ESCALUS, Verona
hercege PÁRIS, ifjú nemesúrfi, a herceg atyjafia MONTAGUE | a két viszálykodó ház
fejei CAPULET | ÖREG
CAPULET, Capulet nagybátyja ROMEO, Montague
fia MERCUTIO, a herceg rokona, Romeo barátja BENVOLIO, a
herceg rokona, Romeo barátja TYBALT, Capuletné unokaöccse LŐRINC | Ferenc-rendi
barátok JÁNOS | BOLDIZSÁR, Romeo
szolgája PÉTER, Júlia dajkájának
szolgája SÁMSON | szolgák
Capuletéknél GERGELY | ÁBRAHÁM, szolga
Montague-éknál EGY PATIKÁRIUS HÁROM MUZSIKUS PÁRIS APRÓDJA MÁSIK
APRÓD ŐRTISZT MONTAGUE-NÉ CAPULETNÉ JÚLIA, Capuleték
leánya JÚLIA DAJKÁJA KAR Veronai polgárok, férfiak, nők a két
házból, álarcosok, őrök, nappali és éjjeli
kíséret
Szín: Verona, az ötödik felvonásban Mantova
ELŐHANG
KAR
(jön) Két nagy család élt a szép Veronába, Ez
lesz a szín, utunk ide vezet. Vak gyűlölettel harcoltak hiába, S polgárvér
fertezett polgárkezet. Vad ágyékukból két baljós szerelmes Rossz csillagok
világán fakadott, És a szülők, hogy gyermekük is elvesz, Elföldelik az ősi
haragot. Szörnyű szerelmüket, mely bírhatatlan, Szülők tusáját, mely sosem
apad, Csak amikor már sarjuk föld alatt van: Ezt mondja el a
kétórás darab. Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz, És ami csonka
itten, az egész lesz.
ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
Verona. Köztér. Sámson és Gergely karddal, pajzzsal
fölfegyverkezve jön
SÁMSON
Na, Gergő, most már aztán semmit se fogunk
zsebre vágni.
GERGELY
Az nem is tanácsos. Mivelhogy aki zsebre
vág valamit, azt nyomban dutyiba vágják.
SÁMSON
Nem érted. Úgy kirántom a kardom, hogy
olyant még nem ettek.
GERGELY
Hát ebben már igazságod lehet. Kirántott
kardot még bizonyára nem ettek.
SÁMSON
Ha én fölindulok, akkor mindjárt
vágok.
GERGELY
Tudod, mit vágsz? Pofákat. De nem a
másokét. Ahhoz te nehezen indulsz föl, komé.
SÁMSON
De csak jöjjön ide egy Montague-kutya,
tudomisten, fölindulok.
GERGELY
Nézd: aki fölindul, az mozog, ennélfogva
ha fölindulsz, el is indulsz. A bátor azonban áll.
SÁMSON
Nem áll. Mihelyt megpillantok egy
Montague-kutyát, föl is indulok, meg is állok, mint a cövek. A Montague-ék
minden pereputtyát fal mellé szorítom.
GERGELY
De mi nem lányokkal harcolunk,
komé.
SÁMSON
Bánom is én. Én senkivel se ösmerek
irgalmat: ha a férfiakat letepertem, következnek a lányok.
GERGELY
Csakhogy ezt ám a gazdánk nem hagyja
helyben.
SÁMSON
Majd helybenhagyom őket
én.
GERGELY
Érzed annak a súlyát, amit most
mondasz?
SÁMSON
Majd megérzik a lányok: nagydarab marha
ember vagyok.
GERGELY
Marha vagy, annyi szent, nagy marha.
Rántsd ki a fringiád, jön két Montague-cseléd.
SÁMSON
Kard-ki-kard. Köss beléjük elül, én majd
födözlek hátul.
GERGELY
De én már hátul se födözlek
föl.
SÁMSON
Sose félts engem.
GERGELY
Félt a nyavalya.
SÁMSON
Ne sértsük meg a törvényt: hadd kezdjék
ők.
GERGELY
Én majd elsétálok előttük: pofákat vágok
rájuk. Értsék, ahogy akarják.
SÁMSON
És ahogy merik. Én pedig fügét mutatok nekik. Tűrjék, ha
van hozzá pofájuk.
Ábrahám, Boldizsár jön
ÁBRAHÁM
Nekünk mutatja kend azt a
fügét?
SÁMSON
Csak úgy fügét mutatok.
ÁBRAHÁM
Nekünk mutatja kend azt a
fügét?
SÁMSON
(félre Gergelyhez) Te, megsértjük
avval a törvényt, ha azt mondom, hogy nekik mutatom?
GERGELY
(félre Sámsonhoz)
Dehogy.
SÁMSON
Nem kendteknek mutatom, csak úgy fügét
mutatok.
GERGELY
Talán belénk akar kend kötni?
ÁBRAHÁM
Dehogyis akarok belekötni
kendtekbe.
GERGELY
Mert ha akar, állok elébe: az én gazdám
van olyan úr, mint a kendé.
ÁBRAHÁM
De nem különb.
SÁMSON
No jól van, komé, jól van.
GERGELY
(félre Sámsonhoz) Mondd, hogy
különb: itt jön a gazdánk egyik atyjafia.
SÁMSON
Különb az, komé, különb.
ÁBRAHÁM
Hazudsz.
SÁMSON
Ha férfiak vagytok, vágjatok beléjük. Gergő, most mutasd
a mestervágásod.
Vívnak, Benvolio jön
BENVOLIO
Széjjel, bolondok! (Leüti kardjukat) Be
kardotok. Nem tudják, mit csinálnak.
Tybalt jön
TYBALT
Hát karddal állsz e pipogyák közé? Na rajta, és nézz
szembe a halállal.
BENVOLIO
Békét akartam: dugd be kardodat, Vagy jöjj s mi
együtt válasszuk el őket.
TYBALT
Karddal papolsz békét? Utálom azt, Akár a poklot s
minden Montague-t. Rongy, védd magad!
Vívnak. Mind a két házból nép tódul ki, beleelegyedik a
verekedésbe, majd polgárok jönnek botokkal
A kardomat! - Vén Montague is itt van, Hogy rázza
rám ingerkedő vasát.
Montague, Montague-né jön
MONTAGUE
Gaz Capulet - hagyj engem, hagyj, ha
mondom.
MONTAGUE
-NÉ Lépést se tőlem, nem
fogsz vívni véle.
Herceg jön, kíséretével
HERCEG
Ti békebontó, zendülő cselédek, Szomszédi vértől
mocskosult vasakkal: Nem hallotok? Mit! emberek, ti barmok! Hát lángotok
az eretekbe zajgó Bíborpatakkal oltanátok el? Halálfia, ki vérszínű
kezéből Le nem veti ádázkodó vasát És most se hallgat feldühödt urára.
- Csip-csup szavak miatt már harmadízben Polgárviszály támadt, zavarva
békénk, Miattatok, Capulet s Montague, Verona agg polgárai
pedig Lerúgva tisztes, úri köntösük Vén fringiát ragadtak vén
kezükbe Rozsdás patvarkodástokat leverni: Hát az, aki még egyszer lázad
itten, Az életével fog fizetni érte. Mostan tehát mindenki hazatér: Te,
Capulet, azonnal énvelem jössz, S te, Montague, ma délután keress föl A
városházi székülőtanácsban, Ottan tudod meg, mit határozunk majd. Még
egyszer: aki nem megy most se - meghal!
MONTAGUE
Mondd, ki kavarta föl e régi harcot? Öcsém, te itt
voltál a kezdeténél?
BENVOLIO
Ellenfeled cselédjei s tiéid, Mikor kiléptem, már
egymásra mentek. Én hát közéjük álltam: erre jött A vad Tybalt, kezében
puszta karddal, Szitkot lehelt fülembe, vívni hívott, Vagdalta kardjával a
levegőt, Mely csak fütyült reá, sértetlenül. Aztán döfödjük egymást és
püföljük, Sokan kifutnak, minden penge serceg, Míg végre jön és
szétválaszt a Herceg.
MONTAGUE
-NÉ Hol Romeo? - mondd, nem
láttad te még ma? Jó, hogy nem volt e csúf csetepatéba.
BENVOLIO
Egy órával korábban, hogy a szent nap Keletnek
aranyablakán kikukkant, Bolyongni űzött nyugtalan kedélyem, A
szikamor-liget körül, amely Nyugat felől övedzi városunkat, Láttam fiad, ő
már korán elindult. Hozzá siettem, ám hogy észrevett, A fák alá lopódzott
hirtelen. Én - mert tudom magamról, hogy az érzés Mélyebb, mikor
egész magunk vagyunk - Érzésemet követtem és nem őt, S kerültem őt,
ki engem elkerült.
MONTAGUE
Hajnal felé már látták gyakran erre, Locsolta a
friss harmatot könnyével, Felhőt dagasztott sóhaj-fellegekkel. De amikor a
mindent-kedvelő nap Távol-Keleten, Aurora[1] ágyán Széthúzza a borongó
kárpitot, Szalad a fény elől borús fiam, Bezárja a szobája
ablakát, Kicsukja onnan a napot, verőfényt És mesterséges éjszakát
csinál: Bús gondja egyre nő, akár az éjjel, Ha jó tanács nem űzi végre
széjjel.
BENVOLIO
És nem tudod, bátyám, mi az
oka?
MONTAGUE
Ha sejteném! De erről nem
beszél.
BENVOLIO
Mért nem fogod hát vallatóra
egyszer?
MONTAGUE
Faggattam én is, sok barátja is: De csak a szíve a
tanácsadója. És erre hallgat - nem tudom, miként -, Elfordul ő a fürkész,
vizsga szemtől, Akár a bimbó, mit rág csúnya féreg S nem tárja ki a
szirmait a légnek, És nem ajánlja szép arcát a napnak. Mihelyt tudjuk,
miért hullt e bú rája, Megleljük azt is, hogy mi a kúrája.
BENVOLIO
Nézd, erre jő: siessetek tovább. Törik-szakad, én
meglelem okát.
MONTAGUE
Ha gyónna néked - bár lehetne hinnem -, De boldog
volnék. Asszonyom, jer innen.
Montague és Montague-né el. Romeo jön
BENVOLIO
Öcsém, jó reggelt!
ROMEO
Ily
ifjú a nap?
BENVOLIO
Most múlt kilenc.
ROMEO
Időnk
a bú alatt Hosszúra nyúlik. Az apám szaladt el?
BENVOLIO
Az. - Mért hosszú a napja
Romeónak?
ROMEO
Mert nincsen, ami megkurtítsa,
testvér.
BENVOLIO
Szeretsz valakit?
ROMEO
Vége!
BENVOLIO
Nem
szeretsz hát?
ROMEO
Az nem szeret, akit én
szeretek.
BENVOLIO
Jaj, a Szerelem szemre oly szelíd, S goromba
zsarnok, hogyha közelít.
ROMEO
Jaj, ő magának mindig elegendő, Szem nélkül is lát,
bár szemén a kendő! - Mondd, hol eszünk? Ó, jaj. - Mi volt a patvar? Ne is
beszélj, mindent hallottam itt. Sok-sok gyűlölség s tenger szerelem:
- Veszett szerelem! Szerelmes gyűlölség! Ó, valami, mi semmiből
fogant! Ó, súlyos könnyűség, komoly üresség, Gyönyörű alakok torz
zűrzavarja! Ólompehely, hidegtűz, éberálom, Beteg egészség, minden, ami
nem! Így szeretek én, s ezt nem szeretem. Nem is
nevetsz?
BENVOLIO
Inkább
sírok, barátom.
ROMEO
Min sírsz, te jó szív?
BENVOLIO
Jó
szíved baján.
ROMEO
Aki szeret, mind ily bolond, na lám. A mellemet a
bánat súlya nyomta, Te tőlem elvetted, de erre nyomba Több lett enyém:
szóval mivel szerettél, Nőtt bánatom s új béklyóba verettél. Szeretni:
sóhaj füstje, kósza gőz, Majd szikratűz a szembe, hogyha győz, S ha
fáj, könnyekből egy nagy óceán. Mi más szeretni? Higgadt, tiszta téboly
- Édes vigaszság, epe, ami szétfoly. - Áldjon az ég.
BENVOLIO
Várj!
Én megyek veled. Megbántsz nagyon, ha meg nem engeded.
ROMEO
Csitt, elvesztettem önmagam, ne szóljál. Romeo nincs
itt: máshol valahol jár.
BENVOLIO
Mondd meg nekem, komolyan, kit
szeretsz?
ROMEO
Hát nyögjek is, beszéljek is?
BENVOLIO
Ne
nyögj, Csak mondd meg komolyan.
ROMEO
Végrendelkezni kell szegény betegnek - Beszélni kell
annak, akit temetnek? Hát komolyan, én egy - nőt szeretek.
BENVOLIO
Egy nőt? Hisz ezt sejtettem én előbb
is.
ROMEO
Micsoda ész vagy. S a hegyébe:
szép.
BENVOLIO
Így célt el nem hibáznék
semmiképp.
ROMEO
De elhibáznád: mert neki hiába Cupido[2] nyila, szűz, akár Diána.[3] A tisztesség a vértje, és ha víjja, Rajt
széttör a szerelem csitri íja. Szerelmes csók kis ostromát kacagja, Szemek
tüzét, s nem nyitja ki ölét A szent nőt is megszédítő arany. Szépsége
gazdag - árva diadal - Mert hogyha hal, szépsége véle hal.
BENVOLIO
Megesküdött, hogy szűz marad,
azér?
ROMEO
Igen kucorgó, így tehát pazér. A szépség, mit
koplaltat a szigor, Sok szép reményt, utódot eltipor. Szép és nagyon jó,
állja a delejt, Ő égbe jut s engem pokolba ejt. Szeretni nem akar e szűzi
lélek S az esküje halálom: holtan élek.
BENVOLIO
Akkor felejts el emlékezni
rá.
ROMEO
De hogy felejtsek emlékezni,
kérlek?
BENVOLIO
Úgy, hogy tekints a többi nő felé, Hisz
annyi szép van még.
ROMEO
De
akkor én Még szebbnek érzem őt, tökéletesbnek. Fekete álca hölgyek
homlokán Arról beszél, milyen fehérek ők. Ki megvakul, az nem
feledheti Szemevilága régi, drága kincsét. Egy nőt mutass, kinél
nincs szebb a földön, S arcáról én azt olvasom ki majd, Hogy
nála is különb, százszorta szebb. Eh, nem tanítsz feledni
engemet.
BENVOLIO
De megtanítlak majd, nem engedek.
Elmennek
2. SZÍN
Utca. Capulet, Páris, szolga jönnek
CAPULET
De Montague épp annyi büntetést kap, Akárcsak én,
nem lesz talán nehéz Ily két aggcsontnak békében megélni.
PÁRIS
Mindkettőtöket megbecsül a Város. Kár, hogy sokáig
torzsalkodtatok. De most, uram, mit szólasz az ügyemhez?
CAPULET
Csak azt, amit már mondottam tenéked, Lányom alig
forog a társaságban, Tizennégy év se múlt fölötte el, Előbb fonnyadjon el
két nyár virága, Akkor megérik nászra majd a drága.
PÁRIS
Volt már anya sok lány az ő
korában.
CAPULET
Korai virág elhervad korábban. Minden reményem a
föld nyelte el, Csak ez a lányka a földem reménye: De udvarold és kérd
meg, drága Páris, Ha ő akar, akarom véle máris, Ő válasszon ki téged
szabadon, S neked szavam, áldásomat adom. Ma este nálam épp afféle bál
van, Sok-sok barátomat meginvitáltam, Jöjj el közénk, a házigazda
hadd Örüljön, hogy a háza gazdagabb. A földi csillagok az égi
pompa Tüzét túlfénylik majd szegény lakomba. Üdülj tehát, mint ifjú -
amikor A sánta Tél sarkára rátipor A piperés Tavasz - megannyi
ringó Szép lány között, aki akár a bimbó. Nézd mindjüket, figyeld, ne légy
te rest, S ki legkülönb köztük, csak azt szeresd. Ott lesz a lányom is,
még kisleány, A sok között csak egy picinyke szám. No jöjj velem. (A
szolgának írást
ad) Fickó, siess
nagyon. Találd meg őket, kiknek itt vagyon Nevük fölírva, mind házamba
várom, Mondd, jöjjenek el hozzám mindenáron.
Capulet, Páris el
SZOLGA
Írva vagyon. De az is írva vagyon, hogy:
varga maradjon a rőfjénél, szabó a kaptafájánál, halász az ecsetjénél, képíró a
varsájánál. Engem pedig elküldenek, hogy találjam meg azokat, akiknek
neve itt írva vagyon, de mégse találom meg benne azokat, akiket meg kellene
találnom. Valami írástudó, deákos embert kell keresni: - no éppen itt
jön.
Benvolio és Romeo jön
BENVOLIO
Eh, csak tűz oltja a tüzek parázsát, A kínok írja
egy új fájdalom. És jaj gyógyítja gyötrelmek marását. Szédülsz? kerengj a
másik oldalon. Fertőzd be szemedet egy új ragállyal, S e régi méreg
eltűnik ezáltal.
ROMEO
Az útilapu is ajánlatos.
BENVOLIO
Mire, barátom?
ROMEO
A
tört lábra, pajtás.
BENVOLIO
Mit, megbolondultál te,
Romeo?
ROMEO
Nem én, de megkötöztek, mint bolondot. Tömlöcbe
dobtak, koplaltatnak, ütnek, Folyton gyötörnek s - jó estét,
barátom.
SZOLGA
Jó estét. Tud-e olvasni az úr?
ROMEO
Tudok: az átkomat a
nyomoromból.
SZOLGA
Azt nyilván könyv nélkül is tetszik már
tudni: de én azt kérdezem, tud-e olvasni az úr olyasmit is, amit
lát?
ROMEO
Ha ismerem a nyelvet és
betűket.
SZOLGA
Jól adja. Isten tartsa meg a
jókedvét.
ROMEO
Várj, fiú, tudok olvasni. Elveszi az írást és
olvassa Signor Martino feleségével és leányaival; Anselmo gróf,
szépséges húgaival; Özvegy Vitruvióné úrasszony; Signor Placentio, kedves
unokahúgaival; Mercutio és öccse Bálint; Tulajdon nagybátyám, Capulet,
feleségével és leányaival; Szép unokahúgom Róza s Livia; Signor Valentino
s unokaöccse, Tybalt; Lucio és a vidor Ilona. Visszaadja az
írást Szép társaság: és hova menjenek?
SZOLGA
Föl.
ROMEO
Hova?
SZOLGA
Vacsorára, a mi házunkba.
ROMEO
Kinek a házába?
SZOLGA
A gazdáméba.
ROMEO
Lásd, ezt előbb kellett volna
kérdeznem.
SZOLGA
Elmondom én néked, ha nem is kérdezel: az
én gazdám az a híres-nevezetes, dúsgazdag Capulet, s ha kigyelmetek nem a
Montague házból valók, kérem, jöjjenek el szintén, hajtsanak föl nálunk egy kupa
bort. No, Isten tartsa. (El)
BENVOLIO
Capuletéknek ősi ünnepén Szép Róza is ott lesz,
akit szeretsz, S megannyi tündérlányka Veronából. Jöjj fel, bíráló szemmel
mérd az arcát Az ő arcukhoz, s gondod elzavarjuk, A hattyúban meglátod
majd a varjut.
