Szilvafára szarka száll,
szemben a szomszéd szarkafészek.
Száraz vessző, szalmaszál,
ebből szőtte mind az egészet
szorgosan ott a szarkapár.
Szarka szárnya készen áll
szállni szépen, újra merészen,
s mert egy szarka mért egerésszen,
azt beszélik, lopni jár.
Megszámolta a szamár.
teli az a fészek: ékszerkészlet,
szépművészet, szamovár,
százszorszép és százszor, ami még szebb,
de hisz a szamár is mindig részeg.

Szőlőből szív szeszt akár,
így a juhásszal elheverészget,
s káposztásban vész el a nyáj:
persze a paraszttól ott legelészhet,
az se nem szánt, se nem kaszál,
szú eszi nála az asztalt, széket,
szutykos a bajusz és a szakáll...
De ne szólj, szám, ha nem tudsz szépet,
nem szeretem bíz' a pletykabeszédet,
más koszosába szapulni de kár,
mennyi gonosz és szószátyár,
álszent szipirtyó hoz ránk szégyent... -
sziszegi a szajkó, és messze száll.