! velem jön
számkivetésbe és
Öcsémmel, e
szegény kicsi -
mindenét
Itthagyja nektek,
csak az egy
életért
Rimánkodik.
KIRÁLY
Nem
a tiéd -
MIKHÁL
Enyim,
Melinda
s atyja bízta rám: nem
is
Adom ki senkinek. Tűz,
víz, veszély
És gyilkosok
közt is karomon viszem,
És
rongyokat s kenyért fogok
neki
Koldúlni. Ez szegény,
nem vétkezett, mint
Az
atyja - ezt fogom kiáltani
-
Magyarok! nem ölte ez meg a
királynét,
Nem pártütő ez,
mint az atyja; oh,
Engedjetek
csak egy arasz helyet
Ez árva
gyermeknek, hová
fejét
Hajthassa -
(zokog) Kérlek
adakozzatok
Ezen kicsiny
mártírnak - oh!
KIRÁLY (mélyen gondolkodván, halkkal
szól).
Vigyétek
Csak
félre kissé -
BÁNK (aki mindeddig oszlopmódra állott, földre szegezett
szemekkel,
most hirtelen
felkapja
kardját).
Ki?
mit?
ZÁSZLÓSÚR
Hah!
kardot
Emelt -
UDVORNIKOK
Királyi-gyilkos!
El vele!
(Hirtelen messziről egy pásztori síp szomorúan hallatszik -
mind
közelebb-közelebb. - Álmélkodás.)
BÁNK (elcsuklik a karja, reátámaszkodik a kardra, de ez is
végre
kisikamlik alóla s a
földre esik; melynek zördülésére
mintegy
álomból
felébred).
Mikhál,
Simon!
SIMON (aki földre szegezve szemeit, csak
hallgatja).
Melinda
éneke.
BÁNK
(fájdalommal)
Melinda!
- Sírján ezt fuvassam,
így
Enyelge sokszor. Oh
Melinda! eltünt
A szép idő -
te fúvasd síromon.
KIRÁLY
Gertrúdisén!
(Mintegy
magát elfelejtve, siet a holttest felé; de
szemébe
akad
Tiborc).
HATODIK JELENET
Tiborc, ki kevéssel előbb bejött, csak a szegletbe húzza magát.
KIRÁLY
Ki vagy?
BÁNK
(odateként).
Jaj!
ismered te?
Nem ismerem - nem
ismerem.
TIBORC (csak
ottmarad).
Tiborc.
BÁNK
Nem igaz. Tiborc ez
nem lehet.
Tiborcnak
Becsületesebb
ábrázatja volt.
Hol van
Melinda?
MIKHÁL és SIMON
(megrémülve).
Melinda?
TIBORC (kucsmáját
rágja).
Hol?
BÁNK
Hová
Tetted?
ki ott az, akit erre
hoznak
Oly lassan? (Merően
néz az ablakon által
ki.)
Oh,
hogy egy zivatar le
nem
Csavarja szemfedelét
képéről!
Éktelen
Lakossa a
pokolnak, mit gyötörsz?
TIBORC
Ha kénytelen -
BÁNK
Mit?
úgy? - Te sírsz? no
hála
Istennek, amíg sírnak az
ördögök,
Addig talán az
emberiség örülhet! (Ki akar.)
(Néhány jobbágyak öszvekötött botokon hoznak egy betakart halottat
és a
szín hátulja közepén leteszik.)
BÁNK (visszarezzen s a parasztokat mint esmereteseket merően nézi).
IZIDÓRA (nagy várakozással egy lépcsővel lejjebb jön az emeletről).
TIBORC (tipeg topog, nyögdécsel).
BÁNK (reszkető kézzel vonván le a szemfödelet - nem hisz a
szemeinek
és elcsukló inain
erősen akar megállani).
IZIDÓRA (öröm s fájdalom közt Gertrúdisra borulni
visszasiet).
Melinda!
BÁNK
Oh,
felelj te
mindenütt
Jelenvaló! ki tette
ezt? (Lerogyik előtte.)
MIKHÁL és
SIMON
Melinda!
(Odafutnak
és mögötte térdre esvén, reáborulnak.)
KIRÁLY (ki azalatt visszament az
asztalhoz).
Ki tette
ezt?
TIBORC
Azt kiabálták azok,
Hogy:
"éljen Ottó - nénje bosszulója!"
KIRÁLY
Ottó!
TIBORC
"Hogy
a határon várja őket
Ottó,
jutalmazással."
KIRÁLY
Mindenütt
Ottó!
az akit én
olyannyira
Szeretni kénytelen
valék, - kiért
Szintén
alattvalóim gyűlölésit
Vontam
magamra - Ottó!
átkozott!
Örökre zárva lesz
előtted az
Országom!
BÁNK
Oh,
hogy néked is csak egy
Volt
életed, te is hogy
sebhető
Valál! Hol a könny,
amely ennyi kárt
Fel
tud olvasztani?
Szaggassatok
Homlokotokon
sebeket s vért
sírjatok;
Letépetett az
Istennek remekje.
(Somát,
ki anyja fejénél térdel, magához
vonja.)
Gyermek! te is
sírsz? - könnyű a te
könnyed,
Mint egy
határtalanságban
repülő
Porszem: te kis
szegény, hisz nem is
Tudod,
mitől fosztottak meg, - nem.
Oh
Melinda! serkenj fel;
hisz' esmeréd
Te Bánkodat -
nem ezt akartam én
-
Nem ezt? - siket fül - szem
homályosúl -
Hasadj ki szív -
(Fejét a földhöz nyomva görgeti.)