ROMEO
Ha a hívő szemem vallása csalfa, Legyen a könnyem tűz,
mert mást szerethet S ha nem fulladt meg eddig, vízbe halva, Hát tűzben
égjen el, mint az eretnek, Őnála nincsen szebb, a napvilágnál Nem járt
különb, mióta a világ áll.
BENVOLIO
Igen, mivel csak őt láttad szünetlen, A képe
lengett mind a két szemedben. De hogyha e kristálymérlegre tennéd: Az
egyik serpenyőbe a szerelmét, S másikba a sok lányt, már nem adózna Úgy
néki szíved, s könnyű volna Róza.
ROMEO
No elmegyek, de nem ront meg az álom, Csak őt imádom,
ott is őt csodálom.
Elmennek
3. SZÍN
Szoba Capuleték házában. Capuletné és Dajka
bejön
CAPULETNÉ
Hol a leányom, dajka? Hívd be
őt.
DAJKA
Már hívtam, oly igaz, amint igaz, hogy Szűz voltam
tizenkét éves koromban. Hé, báránykám! Madárkám! Ejnye, hol van? Hé,
Júlia!
Júlia jön
JÚLIA
Ki hív?
DAJKA
Anyád.
JÚLIA
Anyám? Nos,
itt vagyok, mi tetszik?
CAPULETNÉ
Hát azt akarnám - dajka, hagyj
magunkra, Négyszemközött; de nem, jöjj vissza, dajka. Inkább te is halld,
mit beszélgetünk - Tudod, hogy a kislányom már nagyocska -
DAJKA
Órára is megmondhatom korát.
CAPULETNÉ
Még nincs tizennégy.
DAJKA
Tizennégy
fogamra - Miből alig lehet ma (azt hiszem) négy -, Még nincs tizennégy.
Mondjátok, mikor lesz Mostan vasas Szent Péter napja?
CAPULETNÉ
Két
hét És pár nap múlva.
DAJKA
Mindegy,
bármikor, Azon az éjszakán lesz épp tizennégy. Zsuzsim meg ő - Isten
nyugtassa őt - Egyívású. Zsuzsim elvette Isten, Nem érdemeltem: - szó mi
szó, aszondom - Vasas Szent Péter éjén lesz tizennégy, Akkor
bizony, emlékezem reá. A földrengésnek már tizenegy éve S én éppen
aznap választottam el, Mivel hogy ürmöt kentem a csöcsömre, Künn a
galambdúcnál sütött a nap - Az úrral akkor Mantovába jártak - Van még
eszem csak - szó mi szó, aszondom - Mikor a mellem bimbaján az
ürmöt Lenyalta ez a kis csacsi, s fanyar volt, Dühösködött, így rázta a
csöcsöm. Most reccs galambdúc, ész nélkül futottam, Zargatni sem kellett
nagyon. Hát ennek épp tizenegy éve van. Már állni is tudott, a szent
keresztre, Futkározott, boklászott erre-arra. Előző nap beverte
homlokát, És az uram - nyugtassa őt az Isten - Tréfás egy ember volt,
fölkapta nyomban: "No", mondta, "kislány, az arcodra estél? Ha több eszed
lesz, majd hanyatt esel te, Ugye, Julis?" Aztán a kis komiszka Máris
csitult s azt mondta rá: "Aha." No lám, a tréfaság valóra válik! Ha
ezer évig élek, sem felejtem: "Ugye, Julis?" mondotta az uram, S a kis
komiszka rávágott: "Aha."
CAPULETNÉ
Elég legyen már, kérlek, végre
hallgass.
DAJKA
No hallgatok. De hát muszáj nevetnem, Hogy elcsitult,
s azt mondta rá: "Aha", Pedig biz' isten oly nagyocska púp volt A
homlokán, mint egy kokas monya, Rútul beverte, rítt keservesen. "No",
mondta az uram, "arcodra estél? Ha több eszed lesz, majd hanyatt esel
te, Ugye, Julis?" S csitulva szólt: "Aha."
CAPULETNÉ
Csitulj te is, ha mondom, csitt, dadus,
csitt.
DAJKA
Csitt, szót se hát. Isten tartson sokáig. Sosem
szoptattam ily remek babuskát. Csak azt kívánnám még megérni, hogy
majd Férjhez mehess.
CAPULETNÉ
Férjhezmenésről: én is éppen erről Szólnék
veled. - Mondd, Júlia, leányom, Hajlandó volnál férjhezmenni te?
JÚLIA
Nincs a világon ennél szebb
dolog.
DAJKA
Nincs szebb dolog! Ha nem volnék dadád, Azt hinném,
tejjel szoptál bölcsességet.
CAPULETNÉ
Gondolj reá hát, ifjabb nők tenálad, Itt Veronában
- s mind előkelőek - Most már anyák: ha visszagondolok, A te korodban én
is anya voltam. Te meg leány. Száz szónak egy a vége: A délceg Páris kéri
a kezed.
DAJKA
Az ám a férfi, kislány, párja sincsen, Széles világon
- férfi az, viaszkból.
CAPULETNÉ
Ilyen virág nincs Verona
nyarában.
DAJKA
Virág: jól tetszik mondani:
virág!
CAPULETNÉ
Mit szólsz? Szeretnéd ezt a nemesúrfit? Ma este a
bálunkra eljön ő is, Olvasd az ifjú Páris kedves arcát, E könyvet, mit a
Szépség tolla írt, Figyeld a sorok kedves vonalát, Egyik a másnak csak
tartalmat ád. S ami a könyvben tán rémlik kavargón, Azt a szemében
megleled: a margón. Szép, drága könyv, kötetlen és szerelmes, Csak egy
kötés kell és tökéletes lesz. Aztán, amint tengerben él a hal, Csinos
külső gazdag belsőre vall. Hiszen a könyv is úgy kívánatos, Mikor
arany-szót zár arany-kapocs. Zárd el magadba ajándékodat, S nem lesz
ezáltal kisebb, vékonyabb.
DAJKA
Sőt vastagabb a jó férjtől a
nő.
CAPULETNÉ
Egy-kettő, mondd, tudnád szeretni
Párist?
JÚLIA
Szeretném látni, hogy szeressem-e, De nem lövellem a
tekintetem Mélyebbre, csak mint meghagytad nekem.
Szolga jön
SZOLGA
Jaj, nagyasszony, a vendégek meggyöttek, a
vacsorát föltálalták, a kisasszonyt keresik, a kamrában szidják a dajkát, mint a
bokrot, minden tótágast áll. Én futok fölszolgálni, kérem, jöjjenek
tüstént.
CAPULETNÉ
Tüstént. Szolga el
Leányom, a gróffal
beszéljél.
DAJKA
Menj, fruska, a szép napra jő a szép éj.
Elmennek
4. SZÍN
Utca. Romeo, Mercutio, Benvolio, öt-hat álarcos, fáklyavivők
és mások jönnek
ROMEO
De mentségünkre szólsz azért néhány szót? Vagy
ajtóstul rontunk be hirtelen?
BENVOLIO
Efféle móka nem divat manapság: Ámor se kell itt,
bekötött szemekkel, Aki tatáros, pingált lécnyilával Madárijesztőként
riasztja nőink, Se bemagolt mondóka, mit dadogva Nyögünk súgó után,
mikor belépünk: Csak tartsanak annak, minek akarnak, A táncolókkal tartunk
és sipirc.
ROMEO
Fáklyát nekem. Én nem tudok bokázni. Sötét vagyok,
inkább világitok.
MERCUTIO
Nem, Romeóm, táncolni kell
neked.
ROMEO
Tirajtatok a könnyű tánccipellő, Akár az álom,
ám a lelkem ólom, A földre húz le, nem birok mozogni.
MERCUTIO
Szerelmes vagy: vedd Ámor röpke szárnyát S
elszállsz a földről, hogyha felkötöd.
ROMEO
Ezt kötve hinném: úgy belém kötött, Úgy megbökött
nyilával: lenge tollán Nem szállhatom túl lomha bánatom, A szerelemnek
terhe földre roskaszt.
MERCUTIO
Roskadj te rá, terheld meg te a terhét, Gyöngécske
lény az, enged egy nyomásnak.
ROMEO
A szerelem gyöngécske? Aj de durva, Vad, hepciás, és
szúr, mint a tövis.
MERCUTIO
Ha durva véled, légy te véle durvább, Szúrd, hogyha
szúr, és így alád kerül majd. Adj hát hamar arcomra egy tokot: Álarcot
ölt Maszkot a maszkra! - Bánom is, kutassa A kandi szem e rút arcátlan
arcot, A képtelen kép majd pirul helyettem.
BENVOLIO
Gyertek, kopogjunk és mihelyt beléptünk, Ki-ki
forgassa emberül a lábát.
ROMEO
Fáklyát nekem; a léha széltoló Csiklandja sarkkal a
holt, asszu deszkát. Én azt tartom, mit az öregapáink: "Csak nézek és majd
gyertyát tartok inkább." Nagyon unom e gyönyörű világot.
MERCUTIO
Világtalan, ki unja a világot, Vak vagy, a szerelem
gödrébe hulltál, Fülig ganéjba - tisztesség ne essék -, Én majd kihúzlak.
Hagyd azt a világot.
ROMEO
Melyik világot?
MERCUTIO
Nos,
úgy állasz avval, Lobogsz, sziporkázol, mint lámpa nappal. Hallgass reám -
ha gyönge is a szóvicc - Amit tanácslok néked, mégse kófic.
ROMEO
De az se lenne éppen jó dolog, Ha most
bemennénk.
MERCUTIO
Hát
mért gondolod?
ROMEO
Mert éjszaka erről
álmodtam.
MERCUTIO
Én
is.
ROMEO
Mit?
MERCUTIO
Azt, hogy aki álmodik,
csaló.
ROMEO
Csak öncsaló, mert álma, az
való.
MERCUTIO
No nézd, a Mab királyné járt tenálad, A tündérek
bábája, oly parányi Alakban jön, mint városi szenátor Mutatóujján a gyűrűs
agátkő. Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át Az emberek orrán, mikor
alusznak. A kerekek küllője nyurga pókláb, A hintó födele egy
szöcskeszárny, A hámja finom pókháló-fonál, Gyeplője a hold lucskos
sugara. Ostornyele tücsökcomb, rost a szíja. Csöpp, szürkementés szúnyog a
kocsis, Félakkora, mint a kövér kukac, Mit rest cseléd a ujjából
vakar ki. A kocsiváz egy üres mogyoró, A mókus eszkábálta, vagy a vén
szú, Kik ősidőktől tündér-kocsigyártók. Így robban át a szeretők
agyán Éjente, és az álmuk szerelem, Udvarló térdén, s udvarlás az
álma, Fiskális ujján, és az álma pördíj, Nők ajkain, s álmukban
csókolódznak. De Mab ha mérges, szájuk hólyagos lesz, Mivel a habcsók
nékik is megárt. Nem egyszer udvaronc orrába vágtat, S az erre már
kitüntetést szagol, Máskor dézsmás malacka farkhegyével Csiklandja az alvó
papocska orrát És az plébániáról álmodik. Majd átrobog a katona
agyán És álma sok-sok nyakszelés, spanyoltőr, Les és roham, aztán öt ölnyi
mély, Jó-nagy ivászat; hirtelen a dobszó Pörög fülében, fölriad,
ocsúdik, Kicsit szedi a szenteket az égből S megint elalszik. Ő, a
Mab királyné, Lovak sörényét éjjel egybefonja, Csombókos hajba süt
varázsgubancot S hogy szertebontod, az babonaság. Boszorka ő, a lányt, ha
háton alszik, Megnyomja, terhet bírni így tanítja, Hogy jól feküdjön majd
asszony-korában. Ő az, ki...
ROMEO
Hallgass,
Mercutio, hallgass. Semmit beszélsz.
MERCUTIO
Hisz
álomról beszélek, Amit csupán a henye agyvelő szült És semmiből a képzelet
koholt. Matériája vékony, mint a lég És csapodárabb, mint a szél, mi
mostan Észak fagyott keblén kacérkodik, De nyomba megharagszik,
délre rebben S csorgó harmatba fürdeti az arcát.
BENVOLIO
E szél, miről szólsz, elfújt minket
is. Megvacsoráztak már, későn jövünk.
ROMEO
Sőt tán korán: egyszerre sejti lelkem, Hogy a Sors,
mely a csillagokban csüng még, Ez éji bálon kezdi meg komor, Szörnyű
futását, és unt életem, Mit a mellembe zárok itt, gonosz Csellel
korahalálba kergeti. De Ő, ki kormányozza a hajómat, Vigye vitorlám - víg
urak, előre.
SZOLGA Hol az a
Lábas Anti? Tányérokat kéne váltani. De az nem váltja, inkább
nyalja.
MÁSODIK
SZOLGA Csak egy-két étekfogó
mosogat, az is ilyen mosdatlan. Piszokság.
ELSŐ
SZOLGA Arrébb a
székekkel, odébb a pohárszékkel, vigyázz az ezüsttálra. Pajtás, tégy majd félre
nekem egy kis marcipánt, ha szeretsz, és súgd meg a portásnak, hogy engedje be a
Köszörüs Zsuzsit meg a Nellit.
MÁSODIK
SZOLGA Mit akarsz,
cimbora?
ELSŐ
SZOLGA Odabenn a
nagy szálában mindnyájan titeket keresnek, hívnak, kajtatnak,
hajkurásznak.
MÁSODIK
SZOLGA Hát nem
lehetünk itt is meg ott is. Kitartás, gyerekek, csak egy kis kitartás, végül
úgyis nekünk marad a java.
Isten hozott, urak! A nők, akiknek Lábán nincs
tyúkszem, mind táncolni vágynak. Á, hölgyeim! Ki kosarazza ki A táncosát?
Az illetőt bizonnyal Gonosz tyúkszem kínozza, eltaláltam? Isten hozott,
urak! Hej, hajdan én is Álarcba voltam s pajzán, drága
szókat Tudtam susogni a szépasszonyok Fülébe. - Ennek vége, vége,
vége. Á, uraim! Húzzátok rá, zenészek. Helyet, helyet. Forogjatok,
leánykák. Zene, tánc Több fényt, te fickó, félre azt az
asztalt, Oltsd a tüzet ki, mert cudar meleg van. Ugye remek - fiú - e
házibál? Csak ülj le, Capulet bátyám, csak ülj le. Mi eltáncoltuk már a
táncainkat. Mikor esett utolszor, hogy mi ketten Álarcba
voltunk?
ÖREG
CAPULET Harminc
éve annak.
CAPULET
Ne mondd, öreg. Nincs annyi, nincsen annyi. Lucentio
pünkösdkor esküdött S bár gyors a pünkösd, csak huszonöt éve Lesz ennek és
akkor álarcba voltunk.
ÖREG
CAPULET Több éve annak. A
nagyobb fia A harmincat tapossa.
CAPULET
Mit
beszélsz te? Két év előtt még nagykorú se volt.
ROMEO
Ki az a hölgy, ki ottan amaz úrnak Ékíti
karját?
SZOLGA
Nem
tudom, uram.
ROMEO
A fáklya tőle izzóbb lángra lobban! Szépsége úgy csüng
az éj arculatján, Mint fényes ékszer szerecsen fülén! Túl szép e földre,
nem való ide! Ki hófehér galamb, ahhoz hasonló, S aki körötte van, fekete
holló. A tánc után majd meglesem, hol ül S érdes kezem kezétől
üdvezül. Szerettem eddig? Nem, tagadd le, szem. Csak most látok szépet, ma
éjjelen.
TYBALT
Hangjából ez csak Montague lehet: - Add tőrömet, fiú:
- a semmiházi Álarc alatt merészkedik közénk, Csúfolni, meggyalázni
ünnepünket? Az őseimnek százszor szent nevére, Bűnnek se tartom, hogy
kifoly a vére.
CAPULET
Ugyan, mi lelt, öcsém, miért
viharzol?
TYBALT
Bátyám, ez ellenségünk, Montague. Álarcba jött,
gúnyból, a semmiházi, Hogy meggyalázza éji ünnepünket.
CAPULET
Ifjú Romeo?
TYBALT
A
gaz Romeo.
CAPULET
No csöndesedj, te kedves öcs, ne bántsd őt, Hisz úgy
viselkedik, mint nemesúrfi, S őszintén szólva Verona dicséri, Milyen derék
és jólnevelt fiú. A város minden kincséért se hagynám, Hogy itt az
én házamban sértegessék. Csitulj le és ügyet se vess reá. Parancsolom;
tehát szépen fogadj szót, Nézz nyájasan, a homlokod se morcold, Efféle bál
az más modort kiván.
TYBALT
És más vendéget, mint ez a zsivány. Én nem
birom.
CAPULET
De el
kell bírnod őt: Tessék, fiam? - Mondom, bírnod kell őt - menj. Te vagy a
házigazda itt, vagy én? Menj. Hogy nem bírod el őt, te? Isten
őrizz! Vendégeim fölkoncolod talán? Kakaskodol! Ki a legény a
gáton!
TYBALT
De ez gyalázat, bátya -
CAPULET
Menj,
ha mondom. Orcátlan kölyke - az vagy, az, fiacskám! Még ráfizetsz tréfádra
- jól vigyázzál: Megjárhatod nagyon, csak kezdj ki vélem. Úgy, szíveim,
igen. - Te zöld kamasz, menj: Csitulj, különben - több fényt erre! -
Szégyen! Majd elcsitítlak! - Vígan, szíveim!
TYBALT
Izzó dühöm békítitek szelíden S most béke és düh
rázza minden ízem. Megyek: de az a béke, mely ma édes, Majd nemsokára
keserű-epés lesz. (Elmegy)
ROMEO
Szentségtelen kézzel fogom ez áldott, Szentséges
oltárt, ezt a lágy kacsót, De ajkam - e két piruló zarándok - Jóváteszi s
bűnöm föloldja csók.
JÚLIA
Zarándok, a kezed mivégre bántod? Hisz jámbor áhítat
volt az egész. A szent kezét is illeti zarándok És csókolódzik akkor kézbe
kéz.
ROMEO
Szentnek s zarándoknak hát nincs-e
ajka?
JÚLIA
Van, ámde csak imádkoznak vele.
ROMEO
Ó, szent, kezed ajkad kövesse, rajta, Halld meg imám,
ne lökj pokolba le.
JÚLIA
A szent csak áll, bár hallja az
imát.
ROMEO
Állj s a jutalmat én veszem im át. Ajkadtól ajkam így
lesz bűntelen.
Megcsókolja
JÚLIA
De ezzel az én ajkam bűnösebb
lesz.
ROMEO
Bűnös? Te unszolsz bűnre szüntelen. Add vissza
bűnöm.
Megint megcsókolja
JÚLIA
Jaj,
de értesz ehhez.
DAJKA
Egy szóra kéret az anyád,
kisasszony.
ROMEO
Ki az ő anyja?
DAJKA
Ej,
fiatalúr, A háziasszony az ő édesanyja: Én dajkáltam lányát, kivel
beszéltél, És mondhatom, hogy jól imádkozott az, Aki megkapja
egykor.
ROMEO
Capulet? Szívem
az ellenség prédája lett.
BENVOLIO
Gyerünk, a játék elvadul,
elég.
ROMEO
Ó, jaj nekem: az életem a tét.
CAPULET
Hová szaladtok ily hamar, urak? Fölhajthatunk még
egynéhány pohár bort. Hát mentek? Akkor köszönöm tinektek, Kedves
barátaim, jó éjszakát! Fáklyákat erre. Nos, gyerünk az ágyba. Az öreg
Capulethez Bizony, öreg, most már öregidő van, Menjünk
aludni.
Mind el, csak Júlia és Dajka nem
JÚLIA
Jöjj csak, dadus. Ki ottan az az
úr?
DAJKA
A vén Tiberio első fia.
JÚLIA
És az, aki most az ajtó felé
megy?
DAJKA
Na várj, az az ifjú Petrucchio.
JÚLIA
S ki nem táncolt ma este, ott
mögötte?
DAJKA
Nem ösmerem.
JÚLIA
Menj nyomba, kérdezd meg nevét: - ha nős, Akkor a
sírom lesz a nászi ágyam.
DAJKA
A neve Romeo, egy Montague, Nagy ellenségtek egyetlen
fia.
JÚLIA
Ó, gyűlölet, te anyja szerelemnek. Korán láttam meg s
későn ösmerem meg. Milyen csodás, csodás a szerelem: Halálos ellenségem
szeretem.
DAJKA
Mi az, mi az?
JÚLIA
Egy
vers, a táncosomtól Tanultam az imént.
DAJKA
No
jösszte, kincsem, Elment a vendég, most már senki sincsen.
Elmennek
KAR
(belép) A régi láz most meghalt, üt az óra, Új
szerelemnek kell kigyúlnia. A szép lány, kit imádott Romeója, Nem szép
neki, csak egy szép: Júlia. Immár szeretik egymást mind a
ketten, Rokon-szemükbe lobbadoz a láng. De a fiú a harctól
visszaretten, És szörnyű gát ijesztgeti a lányt. Romeo, mint ellenség,
szólni sem mer. Nem vall neki, csak egyre bujdokol. Júlia vívódik vad
szerelemmel, Ő sem találja édesét sehol. De majd erőt, időt lelnek
hamar S megédesül az, ami most fanyar.
Függöny
MÁSODIK
FELVONÁS
1. SZÍN
Verona. Szabad tér Capuleték gyümölcsöskertje mellett. Romeo
jön.
ROMEO
Hogy menjek innen, hogyha itt a szívem? Fordulj, sötét
föld, és keresd a napfényt.
Átmászik a falon, s beugrik a kertbe. Jön Benvolio és
Mercutio.
BENVOLIO
Romeo, öcskös, Romeo!
MERCUTIO
Okos
volt, Ez elszökött, biz' isten, ágyba bújt már.
BENVOLIO
De itt szalad, a kertfalon ugort át: Hívd, jó
Mercutio.
MERCUTIO
Nem,
majd idézem. Hé, Romeo! Betyár! Szerelmes! Őrült! Jelenj meg itten
egy sóhaj mezében, Csak egy rímet mondj és nekem elég, Csak nyögj egy
"oh"-t, rímelj: "negédes - édes", Bókolj kicsit Vénusz-keresztmamámnak,[4] Gúnyold Cupidót, az ő vak fiát,
mert Cophetua királyt úgy eltrafálta, Hogy megveszett az egy
koldusleányért![5] Nem hallja, nem mozog, ide se
bajszol. Meghótt szegény majom. Megint idézem: Idézlek Róza tündöklő
szemére, Nagy homlokára, skarlát ajakára, Piciny lábára, rengő
csípejére, És arra, ami közelébe fekszik, Hogy földi másodban jelenj meg
itten!
BENVOLIO
Ha hallaná, roppant
dühöngene.
MERCUTIO
Ugyan miért? Akkor dühöngene, Ha egy makacs kis
szellemet bűvölnék A kedvese ölébe és az állna, Míg nem puhítja meg
csínján a lány. Az volna sértés: ám ez az idézés Tisztes-baráti. Kedvese
nevében Idézem őt, hogy végre erre álljon.
BENVOLIO
Gyerünk, a fák között rejtőzködött el. A nyirkos
éjszakával társalog. Szerelme vak, kedves neki az éj hát.
MERCUTIO
De hogyha vak, meg nem találja célját. Egy
naspolyafánál most azt kívánja, Bár lenne a babája oly gyümölcs, Mit
"naspolyá"-nak hívnak víg cselédek. Ó, Romeo, bár lenne a babád Egy
szétnyílott izé s te téli-körte! Jó éjt, Romeo: - dunyhás ágyba
térek, E tábori ágy most hideg nekem. No jössz?
BENVOLIO
Megyek. Ki elbúvik előlünk, S bujdósdozik, ördög
keresse meg. (El)
2. SZÍN
Capuleték gyümölcsöskertje.
ROMEO
Csak a sebetlen gúnyol így sebet. De csitt, mi fény
nyilall az ablakon? Ez itt Kelet és Júlia a Napja! - Kelj, szép Nap, és az
irigy holdat öld meg, Mely már beteg és bútól sápadoz, Mivel te, a
szolgálólánya szebb vagy. Ne légy cselédje hát, irigykedik rád. Az ő
avítt-zöld, Vesta-szűz-ruháját[6] Viselje a bolond, de nem te; vesd le. Ez
itt a hölgyem! Itt az én szerelmem! Ó, bár tudná, hogy az! - Beszél, de
nem hallom szavát: sebaj. Szeme beszél, majd felelek neki. Jaj, vakmerő
én: nem hozzám beszél: Az ég két legtündöklőbb csillagának Tán dolga volt
s megkérték, hogy szemével Csillogjon addig, míg ők visszatérnek. És
hogyha fönn ragyogna a szeme - A csillag elsápadna fényes arcán, Mint mécs
a napban, és szeme az égen Úgy égne, hogy minden madárka
dallal Köszöntené, azt vélve, itt a hajnal. Ni, most lehajtja arcát a
kezére! Ó, bár lehetnék kesztyű a kezén, Hogy az arcához
érjek!
JÚLIA
Jaj
nekem.
ROMEO
Szól:
- Szólj újra, fényes angyal, mert az éjben Fejem fölött nekem oly glóriás
vagy, Akár a mennyek szárnyas hírnöke, A visszatorpanó, döbbent
halandók Fehéren-égre-ámuló szemének, Míg nézik őt, hogy száll a lusta
felhőn, A lég hullámain és elvitorláz.
JÚLIA
Ó, Romeo, mért vagy te Romeo? Tagadd meg az atyád,
neved hajítsd el, S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé És nem leszek
Capulet én se többé.
ROMEO
Hallgassak-e vagy szóljak-e
neki?
JÚLIA
Csak a neved ellenségem, csak az: - Te önmagad vagy és
nem Montague. Mi az a Montague? se kéz, se láb, Se kar, se arc, se más
efféle része Az embereknek. Ó, hát légy te más név! Mi is a név? Mit
rózsának hivunk mi, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos. Így hogyha nem
hívnának Romeónak, E cím híján se volna csorba híred. Romeo, lökd a porba
a neved, S ezért a névért, mely nem a valód, Fogd életem.
ROMEO
Hadd
fogjalak szavadnál. Hívj édesednek s újra megkeresztelsz. Így nem leszek
már Romeo soha.
JÚLIA
Ki vagy te, ki az éjbe burkolózva Megloptad az én
titkomat?
ROMEO
Nevem Nem
mondhatom meg a számodra, nem. Utálom a nevem, te drága szentség, Mert
néked ellenséged a nevem. Ha írva volna, nyomban összetépném.
JÚLIA
Nyelvedről a fülem még nem ivott Száz szót se, mégis
ösmerem a hangját: Nem Romeo vagy, nem egy Montague vagy?
ROMEO
Egyik sem, édes, hogyha nem
óhajtod.
JÚLIA
Hogy jössz be hozzánk, mondd nekem s miért? A fal
magas, megmászni is nehéz S halál e hely - hiszen tudod, ki vagy -, Ha
rokonaim rád találnak itt.
ROMEO
Szerelmem könnyű szárnyán szálltam által: Kőgát sosem
riasztja a szerelmet, Mit megtehet, meri is a szerelmem, Nem
szeghetik utam rokonaid.
JÚLIA
De hogyha észrevesznek itt,
megölnek.
ROMEO
Ó, több veszély van a te két szemedben, Mint húsz
kardjukban: nézz reám szelíden, S nem árt nekem ádázkodó dühük.
JÚLIA
Jaj, a világért meg ne
lássanak.
ROMEO
Az éj palástja eltakar előlük, S ha nem szeretsz, hadd
leljenek meg ők. Hadd haljak inkább a haragjuk által, Mint hogy szerelmed
nélkül haldokoljak.
JÚLIA
De mondd, e helyre kicsoda
vezérelt?
ROMEO
Szerelmem. Az unszolt keresni téged. Adott tanácsot s
én neki szemet. Én nem vagyok hajós, de bárha volnál Oly messze, mint a
tengermosta partfok, Ily áruért bizonnyal útrakelnék.
JÚLIA
Az arcomon az éj álarca, látod, Másképp leányos pír
kendőzné arcom, Azért, amit ma éjjel elkotyogtam. Az illem - ó -, az illem
azt kívánná, Hogy visszaszívjam, ámde félre illem! Szeretsz-e? Majd
így szólsz - tudom -: "szeretlek" - S bízom szavadban, ámde mégsem
esküdj, Mert a szerelmeseknek hitszegésén Jupiter[7] is kacag. Ó, Romeo, Valld meg nekem
nyíltan: szeretsz-e, kedves: Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg
engem, Morcoskodom, nemet mondok kacéran, Hogy udvarolj, másképp nem, a
világért. Szép Montague, lásd, lágy vagyok, nagyon, S azt véled így, hogy
könnyűvérű voltam, De bízz te bennem, hűbb leszek tehozzád, Mint
kik ravaszdin kelletik maguk. Talán magam is ezt teszem - bevallom -, De
észre sem vettem, mikor kilested Bús vallomásom: most azért bocsáss meg, S
ne szalmalángnak tartsd beösmerésem, Mit a sötét éj fölfedett
neked.
ROMEO
Az áldott holdra esküszöm, kisasszony, Mely a
gyümölcsfákat ezüstözi -
JÚLIA
Ne arra esküdj, a hold változékony, Havonta másul az
körös futásán, Attól szerelmed éppoly ingatag lesz.
ROMEO
Mire esküdjem?
JÚLIA
Semmire
sem esküdj: Vagy jól van, esküdj édes tenmagadra, Bálványképemre, az én
Istenemre S hiszek tebenned.
ROMEO
Hogyha
hű szerelmem -
JÚLIA
Nem, mégsem esküdj: bár tetszel nekem, De ez az éji
frigy sehogy se tetszik. Oly hirtelen, meggondolatlan és gyors, Akár a
villám, amely elcikáz S te azalatt még ki sem mondhatod: "Villámlott."
Édesem, jó éjszakát. Szerelmünk bimbaját a nyári szellő Virággá érleli, ha
látlak újra. Jó éjt, jó éjt! Oly csöndesen aludj, Mint amilyen szívem
nyugalma - úgy.
ROMEO
Hát így bocsátasz el, ily
éhesen?
JÚLIA
Hát mit kívánsz ma éjjel,
édesem?
ROMEO
Esküdj hűséget, mint tenéked
én.
JÚLIA
Hisz én előbb esküdtem, meg se kértél. Jaj, bár ne is
esküdtem volna meg.
ROMEO
Ó, visszavonnád esküdet s
miért?
JÚLIA
Hogy tiszta szívvel újra visszaadjam. Ám arra vágyom,
ami az enyém már: Szerelmem oly nagy, mint az óceán S oly mély, adok neked
belőle, lelkem S több lesz nekem: mindkettő véghetetlen. Neszt hallok ott
bent, Isten áldjon, édes! Dajka a szobából Júliát
szólítja Megyek, dadus, szép Montague, legyél hű. Várj egy kicsit,
azonnal itt leszek.
Bemegy a szobába
ROMEO
Ó áldott, áldott éj! Mivel hogy éj van, Félek, hogy az
egészet álmodom csak, Oly bűvös-bájos, túlédes valónak.
Júlia fönn visszatér
JÚLIA
Pár szót, szívem, aztán jó éjszakát. Ha tisztesen
szeretsz és célod az, Hogy elvegyél, izend meg azt nekem Azzal, kit
elküldök hozzád ma reggel, Hol és mikor tartjuk meg esküvőnket? S én
életem a lábadhoz rakom, S követlek, én uram, akárhová.
DAJKA
(belülről)
Kisasszony.
JÚLIA
Tüstént megyek. De hogyha másra gondolsz, Kérlek
-
DAJKA
(belülről)
Kisasszony!
JÚLIA
Jó,
no jó, megyek már: Hagyd abba ezt s hagyj engem bánatomnak: Szóval üzend
meg reggel.
ROMEO
Isten
engem.
JÚLIA
És most ezerszer is jó
éjszakát.
ROMEO
Rossz éjszakát, mert fényt csak arcod ád. Júlia
bemegy Futunk a kedveshez, mint kisdiák, Ki könyveit vidáman sutba
vágja, S úgy válunk tőle, mint a kisdiák, Ki szontyolodva ballag
iskolába.
Lassan indul. Júlia visszatér
JÚLIA
Hiló, hiló. Mint solymász suttogok, Ki visszacsalja
jámbor madarát! Rekedt a rabság, fönnen nem beszélhet, Másképp a Visszhang
odvát is betörném S légtorka elrekedne a szavamtól, Úgy szólogatnám Romeóm
nevét.
ROMEO
A nevemet most lelkem hívogatja: Ezüst a kedves édes
hangja éjjel, Lágy muzsika figyelmező füleknek.
JÚLIA
Romeo!
ROMEO
Édesem!
JÚLIA
Hány
órakor Küldjek tehozzád majd reggel?
ROMEO
Kilenckor.
JÚLIA
Ott lesz bizonnyal. Húsz év múlik addig. Mért hívtalak
is vissza? Elfeledtem.
ROMEO
Hadd álljak itt, amíg eszedbe nem
jut.
JÚLIA
De elfelejtem ám, ha itten állasz; S az jut eszembe,
hogy te vagy előttem.
ROMEO
Akkor csak állok, hogy mindent feledjél S én is
feledjem házam és hazám.
JÚLIA
Mindjárt virrad. Jó volna már, ha mennél, De nem
tovább, mint pajzán lányka sólyma, Amit fölugrat egy kicsit kezéről
- Szoros bilincsén a szegény rabot -, Aztán selyemzsinórja
visszarántja, Mert boldog és irigyli, hogy szabad.
ROMEO
A madarad lennék.
JÚLIA
Ha
az lehetnél. De úgy becéznélek, hogy belehalnál. Jó éjt! Jó éjt! Lásd,
válni is alig Tudok s jó éjt kívánnék - hajnalig.
Bemegy
ROMEO
Pilládra álom, a szívedbe béke! Mint álom, béke
lengenék fölébe. A szentatyához kell most elszaladnom, Hogy gyámolítsa e
boldog kalandom. (El)
3. SZÍN
Lőrinc barát cellája. Lőrinc barát jön kosárral
Lőrinc Nevet az éjre a kékszemű reggel, Bevonta a felhőt
fénypikkelyekkel. Mint részegek, dülöngenek az árnyak, Mert tűzkerékkel
jön már a titán Nap. Amíg nem nyitja ki tüzes szemét S bő harmatokba
csordogál a rét, Teleszedem e szilfaág-kosarkám Mérges gyommal, virággal
tömve tarkán, A Föld mindennek anyja s síriboltja. Ha életet szül, később
ki is oltja. S kik méhéből fakadtak, végtelen-sok Magzatja az emlőjén egy
tejet szop. - Mindegyikének más-más célja van, Különböző mind, egy
se céltalan. Ó, mennyi áldott és ható varázs van A fűben, a kövekben, a
virágban. Mert nincs a Földnek oly silány szülöttje, Amely ne hozna áldást
is a Földre. És nincs olyan jó, mert ne lenne céda, Ha félreferdül,
balra tör a célja. Még az erény is bűn lesz, rossz erőtül, S egy tettől a
bűn is széppé dicsőül. Lám itt e kis virágnak zsenge, síma Kérgében méreg
van és medicína. Szagold s az illatja bűvölve száll, Ízleld s az életed,
szíved megáll. Két ellenséges király hadakoz Emberben, fűben - a Jó
és a Rossz. S ha a gonosz győz, a szívén találva Halálra hervad ember és
palánta.
Romeo jön
ROMEO
Atyám, jó reggelt.
LŐRINC
Benedicite![8] Mily kora nyelv köszönt, hogy jössz
ide? Fiam, zavart-rendetlen főre vall, Hogy ily korán kel, aki
fiatal: Az agg szemében a gond lesve ül, S hol gond tanyáz, az álom
elrepül, De hol ép ifjúság, hever az ágyon, Frissen-vígan, ott leng az
aranyálom: Tehát azért ébredtél ily hamar, Mivel a lelked csupa
zűrzavar, Vagy - s azt hiszem: ez lesz itt a való - Még ágyba sem voltál
ma, Romeo.
ROMEO
Nem én. De mégis édesen
nyugodtam.
LŐRINC
Uram bocsá, Rózánál. Csak nem
ottan?
ROMEO
Rózának már varázsa nincs felettem, Nevét atyám, s az
átkom elfeledtem.
LŐRINC
Derék. De hol voltál, mondd nékem
el.
ROMEO
Beszélek én, még kérdened se kell. Ellenségemnél
tartották a bált S ott valaki a szívemen talált: De őt is én: mindketten
arra kérünk, Adj gyámolítást, titkos írt minékünk. Nem gyűlölet
vezet, kegyed esengem, Segítsd meg ellenségem s ezzel
engem.
LŐRINC
Gyónj nyíltan és ne szólj rejtvénybe folyvást, Mert
rejtvényben adom meg a föloldást.
ROMEO
Akkor tehát kimondom kereken: A dús Capulet lányát
szeretem. A vágy erős kötése van közöttünk, De kösd meg azt, amit
mi megkötöttünk, A szent frigyet, s elmondom rendre, meglásd, Hogy hol,
mikor jegyeztük el mi egymást. Hát jöjj velem, kérésem volna nagy, Hogy
véle engem még ma összeadj.
LŐRINC
Ó, szent Ferenc, micsoda változás! Hát Róza, kit
szerettél, a csodás, Feledve van? Hiába, ifjuember Nem a szívvel szeret,
hanem a szemmel. Ó, Jézus, Mária! Rózád miatt Hány könny locsolta bús
orcáidat, Hogy a szerelmed fűszerezze-sózza, S most meg se ízleled s már
sutba Róza! Még sóhajod ködöl a táj fölött, Öreg fülemben még jajod
zörög, Itt képeden vén könnyed régi mocska, Sápadt nyomát a víz még le se
mosta. Te voltál, te, te voltál bánatod, Te és bánat
Rózáért voltatok: S most vége? Ha a férfi ily pogány, Hát hogyne bukna el
a gyönge lány.
ROMEO
Mindig szidtál, hogy Rózát
szeretem.
LŐRINC
Mert bálványoztad, drága
gyermekem.
ROMEO
Azt mondtad, hogy temessem el
szerelmem.
LŐRINC
De nem, hogy a sírból egy új
teremjen.