SIMON
Melinda!
nincsen a
Testvéreid számára
egy nyögésed? -
Világot érő
szép szemed berogy, -
Melled
hideg, mint a márvány, - nem
éleszt
Többé fel egy jajszó
is tégedet!
MIKHÁL
És mégis ez még
hátra volt! Ezért
Kellett
kifutni a hazánkból? ezt
Még
hátra hagyták a
mohádik!?
Miért hogy egy
mennydörgés nem csapott
Beléd
fiam gödrébe, hisz' a
keservek
Is édesebbek otthon
a hazában!
KIRÁLY
Szólj!
TIBORC
Rám
parancsolt, hogy vigyem
haza.
Kevés idő múlván
körülvevék
Bánk
Házát.
Tüzet hánytak
mindenfelé.
Nagyúr rokonjait
lángok közé
Szórták - alig
tudám szerette
asszonyom
Testét kimenteni.
Még élt akkor egy
Kissé -
csak azt mondá: Bánkomhoz,
és
Én eltökélém, hogy hozzá
viszem,
Akárhol is
legyen.
BÁNK (szemei előtt
kapkodván).
Itt
- itt - itt a világ.
A
könnyek eltakarják azt
előlem.
Nincs a teremtésben
vesztes, csak én!
Nincs árva
más több, csak az én gyermekem!
KIRÁLY (magába -
indulatoskodik).
Nincs? -
- Mostan érzi
veszteségemet.
Ő boldog
ember! enyhülést
szerezhet;
Szabad folyáson
úszhat a dühe:
Hallgatni kell
nekem - király
vagyok.
Fájdalminak lehetne
istene;
De ember is lehet ha
tetszik: én
Isten
vagyok csak lenni
kénytelen;
Azonban ember
lennem nem szabad. -
Ti, akik
oly halványan
állotok
Körülöttem - itt,
ártatlanul megölt
Szerette
hitvesemnek teste
mellett
Kérdez királyotok,
hogy mit tegyen
Most ő
-?
IZIDÓRA
Igazságot,
az árván hagyott
Királyfiak
nevében.
MYSKA
(halkkal).
Vannak
oly
Esetek, hol a kegyelem
irtóztatóbb.
BÁNK
Az én siket
fájdalmaimra -
Vég semmiség
az én ítéletem -
Az Isten
engem büntetésre nem
Tart
érdemesnek; - az angyal, mely
jegyezte
Botlásaimnak számát,
ily következést
Húzó legelső
lépésemkor el-
Rémült dicső
helyén és
félrefordult
Könnyes
tekintettel törölte
ki
Nevemet az élet
könyvéből.
KIRÁLY
Csak
egy
Szót most - mulandó egy
szót: és oda
Ő
visszahozhatatlanúl!
Megáll
Egy szóra a
természetnek folyása.
Atyám
halálos ágyadon nyögéd
Még
gyermekid fülökbe:
"Legnagyobb
Fájdalmatokban is
királyi széktek
Előtt
jelenjen meg
tekintetem,
És intsen
emberi
uralkodásra."
(Nyájasan
visszafordul, de Gertrúdis látásán fellobban,
midőn
Izidóra a lépcsőkön
félig lejött, mintegy könyörögve a
királyfiakkal.)
Ottan
hever meggyilkolt
hitvesem,
És gyilkolója azon
törvényeket
Tapodta, melyek
édes
tartományimat
Zöldeltetik,
Buzogj te
meglopattatott
Szív, árva
gyermekeid kiáltanak!
Serkenj
fel összerontatott
igazság;
De én elégtételt
veszek. -
Vigyétek.
(Merően
néz maga elébe.)
TIBORC (csak egy lépéssel előbbre jön s térdre esik, és rémülve
kiált).
Uram! beteg
feleségem s éhező
Öt
gyermekim kínos nyögések
az
Istennek irgalmáért
felmenő
Végső fohászkodásodat
ki fogják
Zavarni a
mennyekből, ha
megölöd
Gyámoljokat.
SOLOM (szánakozva Bánkra
mutat).
Nézd,
uram, e csüggedést! -
Király,
A büntetés már ennek
irgalom.
KIRÁLY (semmire sem
figyelmez).
Nincs a
teremtésben vesztes csak ő
-
Nincs árva, úgy mond, csak
az ő gyermeke.
Jól értelek;
kivetted a kezemből
Pálcámat;
- én imádlak! Igy
magam
Büntetni nem tudtam -
(magában) - nem mertem
is.
Magyarok! előbb mintsem
magyar hazánk -
Előbb esett
el méltán a királyné!
IZIDÓRA (a lépcsőn hagyja a királyfiakat s Gertrúdisra
borul).
Gertrudis!
a gyilkos szabad!
MIKHÁL
Szabad!
BÁNK (alig
érthetőleg).
Engedd meg
illendően eltemettetnem.
SOLOM mély tisztelettel hajtja meg magát. Mindenik azt követi
s
kardjaikat a király előtt
lerakják).
KIRÁLY
Magyarok! Igen jól
esmérem - szeretnek,
Enyimek!
- Hogy ily nemes szívekkel
egybe
Férkezni nem tudtál,
Gertrúdisom!
(Fel akar
sietni a holthoz; de eleibe akadván a
lépcsőkön
álló gyermekei,
azokhoz, általölelve, letérdepel.)
Függöny
VÉGE