ROMEO
Ne feddj: ez a leányka nem gonosz. Jóságot ő jósággal
viszonoz, Nem mint a másik.
LŐRINC
Mert
az tudta, hogy Amint lobogsz, hűséged egyre fogy. No, jöjj velem, te ifjú
szélkelep, Hát üsse kő, én megteszem neked. Családotok haragja, e viszály
itt Talán e friggyel szeretetre válik. -
ROMEO
No hát gyerünk, segíts,
hamarosan.
LŐRINC
Lassan: megbotlik az, aki rohan.
Elmennek
4. SZÍN
Utca. Benvolio és Mercutio jön
MERCUTIO
Hol az ördögbe az a Romeo? Nem jött haza ma
éjjel?
BENVOLIO
Az apjánál se járt, inasa
mondja.
MERCUTIO
Rózácska, ez a halvány, kőszívű lány Kínozza, még
megtébolyul belé.
BENVOLIO
Tybalt - az agg Capulet öccse - apja Házába egy
levelet küldetett.
MERCUTIO
Fejem rá: ez kihívás.
BENVOLIO
Romeo majd megfelel rá.
MERCUTIO
Aki tud írni, minden levélre
megfelelhet.
BENVOLIO
Csakhogy ő a levél írójának felel majd
meg: már amennyiben a levél nem felel meg neki.
MERCUTIO
De hiszen szegény Romeo már halott.
Összevissza szurkálta egy fehér lány fekete szeme. Fültövön lőtte egy szerelmi
dal, szíve közepén trafálta el a vak, íjas fiúcska nyílvesszeje. Hát hogy
felelhetne meg ő Tybaltnak?
BENVOLIO
No és kicsoda az a Tybalt?
MERCUTIO
Biztosítalak, nem afféle macskaherceg. Ő
a lovagiasság bátor kapitánya. Úgy ví, ahogy te kottából énekelsz. Mindig
megtartja a tempót, távolságot, mértéket. Egy-kettő-három - s máris ott kaparász
szíved körül. Lenyisszantja selyemgombodat, mint holmi mészáros. Párbajhős,
veszekedett egy párbajhős. Elsőrangú úriember, ezenkívül szakértője az első- és
másodrangú becsületügyeknek. Gyönyörű passado! Punto reverso! Hai![9]
BENVOLIO
Micsoda?
MERCUTIO
Hogy az ördög vinné el ezeket a
pojácákat, ezeket a selypegő, nyegle bolondokat, akik oly roppant "nyűvelten"
beszélnek. "Istenemre, remek egy penge!" - "Micsoda pompás kiállású legényke! -
Micsoda bájos kis női hölgyemény!" - Mondd, öregapám, hát nem cudarság, hogy így
bosszantanak ezek a külföldi legyek, ezek a divatmajmok, akik folyton azt
rebegik: pardonnez-moi, s úgy rákaptak az új módira, hogy már ülni se
tudnak egy régi lócán? Szakadatlanul ezt hajtogatják: bon,
bon!
BENVOLIO
Itt jön Romeo, itt jön
Romeo.
MERCUTIO
Csak a romja ó, csak a romja ó. Akár a
szárított héring: "Ó, hús, te hús, beh hallá változál!" Most ő is
dalokban ömleng, mint Petrarca:[10] Laura az ő hölgyéhez képest csak dézsahölgy,
pedig különb poéta rímelte meg, Dido csak dada, Cleopatra csak cigányasszony,
Heléna és Hero csak zsellérnő és szajha. Thisbének kék szeme van ugyan,
de szóba sem jöhet mellette...
Romeo jön Signor Romeo, bon jour.[11] Francia üdvözlet francia bugyogónak. Na
te ugyancsak beugrattál bennünket.
ROMEO
Jó reggelt mindkettőtöknek. Mikor
ugrattalak be?
MERCUTIO
Tegnap éjjel, mikor beugrottál a
kertbe.
ROMEO
De akkor én magam ugrottam be, ennélfogva
nem titeket ugrattalak be. Nem értem.
MERCUTIO
Azt tudom, hogy nem - értem, hanem -
valaki másért.
ROMEO
Bocsáss meg, Mercutio. Nem tehettem
egyebet. Sok dolgom volt tudniillik.
MERCUTIO
Az lehet. De az illemet ilyenkor is
tudni - illik.
ROMEO
Vártalak a kertben.
MERCUTIO
Ez kertelés.
ROMEO
Porban járó gyanúsításodhoz úgy illik ez a
szellemeskedés, mint cipőhöz a cipő csokra.
MERCUTIO
Szóval azért mentél oda:
cipő-csókra?
ROMEO
Nem szolgáltam rá ezekre a csípő szókra. Egyébként is
mindig csak folytatod a kapott ötletet.
MERCUTIO
Nem kapott az, hanem kopott.
ROMEO
Az még mindig jobb, mint a lopott. Az én
élcem csak az álcám, mellyel takaródzom, vagy a pálcám, mellyel megfenyítelek,
vagy - ha úgy tetszik - a tálcám, melyen átnyújtom neked az igazságot. De te úgy
űzöd a szójáték könnyed művészetét, mint robotot, és ezért botot érdemelsz,
pajtás, botot. Nem a szellemed kaptatod, csak a nyelved koptatod, s ezzel
aztán köpöd a másoktól kapott-kopott-lopott élceket.
MERCUTIO
Segítség, Benvolio, nem bírom
tovább.
ROMEO
Hallom a bőgést. Kezdődjék hát a vadászat. Hallali,
hallali: menjünk a vadra.
MERCUTIO
Veled, aki szüntelen bakot
lősz?
ROMEO
Nem, fiam, itt majd te leszel a vad, hisz
olyan vadakat mondasz. Te leszel a szarvas, hiszen már annyiszor
fölszarvaztak.
MERCUTIO
Szarvas okoskodás.
ROMEO
Igazad van. Még szarvas se vagy. Csak
olyanféle. Te egy jámbor, közönséges szarvasmarha vagy.
MERCUTIO
Hát nem jobb szarvasmarhának lenni, mint
szerelmesnek, aki éjjel-nappal sóhajtozik? Lásd, Romeo, most megint a régi,
kedves fickó vagy, az, aki voltál. Kérlek, a szerelmes szakadatlanul locsog,
ábrándosan felhőkre bámul, s végül megbotlik egy lyukban.
BENVOLIO
Voltaképp hova akarsz
kilyukadni?
MERCUTIO
Mit szakítasz félbe, mikor egy
hajszálnyira vagyok a mondanivalóm kellős közepétől? Tehát ezt a lyukat be kell
tömni.
BENVOLIO
Romeónak is ez a célja. Azért nem akar -
tágítani mellőle.
MERCUTIO
De hiszen ha betömi, akkor tágítja
is.
ROMEO
Nini, micsoda maskara.
Dajka, Péter jön
MERCUTIO
Vitorla, vitorla.
BENVOLIO
Mégpedig kettő: egy szoknya meg egy
bugyogó.
DAJKA
Péter.
PÉTER
Jelen.
DAJKA
A legyezőmet, Péter.
MERCUTIO
Rejtsd el az arcát, jó Péter, mert a
legyezője az ő szebbik arca.
DAJKA
Adjon Isten jó reggelt, úrfiak.
MERCUTIO
Adjon Isten jó estét, szép
hölgy.
DAJKA
Hát már este van?
MERCUTIO
Úgy bizony. Az óra mutatója a te becses
pofázmányodon pont éjfélre áll.
DAJKA
Hogy a kórság esne beléd. Miféle ember vagy
te?
ROMEO
Olyanféle ember, nemes hölgy, akit az Isten
arra teremtett, hogy önmagát zsigerelje.
DAJKA
No ez megadta neki. "Hogy önmagát
zsigerelje." Urak, nem tudnátok megmondani, hol találom az ifjú
Romeót?
ROMEO
Én meg tudom mondani. De figyelmeztetlek,
az ifjú Romeo, ha megtalálod, már öregebb lesz, mint most, mikor keresed: én
vagyok ezen a néven a legifjabb, más híján.
DAJKA
Helyesen beszél.
MERCUTIO
Azaz helytelenül. De éppen ezért
szörnyen helyesen beszél.
DAJKA
Ha te vagy az, szeretnék veled négyszemközt
beszélni.
BENVOLIO
Még majd vacsorára
invitálja.
MERCUTIO
Kerítőnő, kerítőnő. Uccu, ugrasd ki a
bokorból.
ROMEO
Mire vadászol megint?
MERCUTIO
Nem nyúlra, barátom. Vagyis afféle vén, szürke nyúlra,
amelyikből böjti pástétomot szokás csinálni.
Nyúl a nyúl, hogyha vén is, Meg is eszem azt én is, Jó böjti
eledel, De hogyha összeomlik, Possad, rohadva romlik, Nem költöm veled
el.
Nem jössz haza, Romeo? Ma nálatok ebédelünk.
ROMEO
Mindjárt megyek utánatok.
MERCUTIO
Isten önnel, tisztes matróna. Isten
önnel. (Énekel) "Tisztes matróna."
Mercutio és Benvolio el
DAJKA
Vigyen az ördög. Mondd, kicsoda ez a
gézengúz szatócs, aki most úgy túladott az ócska portékáján?
ROMEO
Úriember ez, daduskám, csak éppen nagyon
szereti hallgatni a tulajdon hangját. Azért egy perc alatt annyit összekotyog,
amennyit egy hónap alatt se lehet kimondani.
DAJKA
No csak nekem mondjon valamit, én majd
megtanítom kesztyűbe dudálni, ha olyan erős is, mint egy tucat ilyen fajankó. Ha
pedig magam nem bírok vele, akad más, aki megtanítsa. Koszos lókötője. Én nem
vagyok olyan, mint az ő cafkái és macái. (Péterhez) Te meg csak
tátod itt a szád, s tűröd, hogy mindenki rám másszon.
PÉTER
Én még sohase láttam, hogy magára valaki is
rámászott volna. Ha megpróbálná, egy-kettő kirántanám a gyíklesőmet, afelől
nyugodt lehet. Vagyok én olyan legény, mint akárki, mihelyt egy kis parázs
verekedés ígérkezik, s a törvény is a pártomon van.
DAJKA
Biz' isten úgy fölmérgesített, hogy minden
porcikám remeg belé. Koszos lókötője. Csak egy szóra, úrfi. Hát amint mondtam, a
kisasszonyom megkért, jöjjek el, ide hozzád. Meg is hagyta, mit mondjak neked,
de azt nem kötöm az orrodra. Csak annyit mondok, hogyha lekapnád a tíz körméről
- amint mondani szokás -, az roppant rossz modorra vallana - amint mondani
szokás. Olyan fiatalka még a szentem. Ennélfogva ne csavard el a fejét,
mert ilyen finom úrikisasszonnyal így bánni hitványság és cudarság.
Ez már derék. Jó, majd megmondom neki. Jaj,
Istenem, de boldog is lesz a lelkem.
ROMEO
Hát mit mondasz neki, dadus? Rám se
figyelsz.
DAJKA
Hát azt, hogy megesküdtél. Úgy, ahogy
úriember szokta.
ROMEO
Rendezze úgy - kérd meg -, hogy gyónni menjen. Ma
délután. Lőrinc barát a cellában föloldja És összeesket.
Fáradságodért, fogd.
DAJKA
Juj, dehogy, egy pennyt se.
ROMEO
Ugyan, dehogyisnem.
DAJKA
Ma délután? Jó, ott lesz a kis
úrnőm.
ROMEO
No várj, dadus, az apátság mögött - Egy óra se - s az
emberem is ott lesz, Hágcsónak ő kötelet visz neked, Mely boldogságunk
büszke árbocára Röpít föl engem titkos éjszakán. Ég áldjon, légy hű,
megkapod a díjad. Ég áldjon és ajánlj kisasszonyodnak.
DAJKA
Az Isten áldjon téged is. De várj
csak.
ROMEO
No mit akarsz még, drága, jó
daduskám?
DAJKA
S hallgat legényed? Az effajta ritka. Két embernek
csak úgy titok a titka, Ha a másik nem tudja.
ROMEO
Oly hű az emberem, akár a
kardom.
DAJKA
Akkor sebaj. Az én kisasszonyom a
legédesebb leányka kerek e világon. Jaj, Istenem, nemrég még csak pötyögött. A
városban van egy nemesúrfi, valami Páris, az roppant szeretne beleharapni,
csakhogy az én drágaságom inkább szíveli a békát, a varangyos békát, mint
őkelmét. Néha ingerkedem vele, hogy Páris szemrevalóbb fiú, de erre fehérebb
lesz, mint a fal, Isten úgy segítsen. Mondd, a rozmaring meg a
Romeo egy betűvel kezdődik?
ROMEO
Eggyel hát, dadus. Mind a kettő r-rel.
Miért?
DAJKA
Ne bolondozz, te. Romeo az kutyanév. A
kutya tesz úgy, hogy: rrr. Az valami másmilyen betűvel kezdődik. De
kisasszonyom olyan gyönyörű versikéket tud rólad meg a rozmaringról.
Örömöd tellenék belé, ha hallanád.
ROMEO
Ajánlj kisasszonyodnak.
DAJKA
Ezerszer is, ezerszer. (Romeo
el) Péter.
PÉTER
Parancs.
DAJKA
Péter, fogd a legyezőmet s haladj előttem.
Mindketten el
5. SZÍN
Capuleték kertje. Júlia bejön
JÚLIA
Éppen kilenckor küldtem el a dajkám. Félóra múlva -
mondta - visszatér. Tán nem találta meg: de megtalálta. Mily sánta! Ó, a
szerelem heroldja Csak gondolat lehet, mely tízszer oly gyors, Mint
árnyakat űző napfény a dombon: Ezért galambok vonják a szerelmet. Ezért
van szárnya röpke Cupidónak. A Nap mai útján a legmagasabb Oromra hágott,
három hosszú óra Múlt el kilenctől délig - s mégse jön. Jaj, csak szeretne
s forrna ifjú vére, Fürgén röpülne dajkám, mint a labda. Szavam hajítaná
őt kedvesemhez És vissza hozzám a szava. Ki vén, halotti lárva van
azon, Lassú, nehéz, fakó, rest, mint az ón. Na itt van. Dajka és
Péter jön Ó, édes dadus, mi újság? Hát megtaláltad? Küldd el a
legényed.
DAJKA
Péter, várj a kapunál.
JÚLIA
Szólj, drága dajkám. Jaj, milyen sötét vagy. Ha bús a
hír, meséld nekem vidáman. Ha jó, ne rontsd az édes hír zenéjét, Hogy
morcos arccal muzsikálod el.
DAJKA
Fáradt vagyok, hagyj egy kicsit pihennem: Úgy fáj a
csontom, annyit hajszolódtam.
JÚLIA
Add híredet, s odaadom a csontom. Jöjj hát, beszélj,
édes-édes daduskám.
DAJKA
Jézus, de sürgős! Nem tudsz várni kissé? Nem látod-é,
hogy nincs lélegzetem?
JÚLIA
Hát hogyne volna már lélegzeted, Ha mondhatod, hogy
"nincs lélegzetem"? Hosszabb a mentség, hogy mért késlekedsz, Mint az a
hír, mit ezzel mentegetsz. No jó-e, rossz-e? Erre válaszolj: Nyugtass meg
engem, jó, vagy rossz a hír?
DAJKA
Na, te ugyancsak szépen választottál.
Értesz is te a férfiakhoz. Romeo: mi van azon a Romeón? Igaz, az arca csinosabb,
mint akárkié, a lábszára is különb, mint bármelyik úrfié, a keze, a lába nem
valami híres, de meg kell adni, senkiéhez se lehet mérni: nem éppen mintaképe az
udvariasságnak, de annyi szent, kezes, mint a bárány. Eredj, kislány, s
imádkozzál a jó Istenhez. Hát ti már megebédeltetek?
JÚLIA
Nem, nem. De mindezt tudtam azelőtt is. Mit mond az
esküvőnkről, mit beszél ő?
DAJKA
Hogy lüktet a fejem... ez a bolond fej. Úgy fáj, mint
hogyha mindjárt szétrepedne. A hátam is, emitt ni - jaj a hátam! A
lelkeden szárad, ha meghalok. Mert egyre zargatsz, összevissza
futtatsz.
JÚLIA
Nagyon, nagyon sajnállak, hogy beteg vagy. Édes dadám,
mondd, mit izent a kedves?
DAJKA
A kedvesed valódi úriember, Nyájas, csinos, finom,
erényes is. És azt üzenteti - hol az anyád?
JÚLIA
Hol az anyám? Hát benn van a szobában. Hol volna
másutt? Mily furán felelgetsz. "A kedvesed valódi úriember - Hol az
anyád?"
DAJKA
Jaj, jaj,
én Szűzanyám! Milyen heves vagy. Rajta-rajta, lelkem. Ez az orvosság sajgó
lábaimra? Máskor magad fuss dolgaid után.
JÚLIA
Minek izélsz - szólj, mit mond
Romeo?
DAJKA
Nahát, szabad-e elmenned ma
gyónni?
JÚLIA
Szabad.
DAJKA
Akkor szaladj tüstént Lőrinc baráthoz. Egy férfi vár
ott. Asszonya leszel. Ni, ettől a szótól kigyúlsz azonnal, A hejehuja vér
arcodba szökken. Menj a templomba. Nékem más utam van, Hágcsót
kapok, melyen a kedvesed Napszálltakor madárfészkébe mászik. Mint ronda
pesztra lótok szerteszéjjel, De munkám terhét te viseled éjjel. Most majd
falok, rohanj, hogy révbe juss.
JÚLIA
Az égbe, égbe. Ég veled, dadus.
(El)
6. SZÍN
Lőrinc barát cellája. Lőrinc barát és Romeo
bejön
LŐRINC
Az ég e szent kötésre úgy nevessen, Hogy majd ne
korholja késői bánat.
ROMEO
Ámen, ámen. De jöjjön bár a bánat, Nem éri föl a drága
örömöt, Mit kurta perc ád, hogyha látom őt. Kulcsold kezünket szent igével
össze, A szerelem-ölő halál hiába ágál - Elég, ha most enyémnek
vallhatom.
LŐRINC
Szilaj gyönyörnek vége is szilaj, Lázába pusztul el,
mint tűz s a lőpor, Mely csókolódzva hal meg: lásd, a méz is Csömörletes,
mihelyt túlontúl-édes. S ennen-ízébe zápul el az étvágy. Lassan szeress s
szeretni fogsz sokáig. Elkésik az, ki sürgeti bokáit. Itt jő a hölgyed. Ó,
ily könnyű láb Sosem koptatta az örök követ. Ökörnyálon is járhat a
szerelmes, Mely buja nyári légbe lengedez, És nem bukik le, mert
ábrándja könnyű.
Júlia jön
JÚLIA
Jó estét, én szent gyóntató
atyám.
LŐRINC
Kettőnk nevében Romeo köszön
majd.
JÚLIA
Én köszönöm, hogy ő nekem
köszön.
ROMEO
Ó, Júlia, ha boldogságod oly nagy, Mint az enyém, s
ezt nálam ügyesebb vagy Hirdetni, édesítsd lehelleteddel A szomszéd léget;
nyelved muzsikája Beszélje, mily roppant öröm szakadt rám, Hogy ez áldott
találkán összejöttünk.
JÚLIA
Nem szóba, tartalomba van az érzés, Magára büszke az,
nem a diszére, Ki tudja, mennyi az ő kincse, koldus, Igaz szerelmed
óriásra nőtt S én már felét se bírnám latba vetni.
LŐRINC
Jertek velem, egykettő végezünk. Majd részesültök az
egyházi kegybe, Én adlak mindjárt kettőtöket egybe.
Elmennek
Függöny
HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
Verona. Köztér. Mercutio, Benvolio, apród és szolgák
jönnek
BENVOLIO
Mercutio, kérlek, siessünk innen. Forró a nap,
Capuleték kijöttek. És hajbakapnánk, hogyha ránk találnak. Forró napon
jobban forr a bolond vér.
MERCUTIO
Te is szakasztott olyan vagy, mint azok
a tisztek, akik mihelyt átlépik a csapszék küszöbét, az asztalra dobják
kardjukat, és így fogadkoznak: "Isten adja, hogy ne legyen rá szükségem." De
alig hajtanak föl két kupát, már a csapos vérét is csapra verik, akár van rá
szükség, akár nincs.
BENVOLIO
Hát csakugyan ilyenféle fickó
volnék?
MERCUTIO
Ide hallgass. Olyan heves vérű verekedő
vagy, mint bármelyik talián. Úgy kijössz a sodrodból, hogy azonnal
megbolondulsz, s úgy megbolondulsz, hogy azonnal kijössz a
sodrodból.
BENVOLIO
Ne mondd!
MERCUTIO
Úgy bizony. Ha két olyan fickó élne a
föld hátán, mint te, akkor nemsokára egy se volna, mert az egyik bizonyára
agyonverné a másikat. Te például belekötsz abba, akinek a szakállában egy
szállal több szőr van vagy kevesebb, mint a tiédben. Belekötsz abba, aki diót
tör, ha másért nem, hát azért, mert a szemed diószínű, s ilyesmi neked
okvetlenül szemet szúr. Fejed úgy tele van kötekedéssel, mint tojás a
sárgájával, pedig a sok verekedésben ugyancsak kilyukasztották a fejedet, akár
egy tojást. Belekötöttél abba is, aki köhögött az utcán, hogy ne keltse
föl valahogy azt a kutyát, amelyik a napon aludt. Vagy talán nem kezdtél ki egy
szabóval is, mert új zekéjét húsvét előtt vette föl? Aztán egy másikkal, mert új
cipellőjébe ócska szalagot biggyesztett? Mégis te akarnál engem visszatartani a
kötözködéstől.
BENVOLIO
Ha olyan kötözködő volnék, mint te, az
életemért egy garast se adnának.
MERCUTIO
Hát ki ad érte többet? Te garasos
himpellér.
BENVOLIO
Fejemre, itt jönnek
Capuleték.
MERCUTIO
Sarkamra, én nem bánom.
Tybalt, kíséretével
TYBALT
Légy a nyomomba. Jó napot, urak. Egy szóra kérem
egyikőtöket.
MERCUTIO
Miért csak egy szóra? Toldd meg
valamivel, s mondd, hogy egy kardvágásra is.
TYBALT
Állok elébe, mihelyt alkalmat adsz
rá.
MERCUTIO
Én ugyan nem adok neked alkalmat se.
Szerezzél magadnak.
TYBALT
Mercutio, te egy húron pendülsz
Romeóval.
MERCUTIO
Egy húron pendülök? Hát mióta nézel
bennünket hegedűsöknek? Ha azonban mindenáron azoknak tartasz, majd
elhegedüllek. Itt a nyírettyűm. Ezzel foglak megtáncoltatni. Akkor majd
meglátod, hogyan pendülünk egy húron.
BENVOLIO
Ne pörlekedjünk itt a népes utcán: Egy csöndesebb
köztérre menjetek. Ott intézzétek el ezt a civódást, Vagy váljunk széjjel.
Minden szem reánk néz.
MERCUTIO
Csak nézzenek, azért van a szemük. Én senki
kedvéért se moccanok.
TYBALT
Hát béke véled: itt az én legényem.
Romeo jön
MERCUTIO
Akasszanak föl, hogy ha ő legényed. Állj a porondra
és akkor legénykedj. Majd megmutatja ő, ki a legény.
TYBALT
Romeo, oly határtalan gyűlöllek, Hogy most csak egy
szót mondhatok: Te rongy!
ROMEO
Tybalt, szeretni téged van okom, Ez menti, hogy
megfékezem dühöm Ily üdvözletre: rongy én nem vagyok: Élj boldogul. Látom,
nem ösmersz engem.
TYBALT
Tacskó, ilyesmi sose mentheti, Hogy megsértettél.
Rajta, rántsd ki kardod.
ROMEO
Nem, nem igaz, én nem sértettelek meg. Jobban
szeretlek, mintsem sejtheted. Míg nem tudod meg, hogy miért szeretlek, Jó
Capulet - s e név oly drága nékem, Mint a sajátom -, kérlek, érd be
ezzel.
MERCUTIO
Ó, gyáva, becstelen, hunyász alázat! Alla
stoccata,[12] döntse el a kard. Tybalt, patkányfogó
te, indulunk hát?
TYBALT
Mit akarsz tőlem?
MERCUTIO
Semmit, jó macskakirály, pusztán kilenc
életed közül az egyiket. Ezzel majd csak elbánok, sőt ha jól viseled magad,
akkor kicserzem a másik nyolcat is. Egy-kettő, rántsd ki kardod, különben
kirántalak, mint egy csirkét.
TYBALT
Állok elébe.
ROMEO
Mercutio, dugd vissza kardodat.
MERCUTIO
Passado, rajta, rajta!
Vívnak
ROMEO
Benvolio, húzz kardot, csapd le kardjuk, Urak
gyalázat, hagyjátok már abba! Tybalt! Mercutio! - A hercegünk Nem tűr
Verona utcáin vívást. Tybalt! Mercutióm! - állj.
Tybalt és barátai el
MERCUTIO
Megsebeztek. Jaj,
dögvész mind a két családra! Végem. Elment s kutya baja.
BENVOLIO
Mi, megsebeztek?
MERCUTIO
Csak karcolás, de nekem épp elég. Hol az apródom?
Hozz, kölyök, seborvost.
Apród el
ROMEO
Bátorság, pajtás. A sebed nem oly
nagy.
MERCUTIO
Na, nem oly mély, mint egy kút, nem is
oly széles, mint egy templomajtó, de hát nekem éppen elég: szólíts meg holnap,
meglátod, milyen komoly ember leszek. Annyi szent, engem kifüstöltek ebből a
világból: dögvész mind a két családra. Tyhű a keservét, egy ilyen kutya, egy
ilyen patkány, egy ilyen egér hogy halálra karmolt. Ez a szájhős, ez a zsivány,
ez a gazfickó valósággal könyvből vív. Mi az ördögbe is jöttél közénk?
Épp a kardod alatt sebeztek meg.
ROMEO
Én jót akartam.
MERCUTIO
Segíts egy házba hát, Benvolio, Elájulok. Dögvész
mindkét családra. Ők tettek engem férgek ételévé. Nekem ugyan megadták -
átok, átok!
Benvoliótól és szolgáktól támogatva el
ROMEO
Ez a nemes, a herceg rokona, Igaz barátom itt hever
leszúrva, Miattam, és a becsületemen folt, Tybalt szitkától, ki egy óra
óta A sógorom. Jaj, édes Júliám, Szépséged engem nővé lágyitott. Most
megpuhult bátorságom acélja.
Benvolio visszajön.
BENVOLIO
Ó, Romeo! Jó Mercutio meghalt! Ez a dicső lélek
felhőkbe vágyott, Nagyon korán elrúgta ezt a földet.
ROMEO
Sok bús napom lesz még ily fekete: Jön majd a vég, ez
itt csak kezdete.
BENVOLIO
A vad Tybalt im újra
visszajön.
ROMEO
Él és ujjong s Mercutio megölve. Szállj vissza hát az
égbe, bölcs kimélet, Eztán vezess el, tűzszemű harag. Tybalt
visszatér Tybalt, előbb engem "rongy"-nak neveztél, Vond vissza ezt.
Mert Mercutio lelke Még itt kereng most a fejünk fölött És várja lelked,
hogy kövesse őt: Te, vagy én, vagy mindketten elkísérjük.
-
TYBALT
Hitvány kölyök, ki véle összeálltál, Most véle mégysz
majd.
ROMEO
Ezt
ez döntse el.
Vívnak, Tybalt elesik
BENVOLIO
Romeo, fuss, rohanj! Polgárok az utcán, Tybalt
megölve: - Mit nézel? - a herceg halálra ítél, Ha kézrejutsz. - Szedd az
irhád, el, el!
ROMEO
Jaj, én balsors bolondja.
BENVOLIO
Hát
mit állasz?
Romeo el. Polgárok, tisztek jönnek
ELSŐ
TISZT Hol az, aki Mercutiót
megölte? Tybalt, az a gyilkos hova futott?
BENVOLIO
Itten hever Tybalt.
ELSŐ
TISZT Kelj
föl, kövess. A hercegünk nevében, jöjj, ha tudsz még.
Herceg kíséretével, Montague, Capulet, Montague-né, Capuletné és
mások
HERCEG
Ki kezdte ezt a véres
hercehurcát?
BENVOLIO
Ó, herceg, elmondom, hogy rendre lásd A végzetes
harcot, a bús csapást. Itt fekszik az, kit Romeo döfött le, S ki hős
öcséd, Mercutiót ledöfte.
CAPULETNÉ
Tybalt öcsém! Ó, a bátyám fia! - Ó, herceg! Ó,
férjem! - Hát hullnia Kellett vérének? - Herceg, most ezért, A mi
vérünkért onts Montague-vért. Ó, én öcsém, öcsém!
HERCEG
Benvolio, a pörpatvart ki
kezdte?
BENVOLIO
Tybalt, kinek Romeo lett a veszte. Romeo mondta,
hogy miért civódik Ily semmiség miatt, eszébe hozta Magas tilalmad -
mindezt lágy szavakkal, Nyugodt nézéssel, hajlott-laza térddel - S Tybalt
dühe a nyájas békítésre Süket maradt. Ám amikor acélját Rászögzi hős
Mercutio szivére, S az feldühödve vissza-visszaszúr, Egyik kezével
félrecsapva bőszen A hűs halált, másikkal visszaküldve Tybaltnak,
aki fortélyos cselével Felel: Romeo hangosan kiáltoz: "Elég fiúk"! - s
gyorsabban, mint a nyelve, Ügyes acélja szétveri a kardjuk, Közéjük ugrik
s pont e kard alatt Tybalt halálra szúrja - rút döféssel - Mercutiót, mire
Tybalt megugrik. Ám Romeóhoz nyomban visszajő, Kiben csak ekkor forr föl a
harag, Mint villám csapnak össze, nincs időm Kardot se húzni, és Tybalt
halott már. Romeo fut, látom szaladni, ó: Ha nincs így, haljon meg
Benvolio.
CAPULETNÉ
Ő is rokon, fajtája Montague, Nem mond valót,
minden szavába düh: Huszan támadtak ellene, amíg Ezt az egyet levágták
kardjaik. Romeo gyilkos, bosszúért kiáltok, Nem élhet ő, ki megölé
Tybaltot.
HERCEG
Meg. És ő Mercutiót ölte meg. Az ő áldott véréért ki
fizet?
MONTAGUE
Nem Romeo, Mercutio barátja. Tybaltot ő, mint a
törvény kivánja, Halálnak adta.
HERCEG
S
ezzel rést ütött A mi jogunkon: számkiűzzük őt. Patvarkodó viszálytok én
is érzem, Vérem csöpög, a csúnya harcba vérzem. De oly nagy sarcot mérek
én ki rátok, Hogy majd titeket is lesujt ez átok. Süket leszek a
vádra és panaszra, Nem lesz imának, könnynek semmi haszna, Ne szóljatok:
Romeo fusson el, Halálfia, ha bárki rája lel. A testet el, parancsomat
teszik most. Mind gyilkos az, ki szánja még a gyilkost.
Mind el
2. SZÍN
Capuleték gyümölcsöskertje
JÚLIA
(jön) Vágtassatok, tűzlábu paripák ti Phoebus
lakába: Phaëthon,[13]jó kocsis
te, Verd ostoroddal ménjeid nyugatra. Hozz felleges éjt énnekem azonnal.
- Vond össze kárpitod, szerelmes éj, A Nap szemét kötözd be s
Romeo Nem-látva-hallva fusson karjaimba. Szerelmeseknek a Szépség
világít, Fényében áldoznak, s vak szerelemnek Az éj való. Jöjj, jöjj, te
nyájas Éj, Tisztes matróna talpig feketében. Taníts meg nyerni-veszteni a
játszmán, Melyen a tét: két szív szűz tisztasága. Takard be az arcomba
csapkodó vért Bús köpenyeddel, hogy a vakmerő vágy Ártatlannak hihesse
önmagát. Jöjj, Éj - jöjj, Romeo - te Nap az Éjben, Mert úgy lebegsz
majd az Éj szárnyain, Olyan fehéren, mint hollón a hó. Jöjj, édes Éj, te
lágy, fekete-pillás, Add Romeómat, és ha meghal egyszer, Vedd vissza,
morzsold apró csillagokká. Oly szép lesz akkor az ég arculatja, Hogy a
világ az Éjbe fog szeretni S már nem imádja a ledér Napot. Megvettem a
Szerelem palotáját, De nem lakom még benne s bár eladták, Nem adták át
még: lassan múl e nap. - Mint ama éj a nyugtalan gyereknek, Ki az ünnepre
új ruhát kapott S még nem húzhatja föl. Ó, itt a dajkám, Hírt hoz. A
nyelv, mely Romeo nevét Kiejti, mindig égi dalt zenél. Dajka a
kötélhágcsóval jön Mi hír, daduska, mit hozol? A hágcsót? Romeo
küldi?
DAJKA
Azt
hozom, a hágcsót.
A földre dobja
JÚLIA
Ó, jaj, mi hír? Mért tördeled
kezed?
DAJKA
Ó, jaj nekünk. Meghalt, halott, halott. Végünk,
kisasszonykám, ez a mi végünk. Ó, szörnyűség - nincs már, nem él,
halott.
JÚLIA
Lehet az Ég ilyen gonosz?
DAJKA
Az
Ég nem. De Romeo lehet. Ó, Romeo! - Ki hitte volna róla? - Romeo!
-
JÚLIA
Miféle ördög vagy, hogy így gyötörsz? Ily kín csupán a
zord pokolban ordít. Romeo öngyilkos? Ha az, felelj: az. S e kurta
az több mérget hoz nekem majd, Mint baziliszk[14] halállövő szeme. Ez az-ra
nem leszek az, aki voltam. Vagy hunyd be a szemed s úgy válaszolj:
az. Mondd: az, s ha él, felelj tagadva: nem. Ez dönti
el halálom, életem.
DAJKA
Hisz láttam a sebét, ennen-szememmel. Ó, Istenem - itt
volt mellén a seb: Oly szörnyű hulla volt, oly szörnyű-véres, Mint
a hamu, fakó, vérébe fagyva, Csupa aludt vér - ott ájultam el.
JÚLIA
Ó, szív, szakadj meg! - tört szívem, repedj
meg! Szemem, bezárlak, légy örökre rab te! A porba, portest, az élet oly
olcsó. Födjön be Romeóval egy koporsó.
DAJKA
Ó, ó, Tybalt, te legjobb pártfogóm! Kedves Tybalt! Te
fínom úriember! Miért is kellett halálodat megérnem!
JÚLIA
Mi szélvihar fúj itten összevissza? Megölte Romeót s
Tybalt halott? Ó, jó unokabátyám, jobb uram, te! Zengj végítélet
harsonája, harsogj, Mert hát ki él, ha meghalt ez a kettő?
DAJKA
Tybalt nem él, Romeo számkivetve, Ő ölte meg Tybaltot
s számkiűzték.
JÚLIA
Nagy ég! - Romeo ölte meg
Tybaltot?
DAJKA
Ő, ő bizony - irtózatos -, de így
van.
JÚLIA
Ó, kígyószív rózsálló szín alatt! Sárkány lakott-e ily
dicső odúban? Nyájas tyrannus! Angyali cudar! Farkasfogó bárány!
Hollók galambja! Undokságoknak égi látszata! Kész ellentéte annak, mit
mutattál! - Te kárhozott szent és tisztes gazember! Ó, természet, mi
dolgod a pokolban, Hogy egy ily ördögi gonoszt a tiszta
testnek Gyorsan-múló mennyországába zártál? - Kötöttek-e ily gyatra
könyvet ily szép Kötésbe? Ó, hogy élhet a csalárdság E cifra
kastélyban!
DAJKA
Ne
higgy nekik, Mind hűtelen, mind hitszegő a férfi, Mind kétszínű, álnok,
gaz, semmiházi. Jaj, hol legényem? Szíverősítőt: Megvénít a gond. Amit
Romeo tett, Szégyenletes.
JÚLIA
Pörsenjen
ki a nyelved, Hogy így beszélsz. Ő nem szégyenre lett. Elszégyenülne
homlokán a szégyen: Ez az a trón, melyen a tisztességet A földgolyón
királlyá koronázzák. Jaj, mily bolond voltam, hogy
sértegettem!
DAJKA
Hát így beszélsz a bátyád
gyilkosáról?
JÚLIA
Beszélhetek-e másképp az uramról? Szegény uram, neved
milyen nyelv áldja, Ha háromórás asszonyod lehordja? - De mért is ölted
meg bátyám, te gaz? Mert gaz bátyám megölte volna férjem. Hát balga könny,
menj vissza kútfejedhez: Csupán a búnak jár ki ez adó. S így - tévedésből
- áldozz az örömnek. Él férjem, kit majdhogy megölt Tybalt. S Tybalt
halott, ki majd megölte férjem. Mily nagyszerű; miért sírok
tehát? Egy szó - sötétebb, mint Tybalt halála, Gyilkolt meg engem:
vajha elfeledném, De úgy belevésődött az agyamba, Mint szörnyű tett a
bűnösök fejébe: "Tybalt halott, Romeo számkivetve", E "számkivetve", e szó
"számkivetve" Ölt meg sok száz Tybaltot. A halála Gyász volna,
nagy, ha ennyi volna csak: De hogyha a zord gyász nem jár magában, S
okvetlenül hoz még több új csapást is, Mért nem követte ezt: "Tybalt
halott", "Meghalt apád", "anyád" vagy mind a kettő, Hogy újra sírjak, újra
fölzokogjak? De hogy Tybalt után hátvéd gyanánt jött: "Romeo
számkivetve", mind megölték, Apám, anyám, Tybaltot, Romeót És Júliát. -
"Romeo számkivetve" - Nincs vég, határ, mérték e szóba semmi, Nincs mód
halálos mélységére menni. Apám, anyám, daduska, merre van hát?
DAJKA
Tybalt holttesténél, mind őt siratják. Hozzájuk
mennél? Én majd elvezetlek.
JÚLIA
Hadd mossák könnyeikkel a sebét. Nekem marad
Romeómért, elég. Vedd föl a hágcsót: ez is árva lett, Elhagyta Romeo, mint
engemet. Kívánta, hogy ágyamhoz út legyen, De mint leány halok meg,
özvegyen. Jöjj, hágcsó, jöjj, dadus, nászágyba vágyom, Nem Romeo, Halál
csókol ez ágyon.
DAJKA
Menj a szobádba: Romeót hozom. Ő megvigasztal, a
helyét kitudtam. Nem hallod? Itt lesz, még ma éjjel itt lesz. Lőrinc barát
tanyáján rejtezik.
JÚLIA
Add neki gyűrűm, hisz szivem ura, S kérd, jöjjön el a
végső búcsura.
Elmennek
3. SZÍN
Lőrinc barát cellája, Lőrinc barát bejön
LŐRINC
Jer, Romeo, te félénk, árva lélek: Beléd bolondult
már a Csüggedés. Szegény, te a Bánattal egybekeltél.
Romeo jön
ROMEO
Mi hír, atyám? Miképp ítélt a herceg? Mily gond kíván
megösmerkedni vélem, Mely még nem ösmert?
LŐRINC
E
bús társaságban, Édes fiam, te régről otthonos vagy: A hercegünk ítéletét
közölném.
ROMEO
Az ő ítélete a
végítélet.
LŐRINC
Nyájas ítélet hagyta el az ajkát - Halál helyett csak
száműzésre ítélt.
ROMEO
Mit: "száműzés". Szánj meg s mondd, hogy "halál". A
száműzés szörnyebb szemmel tekint rám, Mint a halál. Ne mondd hát:
"száműzés".
LŐRINC
Csak Veronából száműzött ki téged: No, csillapodjál:
széles e világ.
ROMEO
Veronán kívül nincs nekem világ, Csak tisztítótűz,
gyötretés, pokol. Ki száműz innen, száműz a világból, És ez halál - rossz
szó a "száműzés" rá: Ha a halált száműzésnek hivod, Aranybárddal csapod le
a fejem S mosolygasz a csapáson, mely megölt.
LŐRINC
Ó, durva hálátlanság! Nagyralátás! A bűnödért halál
jár, ám a herceg Pártodra kelt, a törvényt félrerúgta, A vad "halál" szót
"száműzés"-re váltva, Ez kedves irgalom s te mégse látod.
ROMEO
Ez gyötretés, nem irgalom: a menny ott, Hol Júlia, és
minden macska, eb, A kis egér, minden silány teremtmény A mennybe van itt
és őt nézheti, Csak Romeo nem: - minden ronda döglégy Jobban,
becsültebben, vigabban élhet, Mint Romeo: hisz az reá repülhet, Szép
Júliám csodás-fehér kezére, Halhatlan áldást lophat ajkain, Mik
szűzi félszükben pirultak úgy el, Hogy még magukat is csókolni bűn; De
Romeo nem, nem - őt számkiűzték: Ott vannak a legyek s én itt legyek? - S
te nem "halál"-ról szólsz, de "száműzés"-ről? Hát nincs-e mérged, gyilkos-élű
késed, Más gyors halálod, mely nem ily cudar, Hogy ezzel ölsz meg
engem: "számkiűztek"? Pokolba bömbölik e szót, atyám, A kárhozottak: hogy
van hát szived, Szent gyóntatóm, én jámbor bűnbocsátóm, Kit karjaim a
kebelemre fűztek, Széttépni szívem ezzel: "számkiűztek"?
LŐRINC
Őrült szerelmes, most figyelj
reám.
ROMEO
Jaj, újra azt mondod, hogy
"számkiűztek".
LŐRINC
Fegyvert adok majd, hogy e szót lebírd; A Bú édes
teje: a Bölcseség, Ez megvigasztal, bárha számkiűztek.
ROMEO
De "számkiűztek". - Süsd meg bölcseséged! Ha Júliát
nem adja vissza, várost Nem mozdít el s ítéletet se másít, Hiába
minden, mit sem ér: ne szólj.
LŐRINC
Eh látom, a bolondnak füle
sincs.
ROMEO
Hogy volna, ha a bölcsnek szeme
sincs.
LŐRINC
Hát hadd beszéljek végre
helyzetedről.
ROMEO
Amit nem értesz, arról nem beszélhetsz. Volnál csak
ifjú, férje Júliának - Egy óra óta - s gyilkosa Tybaltnak, Ily vad rajongó
és ily száműzött, Akkor beszélnél, tépnéd a hajad, A földre buknál, mint
most én, hogy így Adj mértéket megásandó sírodhoz.
Földre veti magát. Kopognak
LŐRINC
Kelj föl, kopognak, bújj el,
Romeo.
ROMEO
Nem én. Beteg szívem bús sóhaja Ködként takar el a
szemek elől.
Kopognak.
LŐRINC
Kopognak - ej, ki az? - Kelj, Romeo, föl. Elfognak.
Várj kicsit! Hamar, ugorj föl - Kopognak Fuss a szobámba. Mindjárt!
Istenem, Milyen botorság. Jó, jövök, jövök már. Kopognak Ki
zörget úgy? Honnan jössz? Mit akarsz?
DAJKA
(kívül) Engedj be, akkor nyomban
elbeszélem. Úrnőm küld, Júlia.
LŐRINC
Isten
hozott hát. -
Dajka bejön
DAJKA
Ó, szentatyám, ó, mondd meg, szentatyám, Hol a
kisúrnőm férje, Romeo?
LŐRINC
Ott a földön, könnyétől
részegen.
DAJKA
Akárcsak a kisúrnőm, éppen úgy, Akárcsak
ő.
LŐRINC
Ó,
gyászos együttérzés! Siralmas átok.
DAJKA
Ő
is így hever, Pityereg és sír, egyre pityereg, sír - Állj föl, no,
állj föl, és légy férfi már: Állj föl, no, Júliáért, érte, állj föl. Miért
is estél ily mély jajba te?
ROMEO
(fölkel) Dadus!
DAJKA
Jaj, úrfi, egyszer meghalunk mi
mind.
ROMEO
Hát Júliáról szólottál te? Hogy van? Nem tart-e vén
gyilkosnak, hogy befentem Boldogságunknak szép gyerekkorát A vérrel, amely
majdnem az övé? Hol van tehát és mit mond az ara, Akit bemocskolt gazságom
sara?
DAJKA
Semmit se mond, csak egyre sírdogál. Ágyára rogy, de
azután fölugrik, Tybaltot hívja, Romeót kiáltja S megint
leroskad.
ROMEO
Mintha
a nevem Lőné le, mint gyilkos fegyver golyója: Aminthogy e név átkozott
keze Gyilkolta meg öccsét. Ó, mondd, atyám, Testem miféle hitvány
részein Lakik e név? Mondd meg, hogy összedöntsem E rút tanyát.
Tőrt ránt
LŐRIN
C El a
kezet, te őrült: Hát férfi vagy te? Külsőd ezt kiáltja: Könnyűd egy
asszonyé s garázda tetted Egy oktalan, bőszült vadállaté, Te férfi-képet
hordó, képtelen nő! Mindenre képes, képtelen vadállat! Megrémítettél:
szent rendünkre mondom, Bölcsebb, különb legénynek
véltelek. Tybaltot megölted? S magad megölnéd? És hitvesed is, aki benned
él, Cudar dühöt zúdítva önmagadra? Szidod az életet, eget s a
földet? Az élet, ég s föld - e három - tebenned Találkozott s ezt egyben
összetörnéd? Pihá, tested, szerelmed és eszed - Bár dúslakodsz bennük,
mint uzsorás - Nem arra fordítod, hogy dísz maradjon Tested, szerelmed és
eszed javára: Mert büszke tested is merő viaszbáb, Ha nincs mögötte
férfias keménység, Édes szerelmed kongó hitszegés csak, Ha
gyilkolod, nem ápolod szerelmed, S eszed, mi tested és szerelmed
éke, Ily társaságban éktelen veszély lesz, Mint lőpor az újoncok
tarsolyában, Lángokra lobban, mert balog, ügyetlen, S nem oltalmaz meg, ám
ízekre szaggat. Hát talpra, öcskös! Még él Júliád, Kiért előbb
meghalni vágyakoztál. Minő szerencse: majd megölt Tybalt, S te ölted őt
meg és ez is szerencse. Csőstül potyog az áldás a nyakadba. Szerencse
udvarol díszköntösében, S te, mint a durcás, duzzogó leányzó, Fitymálod a
szerencséd és szerelmed: - Vigyázz, vigyázz, pórul jár az
ilyen. Menj kedvesedhez, ahogy megbeszélted, Ágyasházába mássz be és
vigasztald: De meg ne várd, hogy az őrség fölálljon, Mert Mantovába akkor
sose jutsz át. Itt élj s miközben házasságodat Közhírré tesszük,
megnyerjük barátaid S a hercegünk kegyét, ki visszahí
majd, Kétszázezerszer olyan boldogan, Mint amilyen lesujtva
útrakeltél. Indulj, dadus: ajánlj úrasszonyodnak, S kérd, házanépét küldje
rögtön ágyba, Hisz az úgyis nehéz a tompa gondtól: Romeo nyomba
megy.
DAJKA
Jaj, Istenem, hallgatnám reggelig, Sok bölcs tanácsod:
mennyi sok okosság! Uram, megmondom úrnőmnek, hogy
eljössz.
ROMEO
Mondd, s kérd meg őt, hogy szidjon össze
jól.
DAJKA
Itt a gyűrűje, megkért, adjam át. Siess, iparkodj,
mert későre jár. (El)
ROMEO
No látod, ez már talpra
állított!
LŐRINC
Jó éjt, siess, ezen múlik a sorsod: - Vagy szökj,
amíg az őrség föl nem áll, Vagy virradatkor menj el álruhában: Maradj csak
Mantovában, én időnként Legényed által hírt adok neked Mindenről, ami itt
javadra történt. Nyújtsd a kezed, jó éjt, menj, Isten
áldjon.
ROMEO
Ha az öröm nem várna, a csudás, Be fájna most e kurta
búcsuzás. Isten veled.
Elmennek
4. SZÍN
Szoba a Capulet-házban. Capulet, Capuletné, Páris
jön
CAPULET
Ez a csapás, gróf úr, oly hirtelen jött, Hogy rá sem
értünk értesítni lányunk. Nagyon szerette a bátyját, Tybaltot. S én is -
de születünk és meghalunk mind. Későre jár - lányom ma már le sem jön: Ha
nem tisztel meg, gróf úr, bizton én is Egy óra óta az ágyamban
volnék.
PÁRIS
A gyászban nem való beszélni a nászról. Jó éjt,
madame, kézcsókom Júliának.
CAPULETNÉ
Reggel korán kikémlelem, hogy érez. Ma éjjel
bánatába zárkozott.
CAPULET
Én, Páris úr, előre biztosítom Lányom szerelmét: azt
hiszem, hajol majd Atyai szómra, sőt nem kétkedem. Asszony, keresd föl,
mielőtt lefekszel, Közöld vele Páris fiunk szerelmét, És mondd neki
- figyelj -: ezen a szerdán - Hopp, várj kicsit, milyen nap van
ma?
PÁRIS
Hétfő.
CAPULET
Hétfő! Aha. Így szerda túl hamar lesz. Csütörtökön
hát - mondd: csütörtökön Oltár elé vezeti e nemes gróf. Kész addig
ön? Hogy tetszik e hamarság? Nagy zajt nem is csapunk - pár jóbarát
csak, Hiszen Tybalt halála oly közel van S még azt hihetnék, hogy nem is
szerettük A mi öcsénket, hogyha vigadoznánk. Öt-hat barátot meghívunk
magunkhoz, És semmi több. Szóval helyes: csütörtök?
PÁRIS
Bár lenne holnap már ez a
csütörtök.
CAPULET
Jó, most siessen - hát csütörtökön. Menj Júliához,
mielőtt lenyugszol, Készítsd el, asszony, nászra az arát. Parancsoljon,
olyan késő az óra, Hogy már korán lesz nemsokára - jó éjt.
Elmennek
5. SZÍN
Júlia hálószobája mellett nyitott tornác, mely a
gyümölcsöskertre néz.
JÚLIA
Hát már szaladsz? Még oly soká virrad meg. A fülemüle
volt, nem a pacsirta, Az rázta össze megriadt füled. Éjjel dalol a
gránátalmafán, Hidd, édesem, a fülemüle volt.
ROMEO
Pacsirta volt ez, a reggel heroldja, Nem fülemüle:
nézd, szívem, irigy csík Szegi be a felhőket keleten. Az ég gyertyái
csonkig égtek, a Nap Lábujjhegyen áll a ködös hegyormon. Elmennem: élet,
és halál: maradnom.
JÚLIA
E fény nem a Nap fénye, én tudom: Csak meteor, mit
kilehelt a Nap, Ez lesz ma éjjel a te fáklyahordód, És utadon világol
Mantováig. Szóval maradj. Nem kell sietned így.
ROMEO
Hát fogjanak el, vigyenek halálra. Sebaj: hiszen te
akarod. Igen, E szürke folt nem a hajnal szeme, Csak kósza pára a Hold
homlokáról, S nem a pacsirta csattog a magasba, Az öblös égben, a fejünk
fölött: Elmenni rossz, jobb is maradni tán - Jöjj hát, Halál. Így döntött
Júliám. Mi az? Beszéljünk. Ez még nem a Nap.
JÚLIA
De az, de az - fuss innen perc alatt. Ez a pacsirta,
az rikácsol itten Erőltetett-éles trilláival. Mondják, egyébkor édesen
sikolt, De most rikolt, mert minket szétriaszt. Mondják, szemet cserélt a
rút varanggyal, Bár elcserélte volna véle hangját! Mert ölelésünknek vet
hangja véget, Az éjt elűzi s véle-véle téged. Fuss, egyre nő a
fény, a fény, te édes.
ROMEO
A fény, a fény - és mindinkább setét lesz.
Dajka jön
DAJKA
Úrnőm!
JÚLIA
Dadám.
DAJKA
Anyád azonnal a szobádba jő. Már megvirradt. Nagyon
vigyázzatok. (El)
JÚLIA
Ablak, ragyogj föl, életem, borulj
el.
ROMEO
Isten veled! Egy csókot és leszállok.
Leszáll
JÚLIA
Hát elmentél? Uram, szívem, barátom! Mindennap adj
hírt nékem, minden órán, Egy percbe nékem annyi-annyi nap van: Jaj,
mennyi-mennyi év múlik nekem majd, Míg Romeómat újra láthatom!
ROMEO
Isten veled. Nem múlik alkalom, Hogy hírt ne kapj
felőlem, angyalom.
JÚLIA
Hát azt hiszed, találkozunk mi
ismét?
ROMEO
Nem kétkedem: egy boldogabb jövőben Kacagva szólunk
majd e bánatunkról.
JÚLIA
Jaj, Istenem, oly rosszat sejt a lelkem. Ott lenn,
amint állasz, egész olyan vagy, Akár a holttest a kriptája mélyén. Vagy a
szemem csal, vagy nagyon fehér vagy.
ROMEO
Nem, édesem, te is egész olyan vagy. Bú issza ki
vérünket. Isten áldjon. (El)
JÚLIA
Ó, Fortuna![15] Forgandónak neveznek: Ha forgandó vagy,
mit akarsz te tőle, Aki a Hűség? Fortuna, forogj hát, Nem tartod így tán
őt soká magadnál. És visszaküldöd.
CAPULETNÉ
(belülről) Kislányom, te
fönn vagy?
JÚLIA
Ki szólít engem? Az anyám keres? Le sem feküdt még:
vagy nagyon korán kelt? Milyen szokatlan ügybe jő ide?
Capuletné bejön
CAPULETNÉ
Hát Júliám, te itten?
JÚLIA
Nem
vagyok jól.
CAPULETNÉ
Még egyre a bátyádat siratod? Könnyel szeretnéd
sírjából kimosni? Ha kimosod, föl nem támaszthatod. Hagyd abba hát: a
könny a szív jele, De ennyi könny, könnyelmű esztelenség.
JÚLIA
Mégis sírok, mert iszonyú
csapásom.
CAPULETNÉ
De nem találod őt meg e csapáson, Akit
siratsz.
JÚLIA
(félre) Én érzem a csapásom, S bármit tegyek,
folyton siratni kell őt.
CAPULETNÉ
Kislány, nem a halálát siratod te, Hanem hogy él a
gaz, aki megölte?
JÚLIA
Miféle gaz?
CAPULETNÉ
Az
a gaz Romeo.
JÚLIA
(félre) Ő és gazember száz mérföldre
van. Isten, bocsáss meg néki, mint a szívem, Bár szívemet így nem
sebezte senki.
CAPULETNÉ
Igen, hogy él az aljas
gyilkosa.
JÚLIA
Jaj, volna csak a kezeim között, De megbosszúlnám a
bátyám halálát.
CAPULETNÉ
Majd bosszút állunk érte mi, ne félj: Tehát ne
sírj. Elküldök Mantovába - Ott bujdokol földönfutó gyanánt - S olyan
itókát adatok neki, Hogy nyomban odamegy, ahol Tybalt van: Aztán - remélem
- megnyugszol te is.
JÚLIA
Nem nyugszom én meg sohase, nem én, Míg Romeót nem
látom végre - holtan. Szegény szívem úgy fáj rokonomért: Anyám, ha lelnél
bárkit is, aki Odavigye, olyan mérget kevernék, Hogy Romeo, mihelyt
megízleli, Örökre alszik. Jaj, mi gyötrelem, Hallom nevét s nem futhatok
feléje, Hogy végtelen szerelmem - hű Tybaltért - Bosszút vegyen azon, aki
megölte!
CAPULETNÉ
Találj módot, én majd találok embert. De most,
leány, jó hírt hozok neked.
JÚLIA
Jó volna a jó hír ily rossz időben: Mi az a jó hír,
mondd nekem, anyuskám?
CAPULETNÉ
Hát gyermekem, apád, ki úgy imád, Hogy elriassza
tompa bánatod, Olyan örömnappal lep meg maholnap, Amit te nem vársz és én
sem reméltem.
JÚLIA
Beh jó nekem, s mikor lesz ez
örömnap?
CAPULETNÉ
Csütörtök reggel lesz az, kisleányom. Egy ifjú,
kedves, finom nemesúrfi, Páris gróf majd Szent Péter templomában Mint víg
aráját oltárhoz vezet.
JÚLIA
Szent Péter templomára esküszöm, És Szent Péterre, nem
leszek arája. Mért e sietség? Férjhez menjek, és Még meg se kért az, aki
az uram lesz. Mondd hát, anyám, atyámnak és uramnak, Még nem megyek én
férjhez, és ha mennék, Inkább lennék a gyűlölt Romeóé, Mint Párisé.
Jaj, micsoda örömhír.
CAPULETNÉ
Itt jő atyád, mondd el neki magad, Meglásd, hogyan
fogadja majd tetőled.
Capulet és Dajka jön
CAPULET
Ha nyugszik a nap, harmat permetez, De hogy
öcsénknek napja lepihent, Eső szakad. Esőcsatorna vagy, kislány? Mi,
könnyben? Zuhog a zápor? E gyöngécske test Gályát utánoz, tengert és
szelet? Mert a szemed, mit tengernek neveznék, Könnytől dagad-apad, aztán
a tested Sós vízbe bukdácsol, s a sóhajod A szélvihar, mi küzdve
könnyeiddel Vihar-csapott gályádat fölborítja, Ha hirtelen nem
csillapul. Na, asszony, Közölted-e végzésemet vele?
CAPULETNÉ
Igen, de ő köszöni, nem akar. Ez a bolond a sírhoz
menne nőül.
CAPULET
Csitt, csöndesen, ne mérgesíts föl, asszony. Mit
"nem akar"? s még csak meg sem köszönte? Nem büszke rá? nem örvend, hogy mi
néki, Ki érdemtelen, egy ily érdemes Nemest találtunk végre
vőlegényül?
JÚLIA
Nem örvendek neki, de köszönöm. Amit gyűlölök, annak
hogy örülnék? De köszönöm, mert a szeretet adja.
CAPULET
Mi ez a csűrés-csavarás, mi ez? "Örvend" - "köszöni"
- és "nem köszöni" - Aztán: "nem örvend" -: Drága kis
kisasszony, Sose köszöngess és sohase örvendj, De szedd a lábacskád
csütörtökön, Menj Párissal Szent Péter templomába, Vagy gúzsbakötve húzlak
el odáig. Pusztulj, te sápkóros dög, ronda cafka, Zöldbéka te!
CAPULETNÉ
Jaj,
hát megháborodtál?
JÚLIA
Így térdenállva kérlek, jó atyám, Légy most türelmes
és hallgass meg engem.
CAPULET
Kösd fel magad, te cafka, lázadó rongy. Mondom tehát
- ott légy csütörtökön, Másképp ne is kerülj szemem elé te. Ne szólj, ne
mukkanj, még csak meg se pisszenj. Viszket tenyerem. Asszony, lásd,
búsultunk, Hogy Isten csak egy gyermeket adott, S most arra ébredek, hogy
sok ez egy is, Átkunk, hogy a világra született. Pusztulj,
szemét!
DAJKA
Nagy
Isten, védd meg őt. Uram, ha bántod, önmagad gyalázod.
CAPULET
Á, bölcs szipirtyó? fogd be a pofád, Te nagy-okos.
Trécselj a nőcseléddel.
DAJKA
Nem rosszból mondtam.
CAPULET
Menj
Isten hírével.
DAJKA
Hát szólni sem szabad?
CAPULET
Csitt,
vén bolond te. Ott künn locsogj, kofálkodj a kofákkal. Itt erre semmi
szükség.
CAPULETNÉ
Mily
heves vagy.
CAPULET
A szakramentumát, megőrülök: Éjjel-nappal,
későn-korán, magamban És társaságban, otthon, künn, imetten És alva is,
mindíg egy volt a gondom, Hogy férjhezadjam: és most végre itt van Egy
főnemes, majd hercegi családból, Nagybirtokos, ifjú, pallérozott, Csupa
dicső erénnyel fölruházva, Álmodni sem lehet különbet ennél, S e gyatra és
nyöszörgő félkegyelmű, E nyafka báb, ezt mondja a
Szerencse Ajánlatára: "Nem szeretem őt." "Nem kell nekem." - "Túl fiatal
vagyok." Hát hogyha nem mégysz hozzá, csak ne is menj: Legelj, ahol tudsz,
nincs házamban hely: Gondold meg, én nem ösmerem a tréfát. Mindjárt
csütörtök: tedd kezed szívedre: Ha itt maradsz, övé lész, s hogyha
nem, Kösd fel magad, koldulj, dögölj az utcán, Mert rólad akkor leveszem a
kezem És - Isten úgy segéljen - kitagadlak. Fontold meg ezt, én nem szegem
meg esküm. (El)
JÚLIA
Hát nincs a fellegekben irgalom, Amely keservem bús
mélyére néz? Anyuska, édes, el ne lökj magadtól. Halaszd el a nászt, csak
egy hóra-hétre. Ha nem bírod, vesd nászi ágyamat A kriptaboltba, hol
Tybalt pihen.
CAPULETNÉ
Hozzám ne szólj, én úgyse felelek. Végezz, amit
tudsz, végeztem veled. (El)
JÚLIA
Ó, Istenem, dadus, hogyan segítsz ki? Uram a földön,
esküm égbe van. És hogy jöhet e földre vissza esküm, Ha az égből nem küldi
vissza férjem Elhagyva e földet? Segíts, vigasztalj. Jajjaj, hogy az ég
így megostromol Ily gyönge lényt, aminő én vagyok. Mit szólsz te?
Nincsen egy vigaszszavad szem? Segíts, dadus.
DAJKA
De van,
van, Romeo Száműzve, és én a fejem teszem rá, Hogy nem mer visszajönni
majd teérted, Vagy hogyha mer, csakis titokba jön, Hát minthogy így áll a
dolog, amint áll, Legjobb, ha mégis nőül mégysz a grófhoz. Ó, ő nagyon
szép úrfi ám! Romeo törlőrongy mellette: sasnak Sincs oly sebes, zöld,
villogó szeme, Mint Párisnak, úgy áldjon Isten engem. Boldog leszel a
második uraddal, Sokkal különb, mint az első, egyébként Az annyi,
mintha már nem élne többé, Mert bárha él is, mit sem érsz vele.
JÚLIA
Szívből beszélsz te?
DAJKA
A
lelkem szerint, Úgy áldjon Isten.
JÚLIA
Ámen.
DAJKA
Mit
beszélsz?
JÚLIA
Látod, egészen megvigasztalódtam. Siess anyámhoz, s
mondd, Lőrinc baráthoz Mentem - mert megbántottam jó atyámat -, Meggyónni
s kérni bűnbocsánatát.
DAJKA
Na jó, megyek, lásd, ez okos beszéd már.
(El)
JÚLIA
Vén kárhozott. Vén, átkozott boszorkány! Mi a nagyobb
bűn: esküm megszegetni, Vagy ócsárolni férjem ama nyelvvel, Mely
valaha az egekig dicsérte, Százszor-ezerszer? Menj, tanácsadó: Te és
szívem kettészakadt ezentúl. Most a baráthoz, hogy gyógyszert találjon: S
ha nem talál, én meglelem halálom.
Függöny
NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Verona, Lőrinc barát cellája. Lőrinc barát és Páris
jön
LŐRINC
Csütörtökön, gróf? Az idő
rövid.
PÁRIS
Capulet, az apósom így akarja. Én nem lassítom, amit ő
siettet.
LŐRINC
Ön azt se tudja, hogy a lány mit érez: Rendellenes
dolog ez, nem helyeslem.
PÁRIS
Tybalt halálán sír-rí szakadatlan, Alig beszéltem véle
szerelemről. A könny házában Vénusz nem mosolyg. Hát atyja attól fél, hogy
veszedelmes, Ha a bánatnak adja így magát, Bölcsen sietteti az
esküvőnket, Hogy megakassza könnyei özönjét, Mely a magányban egyre
csak dagad, De elapad talán a társaságban. Most tudja már, mért kell
sietni így. -
LŐRINC
(félre) Jaj, bár ne tudnám: késleltetni mért
kell. Gróf úr, ím itt jön a kisasszony épp. -
Júlia jön
PÁRIS
Ó, csakhogy itt van, drága
feleségem.
JÚLIA
Az lehetek, bár nem uram ma
nékem.
PÁRIS
Csütörtökön meg kell kapnom
kezét.
JÚLIA
Ha kell, megkapja majd.
LŐRINC
Okos
beszéd.
PÁRIS
A szentatyához gyónni jött
bizonnyal.
JÚLIA
Csak önnek gyónnék, hogyha
válaszolnék.
PÁRIS
Előtte ne tagadja, hogy
szeret.
JÚLIA
Meggyónom önnek, hogy szeretem -
őt.
PÁRIS
S őnéki nyilván, hogy engem
szeret?
JÚLIA
Ha így teszek, becsesb a vallomásom, Mert őneki s nem
a szemébe mondom.
PÁRIS
Szegényke, a könny megviselte
arcát.
JÚLIA
A könny felette csak kis diadalt ült, Mert azelőtt is
épp ily csúnya volt.
PÁRIS
Arcának e szó jobban árt a
könnynél.
JÚLIA
Nem rágalom ez, ámde az igazság, Hisz az arcomra és
arcomba mondtam.
PÁRIS
Enyém az arca s így rágalmaz
engem.
JÚLIA
Lehet, hiszen az arcom sem enyém már. Ráérnél mostan,
szentatyám, kicsit, Vagy tán vecsernye táján jöjjek el?
LŐRINC
Ráérek én, rá, bánatos kisasszony, Gróf úr, talán
hagyjon magunkra kissé.
PÁRIS
Jaj, ájtatosságukban megzavartam? Csütörtökön hát
fölkeltem korán. Isten vele s fogadja szűzi csókom.
(El)
JÚLIA
Ó, zárd be az ajtót s mihelyt bezártad, Jer, sírj
velem: nincs ír, remény, segítség.
LŐRINC
Ah, Júlia, ösmerém a keserved. De túlhaladja az elmém
határát: Hallom, csütörtökön - és nincs halasztás - A gróffal egybe kell
majd kelni néked.
JÚLIA
Ne mondd, atyám, hogy hallottál felőle, Ha biztos
eszközt nem mondsz ellene: Ha bölcsességgel nem segítheti, Mondd bölcsnek
akkor elhatározásom És majd segítek rajta én e tőrrel. Isten: szívünk,
kezünk: te fontad egybe. E kéz, mit elpecsételtél te néki, Nem üt pecsétet
egy másik kötésre S máshoz csalárdul nem hajol e hű szív, Hát semmisítse
ez meg mind a kettőt. Azért tehát hosszú tapasztalásod Adjon
tanácsot most nekem, avagy lásd, Hogy köztem és átkom között a bíró E
véres tőr lesz és eldönti azt, Amit korod s okosságod hatalma Nem
oldhatott meg tisztességesen. Ne késlekedj: én vágyom a halálom, Ha
gyógyszerem szavadba nem találom.
LŐRINC
Megállj, leány: megcsillan egy remény még, De
végbevinni oly kétségbeejtő, Mint azt, amit lebírni szándokod. Ha mintsem,
hogy Párissal egybekelj, Olyan erős vagy, hogy magad megöld, Tán egy
halálra emlékeztető Próbát is állsz e szégyent elkerülni, Hisz kész vagy a
halálra is ezért. Ha ezt mered, úgy megkapod a gyógyszert.
JÚLIA
Ó, hát kívánd - csupán Páristól óvj meg -, Hogy a
toronytetőről leugorjam, Rablótanyán járjak, bújjak kígyók közt, Vagy
láncolj ordító medvékkel össze, Vagy a tetemnézőbe zárj be éjjel, Hol
zörgő embercsont rakásban áll, Possadt lábszár, torz, sárga koponya, Vagy
küldj a frissen-ásott sírba hálni, Egy szemfedőbe dugva a halottal
- Mindezt, miről ha hallottam, remegtem, Félsz nélkül és e percben
megteszem, Csak édesem hű hitvese maradjak.
LŐRINC
Várj, fuss haza, légy víg, egyezz bele, Hogy Párishoz
mégysz: holnap szerda van. Intézd, hogy éjjel hálj majd egyedül, Még a
dadát se engedd a szobádba. Fogd ez üvegcsét s hogyha ágyba
fekszel, Párolt italját idd ki hirtelen: Álmos, hideg nedv nyargal át
azonnal Véred csatornáin: verőered Természet-adta lüktetése
megszűn: Hő s lélegzet nem mondja már, hogy élsz, Orcádon-szádon hamvadoz
a rózsa, Szemednek ablaka is becsukódik, Akár halál zárná ki a
verőfényt. Minden tagod elvesztve símaságát Görcsös-feszes lesz, hűs, mint
a halálé: S kölcsön-mezében a meredt halálnak Fekszel te így
negyvenkét óra hosszat, Majd mint üdítő álomból fölébredsz. Hát hogyha
reggel jő a vőlegényed Felkölteni, halott gyanánt heversz ott. Aztán -
amint szokás ez városunkban - Nyitott koporsón, ünnepi ruhádban Elvisznek
az ősrégi kriptaboltba, Ahol Capulet-őseid nyugosznak. Közben,
mikor már-már ocsúdni készülsz, Megtudja tervünk Romeo, levélből - És itt
terem: aztán majd ő meg én Vigyázzuk ébredésed s aznap éjjel Romeo
Mantovába szöktet el. Ez ment meg íme most a szégyenedtől, Ha
csélcsap ábránd, női félelem Le nem nyűgöz és bátran is
cselekszel.
JÚLIA
Jaj, add nekem. Ne szólj a
félelemről.
LŐRINC
Fogd s most eredj és légy erős, szerencsés Tettedben:
én egy szerzetest menesztek, Hogy Mantovába vinné levelem.
JÚLIA
Ó, adj erőt, sikert, te Szerelem. Isten veled,
atyám.
Elmennek
2. SZÍN
Terem Capuleték házában. Capulet, Capuletné, Dajka és szolgák
jönnek
CAPULET
Mind hívd meg, akiket ide fölírtam. Első szolga
el. Fickó, fogadj nekem húsz jó szakácsot.
MÁSODIK
SZOLGA Rosszat nem is
fogadok, uram, egyet sem. Előbb majd megnézem, megnyalják-e az
ujjukat.
CAPULET
Na és mit látsz azon?
MÁSODIK
SZOLGA Csak azt, uram, hogy
csapnivaló szakács az, amelyik nem nyalja meg a tulajdon ujját: ennélfogva, aki
nem nyalja meg az ujját, az nem is jön velem.
CAPULET
Menj már, eredj. Második szolga el A sok
dolog még a körmünkre ég. Lőrinc barátnál van az a leány?
DAJKA
Őnála hát.
CAPULET
Jó, az talán lelkére fog beszélni: Durcás,
makacskodó, veszett cudarja.
DAJKA
Nézd, már meg is gyónt és milyen vígan jön.
Júlia jön
CAPULET
No, önfejűcske, merre
kódorogtál?
JÚLIA
Ott, hol megbántam végre a bűnöm, Hogy engedetlenül
ellenszegültem Neked s parancsodnak. Lőrinc atya Meghagyta, hogy most
térdenállva kérjem Bocsánatod - bocsáss meg, így könyörgök! Eztán
vakon teszem, amit kívánsz.
CAPULET
Küldj hát a grófhoz és izend meg ezt: A frigykötés
reggelre meglegyen.
JÚLIA
Az ifjú grófot láttam a barátnál, És nékiadtam szűz
szerelmemet, Nem lépve által az illem határát.
CAPULET
Örvendek. Á, ez már derék. No, állj föl. Így is
dukál. Jöjjön tehát a gróf. Menj, hogyha mondom, s hozd nekem
ide. Bizisten, ennek a jámbor barátnak Hálás lehet mindenki
városunkban.
JÚLIA
Kérlek, daduska, jöjj velem szobámba, Segíts keresni,
hogy melyik ruhát Öltsem magamra reggel, esküvőmre.
CAPULETNÉ
Hiszen csütörtökig még sok idő
van...
CAPULET
Menj, dajka: holnap lesz az esküvő.
Júlia, Dajka el
CAPULETNÉ
Addig mi sem készülhetünk el itthon: Már este
van.
CAPULET
Eh,
majd utánanézek. És rendbe lesz, asszony, kezeskedem. Le sem fekszem ma
éjjel, hagyj magamra. Most én leszek a háziasszony. Ejnye, Mindenki
elment: hát magam futok Páris grófhoz, hogy reggel itt legyen. Nagy kő
esett le mostan a szívemről, Hogy e bolondos lányka megszelídült.
(El)
3. SZÍN
Júlia szobája. Júlia, Dajka jön
JÚLIA
Ez a ruhám lesz legjobb: - ám daduskám, Kérlek nagyon,
hagyj egyedül ma éjjel, Mert sok imát kell mondanom az égnek, Hogy a
szívemre nyájasan tekintsen, Mert bűnös az - tudod, s felette
gyarló.
Capuletné jön
CAPULETNÉ
Ej, még sürögtök? Tán segítsek én
is?
JÚLIA
Ne, hagyj, anyám. Mindent kiválogattunk, Mit fölveszek
az esküvőmre holnap. Kérlek tehát, hagyj most magamra szépen. Vidd a dadám
is, kell neked ma éjjel, Hiszen tudom, hogy mennyire siettek És mennyi a
dolog.
CAPULETNÉ
Jó
éjszakát. Feküdj az ágyba és aludj, reád fér.
Capuletné és Dajka el
JÚLIA
Isten veled. Ó, látlak-e megint? Hűs borzalom cikázik
ereimben. Majd megfagyasztja életem melegjét: Tán hívjam őket
bátorítani? Dadus! De mit tehet? Bús jelenésem Csak enmagamnak kell
lejátszani. Jer, kisüveg! És hogyha nem hat ez a keverék - S a gróffal
összeházasítanak majd? Nem - ez nem engedi - te csak heverj
itt! Tőrét maga elé teszi És hogyha méreg ez, mit a
barát Cselből adott nekem, megölni engem, Hogy ez a nász szégyent ne
hozzon őrá, Mert Romeóval összeesketett már? Félek, hogy így van: és még
sincs így, érzem. Megannyiszor kipróbált, jámbor ember, Hesseljük el a rút
gyanút magunktól. És hogyha majd a sírba lenn leszek, S fölocsudom,
mielőtt Romeo jön, Megmenteni? Ez az iszonytató! És hogyha megfojt
az a kriptabolt, Minek pállott szájába lég se jár, S megfulladok és Romeóm
se lát meg? És hogyha élek, nem megeshetik, Hogy borzadozva a
haláltól-éjtől, E rémletes és iszonyú tanyán, E kriptaboltban, e vén-vén
odúban, Hol százak óta fekszenek halomban Az őseimnek porló
csontjai, S rémes Tybalt, ki most került a földbe, Levedzik a leplébe, s
mint beszélik, Kísértetek járnak ki éji órán - Jajjaj nekem - nem eshetik
meg itt, hogy Későbben érzek föl, büdös szagok közt, Sikolyt
hallok, mitől az agy megőrül, Mint amikor mandragórát szakítnak? És
hogyha ébredek, nem bomlok-é meg Csömörletes, viszolygó rettenettől? Nem
játszom-e vázakkal tébolyultan? Nem tépem-e lepléből csonka bátyám? S egy
ősapám csontjával, mint afféle Bunkóval nem loccsantom-e fejem szét? - Ni,
látom, itt a bátyám szelleme, Romeót keresi, aki a testét Kardjára tűzte:
- állj, Tybalt, megállj! Jövök, Romeo! Ezt reád köszöntöm.
Kihörpinti a kisüveget, s ágyára veti magát
4. SZÍN
Csarnok Capuleték házában. Capuletné, Dajka
jön
CAPULETNÉ
Fogd, itt a kulcs, most dajka, adj ki
fűszert.
DAJKA
Birsalma, datolya kell a kalácsba.
Capulet jön
CAPULET
Csak rajta, másodszor szólt a kakas, Már hajnalt
csöndítenek, három óra. - Vigyázz a sültre, drága Angelám: Semmit se
sajnálj.
DAJKA
Menjen
ágyba már, Minden-lében-kanál, holnap beteg lesz. Mit
éjszakázik?
CAPULET
Á, hajdanában annyit éjszakáztam - Kisebb ügyért -
és sose volt bajom.
DAJKA
Mert akkor a szoknyák után futott, De most e szoknya
futni kényszeríti.
Hát szedd a lábad. Első szolga
el Fickó,
adsza tuskót. Kérdezd meg Pétert, az megmondja, hol van.
MÁSODIK
SZOLGA Hát van fejem, tudom,
hogy hol a tuskó, Nem kell nekem Pétertől tudakolni.
(El)
CAPULET
Ez a bolond fattyú, jól eltalálta! Tuskó-fejű! Jaj,
Istenem, virrad: A gróf azonnal itt lesz a zenével, Mert így
igérte: - Már közelbe hallom. Künn muzsikálnak Hé, dajka -
asszony - hol vagy, dajka, dajka?! Menj, költsd fel Júliát és csinosítsd
ki: Párissal addig elbeszélgetek. Siess, ha mondom, itt a
vőlegény. Siess, siess.
Elmennek
5. SZÍN
Júlia szobája. Júlia az ágyon. Dajka jön
DAJKA
Úrnőm, kisasszony. Alszik, mint a bunda. Bárányka,
édes. Álmostáska, hé! Hallod, szivecském, drága kis menyasszony. Mit, meg
se mukkansz? Bölcsen is cselekszel, Egy hétre alszol, mert ma
éjszaka Páris gróf nem nyugszik meg semmi áron, Csakhogy te meg ne
nyughass. Istenem, Uram, bocsáss meg, jaj de mélyen alszik. De föl kell
költenem. Úrnőm, kis úrnőm! Vigyázz, a gróf jön és ágyban talál. Kizargat,
Isten úgyse. Képtelenség! Felöltözött! Ruhástul! Vagy ledőlt tán? De föl
kell költenem: asszony, menyecske. Jajjaj, segítség. Meghalt. Jaj,
segítség. Ó, borzalom, hogy a világra lettem, Jaj, szíverősítőt. Uram,
nagyasszony!
Capuletné jön
CAPULETNÉ
Mi lárma ez?
DAJKA
Ó,
jaj, iszonytató nap!
CAPULETNÉ
De hát mi történt?
DAJKA
Nézze,
szörnyű egy nap!
CAPULETNÉ
Jaj! Lányom! Én egyetlen életem! Éledj, tekints
föl vagy veled halok! Segítsenek, mondd, hogy segítsenek.
Capulet jön
CAPULET
Hát hol van Júlia, a vőlegény
vár.
DAJKA
Meghalt, nem él, halott, ó,
szörnyűség!
CAPULETNÉ
Ó, szörnyűség ez, vége, vége,
vége!
CAPULET
Nem, nem, mutasd: engedjetek, hideg már. A vére áll.
A tagja megmeredt, Az élet és az ajka régen elvált: Halál ül rajta, mint a
kora dér Minden mezők legédesebb virágján.
DAJKA
Jaj, e siralmas nap.
CAPULETNÉ
Jaj,
átok, átok!
CAPULET
Mi megríkat s elvitte: a Halál, A nyelvem megköti,
szavam szegi.
Lőrinc barát, Páris jön a muzsikusokkal
LŐRINC
Ej, a menyasszony még mostan se
jön?
CAPULET
Jön már, de vissza nem jön ő soha. Fiam, az esküvőd
előtti éjjel Aráddal a Halál hált: - itt hever, nézd, Egykor virág volt, a
Halál letörte. Halál a vőm, az az örökösöm. Ő vette el lányom: hát
meghalok majd, És életet, mindent reáhagyok.
PÁRIS
Hogy vártam én e reggel édes arcát És mostan ekképp
fancsalog felém.
CAPULETNÉ
Boldogtalan, cudar, gyalázatos nap! Ily szörnyű
órát az Idő se látott Zarándokútjának örök robotján! - Egyetlen kis
szerelmes magzatom, Egyetlen örömem, vigasztalásom, S a zord Halál most
ezt is elragadta!
DAJKA
Ó, átok, átok! Ó, ez átkozott nap! Siralmas és
keserves, átkozott nap, Minőt a földön eddig meg sem értem. Ó, ez a nap, e
szörnyű-szörnyű nap. Nap sose volt ilyen fekete még: Ó, átok, átkozott
nap.
PÁRIS
Megcsalt, kigúnyolt, elhagyott, megölt. Őt csaltad
meg, utálatos Halál. Kegyetlenül legyűrted, ó, szerelmem! Ó, életem. Nem!
Holtan is szerelmem!
CAPULET
Porig alázott, összetört, legyilkolt! Iszonytató
Idő, mért jössz te épp most Megsemmisíteni az ünnepünket? Ó, gyermekem!
Nem, gyermekem! Te lelkem! Halott vagy - ó, jaj, gyermekem
halott, És véle örömem is eltemették.
LŐRINC
Csitt, csönd legyen már. Bút nem orvosol bú. Egyforma
részetek volt e leányban Nektek s az Égnek. Most egész az égé, És általa
jól járt leányotok. A részetek nem volt ment a haláltól, De eme része
mindig él az égben. A vágyatok az volt, hogy többre jusson. A mennyetek
volt, hogy magasba szálljon, Hát ríttok-e most, hogy magasba
szállt, Felhők fölé, magasba, mint az égbolt? Mily szeretet az, amelyik
megőrül, Ha látja, hogy leánya célhoz ért? A hosszú házasság nem
boldogít, Aki hamar meghal, az boldog itt. Ne sírjatok, tegyetek
rozmaringot E szép halottra, és amint szokás, Díszben vigyétek a templomba
őt: A Természet készt sírni esztelen, De neveti könnyünk az
Értelem.
CAPULET
Minden, mit elkészítettünk a nászra, Gyásszá borul,
fekete temetéssé, A hangszerünk megkonduló harang lesz, Lakodalmas ebédünk
néma tor, Víg himnuszunk komor, halotti dal, Az esküvő füzére
koszorú. Minden dolog ferdül, fonákra fordul.
LŐRINC
Menj, jó uram - menj véle, asszonyom - Páris, ön is -
mindenki elkísérje Sírjáig ezt a szépséges halottat. Az ég haragszik ránk,
sujtolva büntet, Ne ingereljük, rejtsük el könnyünket.
Capulet, Capuletné, Páris, Lőrinc el
ELSŐ
MUZSIKUS Hát
tegyük el a sípunkat és álljunk odébb.
DAJKA
Jó emberek, igen, tegyétek el. A bús napon pihenjen
tokotokban. (El)
ELSŐ
MUZSIKUS Bizony tinektek erre
okotok van.
Péter jön
PÉTER
Jaj muzsikusok, muzsikusok. Te játszd el
azt, hogy "Vigadj, vigadj". Játszd el, ha kicsit szeretsz: "Vigadj".
ELSŐ
MUZSIKUS Miért
éppen azt, hogy "Vigadj"?
PÉTER
Mert a szívem folyton azt muzsikálja, hogy:
"Búsulj, búsulj". Játszd el azt a kedvderítő halotti éneket.
ELSŐ
MUZSIKUS Nem
játszhatom el. Te tudniillik már eljátszottad a hozzá való jogodat. Ma nem
muzsikálunk.
PÉTER
Szóval nem akarod eljátszani?
ELSŐ
MUZSIKUS Nem
én.
PÉTER
Akkor majd adok neked.
ELSŐ
MUZSIKUS Mit adsz
nekem?
PÉTER
Pénzt, azt nem. De ha akarsz, kaphatsz
tőlem egy jókora pofont. Te kocamuzsikus.
ELSŐ
MUZSIKUS Kuss,
kuss, te ronda szolga, kuss.
PÉTER
Húzd rá, különben én húzok rád. Nézd, a
gyíklesőmet máris kihúzom.
ELSŐ
MUZSIKUS De azzal
nem húzod ám ki magad.
MÁSODIK
MUZSIKUS Azt tanácsolom,
inkább húzd össze magad, mert elhegedülünk.
PÉTER
Nem félek ám tőletek, ha százszor is muzsikusok vagytok.
Rajta, húzd rá:
Ha fáj a szívem, ihaja, S a búbánat majd eltemet, A muzsika ezüst
szava...
Tudod-e, miért mondja a nóta, hogy: "ezüst szava"? Miért mondja, hogy: "a
muzsika ezüst szava"? No, mit gondolsz, Macskahúr Simon?
ELSŐ
MUZSIKUS Hát
azért, mert az ezüstnek is szép szava van.
PÉTER
Fején találtad a szöget. No, mit gondolsz
te, Pikula Jankó?
MÁSODIK
MUZSIKUS Azért "ezüst
szava", mert a muzsikusok is ezüstért muzsikálnak.
PÉTER
Fején találtad a szöget. És mit gondolsz
te, Nótás Jakab?
HARMADIK MUZSIKUS
Én bizony nem tudom, miért.
PÉTER
Jaj, bocsáss meg, hiszen te énekes vagy. Hát én majd
megmondom neked, miért. Azért, mert az ilyenfajta fickók, mint ti, ritkán kaptok
aranyat a muzsikátokért.
A muzsika ezüst szava Kúrálja árva lelkemet. (El)
ELSŐ
MUZSIKUS Micsoda
gyalázatos fráter.
MÁSODIK
MUZSIKUS Hogy kötné föl a
hóhér. No menjünk be, várjuk meg a gyásznépet, maradjunk itt a torra.
Függöny
ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Mantova, utca
ROMEO
Ha az álom hízelkedő szemének Hinnem lehet, mindjárt
öröm köszönt rám. Keblem királya könnyen ül a trónján S egész nap oly
szokatlan, játszi jókedv Emelget a földről, víg érzetekkel. Álmomban
édesem jött s halva lelt - Álmunkban eszmél a halott: beh furcsa! S oly
életet csókolt az ajkaimra, Hogy fölocsúdtam és császára
lettem. Jaj, mily csodás a szerelem maga, Ha árnya is ily gazdag,
boldogító. Boldizsár jön Hír Veronából? Boldizsár, mi
újság? Hoztál-e írást nékem a baráttól? A kedvesem hogy van? És az
apám? Hogy mint van Júlia? Ezt újra kérdem, Mert semmi sincs rosszul, ha
jól van ő.
BOLDIZSÁR
Hát jól van. És így nincsen semmi rosszul. Már
alszik a Capulet-sírba teste, S halhatlan része angyalokkal él. Láttam,
hogyan vitték a kriptaboltba, S jelenteni ezt lóhalálba jöttem. Ó, jaj,
bocsásd meg énnekem a rossz hírt, Hiszen te tetted tisztemül,
uram.
ROMEO
Ha így van, harcba szállok véled, égbolt! Tudod
lakásom: hozz tintát, papírt, S fogadj lovat: ma éjjel utazom.
BOLDIZSÁR
Istenre kérlek, várj kicsit, uram. Arcod fakó s
vad balszerencse érhet Ezen az úton.
ROMEO
Eh, ne
képzelődjél. Menj gyorsan és tedd a parancsomat. Nem írt nekem semmit sem
a barát?
BOLDIZSÁR
Nem, jó uram.
ROMEO
Sebaj;
hát szedd a lábad, S fogadj lovat: nyomban megyek utánad. Boldizsár
el Hát Júliám, veled hálok ma éjjel. Lássuk, miként: Ó, Balsors, jaj
de gyorsan Adsz ötletet az átkozott szegénynek. Máris eszembe jut egy
patikáros - Itten lakott -, és láttam is minap, Vásott ruhába, zord, busa
szemölddel Gyógyfűveket szedett. Roppant sovány volt, A nagy nyomor
csontig lerágta őt. Rozzant boltjába teknősbéka lógott, Kitömött aligátor,
torz halaknak Rút bőre és a polcain kitéve Üres bödönkék koldus
lim-loma. Tört bögrék, hólyagok, dohos magok, Zsinegvégek, rossz,
rózsaszín kalácskák, Szétrakva, hogy többet mutassanak. Ezt a
siralmat látva így tűnődtem: "Ha valakinek méreg kellene, Mit
árusítani itten halál, Ez a bitang bizonnyal adna néki." E gondolat
jelezte nyomorom, S e nyomorult mostan nekem is ád majd. Ha jól emlékszem,
éppen itt a háza: De ünnep van, bezárta ócska boltját. Hé,
patikáros, hé!
Patikáros jön
PATIKÁROS
Ki
ordít így?
ROMEO
No jöjj, barátom. Látom, hogy szegény vagy. Itt
negyven arany: adj egy kortynyi mérget. De oly ölőt, oly
hirtelen-hatót, Hogy szétnyilalljon tüstént minden érben, Az életunt
szörnyethaljon, ha issza, S testéből úgy robbanjon el a lélek, Olyan
veszett sebesen, mint a lőpor Lobban ki, tűzbe, gyilkos
ágyucsőből.
PATIKÁROS
Van ily mérgem, de Mantovába törvény Halált szab
arra, aki árusítja.
ROMEO
Félsz a haláltól hát, te semmiházi, Te átkozott? Az
arcodon az éhség, Ínség, sanyargás sír ki a szemedből, Nyomor, gyalázat
lóg le hátadon. Ez a világ - s törvénye - nem barátod. Dússá sosem tesz
törvény e világon. Szegd meg tehát, ne légy szegény, fogadd
el.
PATIKÁROS
Szegénységem hajlik meg, nem
gerincem.
ROMEO
Szegénységed veszem meg, nem
gerinced.
PATIKÁROS
Hát szórd e port akármi folyadékba S hörpintsd ki
és lehetsz bár oly erős, Mint húsz ember, végez veled
azonnal.
ROMEO
Itt aranyod; gonoszabb, mint a méreg, Több lelket öl
ez itt e ronda földön, Mint kotyvalékod, mit tilos eladnod: Én adtam
mérget, nem te énnekem. Ég áldjon: ételt végy rajt s vastagodj. Beveszlek
én, gyógyító, drága méreg, Ha Júliámhoz a sírboltba érek.
Elmennek
2. SZÍN
Verona. Lőrinc barát cellája. János barát
jön
JÁNOS
Hé, merre vagy, testvérem Szent Ferencben?
Lőrinc barát jön
LŐRINC
Úgy hallom, ez János testvér szava. Megjöttél
Mantovából, Romeótól? Üzent nekem? Vagy add a levelét.
JÁNOS
Elmentem egy mezítlábas baráthoz, Ki gyámolítja a
betegeket, Hogy elkisérjem és meg is találtam, De minthogy azt hitték a
városőrök, Hogy mind a ketten oly helyen forogtunk, Hol döghalál és
fertőzet lakik, Ajtónk lezárták és mi ottrekedtünk. Így Mantovába el sem
érkezénk.
LŐRINC
Ki vitte hát írásom Romeóhoz?
JÁNOS
El sem küldtem - itt van a levél -, Futár se volt,
hogy visszahozza néked. A fertőzettől itt mindenki retteg.
LŐRINC
Mily balszerencse! Szerzetünkre mondom, Nem semmiség
volt benne, ámde fontos, Komoly követség, s végzetes lehet, Hogy el se
ment. János testvér, eredj, Szerezz egy vasrudat és hozd
azonnal Cellámba.
JÁNOS
Testvér,
már futok, hozom. (El)
LŐRINC
Mostan magam megyek a kriptaboltba. Júlia ébred három
óra múlva, Átkozni fog, mert közbe Romeót Nem értesítettem, hogy itt mi
történt. De újra írok Mantovába néki S míg jön, cellámba rejtem Júliát
- A sírban egy élőhalott virág! (El)
3. SZÍN
Temető. Capuleték kriptája. Páris, Apród virággal, fáklyával
jön
PÁRIS
Add a fáklyát, fiú, s eredj odább. Nem, oltsd ki
inkább, mert még észrevesznek. Feküdj le ottan a fenyők alá. Szorítsd
füled az üreges talajra. Így hogyha lépés rezzen a síroktól Lyukas,
kivájt, behorpadt temetőn, Meghallod: és füttyents nekem azonnal, Jelezd,
mihelyt valaki közeleg. Add a virágot. Tedd parancsomat,
menj.
APRÓD
(félre) Félek kicsit, hogy egyedül leszek A
temetőben, ámde rajta, menjünk. (El)
PÁRIS
Édes virág, nászágyadon virág lesz: De mennyezetje -
jaj - por és kövek! Édes harmattal öntözöm meg éjjel, Harmat híján
bánat-facsarta könnyel: Nap szállatával gyászolom sirod, Meghintem a
virággal és sirok. Apród füttyent A fiú jelt ád, most valaki
jön. Mily átkozott láb bolyg itt éjszaka, Zavarva gyászom és igaz
szerelmem? Fáklyája van? Hát rejts el akkor, Éj! (El)
Romeo és Boldizsár fáklyával és csákánnyal jön
ROMEO
Add a csákányt s a faltörő-rudat. Itt a levél s
reggelre kelve vidd el És nyújtsad át uramnak és atyámnak. Add a fáklyát:
ha kedves életed, Állj félre s bármit látsz vagy hallasz itten, Munkámban
engem semmiképp se bolygass. Leszállok a Halál ágyába hát, Hogy lássam
újra édesemnek arcát. Főkép pedig, hogy ujjáról lehúzzam A drága gyűrűt -
fontos ügybe lesz rá Szükségem: így hát eredj, siess: - De hogyha
visszatérsz és leskelődöl, Mit művelek később, hát istenemre, Ízekre
téplek, és a tagjaiddal Szórom be ezt a kapzsi temetőt: Az óra és a
szándékom szilaj-vad, Vadabb, dühösebb és iszonytatóbb, mint Éh
tigris és a bőgő óceán.
BOLDIZSÁR
Megyek, uram, megyek, már nem
zavarlak.
ROMEO
Így vagy barátom. Vidd el innen ezt, S élj boldogul:
jó ember, Isten áldjon.
BOLDIZSÁR
(félre) Azért csak a közelbe bújok
el: Olyan csúnyán néz, rosszban sántikálhat.
(Hátrahúzódik)
ROMEO
Te ronda bendő, pucra a Halálnak, Jóllakva a
legszentebb földdarabbal, Büdös állkapcád fölfeszítem és új Ételt tömök
beléd, hogy meggebedj!
Feltöri a kripta ajtaját
PÁRIS
Ez a száműzött, dölyfös Montague. Ő ölte meg az Édes
drága bátyját, Bújába halt meg ez a szép teremtés. Most idejött, a
hitvány, meggyalázni A holtakat: de végezek vele.
(Előrelép) Megállj cudar munkádba, Montague! Hát mit keres a bosszú
a siron túl? Aljas rüpők, hadd végezzek veled. Add meg magad, jöjj,
mert meghalsz azonnal.
ROMEO
Meg, meghalok, azért jövök ide. Az átkozottat, jó fiú,
ne bőszítsd. Fuss, hagyj magamra: nézd a holtakat, Tőlük riadj el, az
Istenre kérlek. Fejemre új bűnt, ifjú, ne tetézz, Ne ingerelj,
uszíts: eredj, eredj! Az égre, jobb szeretlek, mint magam, Hisz
enmagam ellen hozom a fegyvert, Ne késlekedj, menj: élj s ámulva
mondd, Elkergetett egy irgalmas bolond.
PÁRIS
Nem engedlek, hiába is rimánkodsz, Végzek veled, mint
egy földönfutóval.
ROMEO
Tehát kihívsz? No rajta, kezdd,
fiú.
BOLDIZSÁR
Jaj, Istenem, vívnak, hívom az őrt.
(El)
Páris lerogy
PÁRIS
Ó, jaj, megölt! Ha van szivedbe részvét, Nyisd föl a
kriptát, fektess Júliához.
Meghal
ROMEO
Megesküszöm, így lesz. Hadd lássam arcod. - Mercutio
nemes rokonja, Páris. Mit is beszélt az úton a legényem, Míg zaklatott főm
nem figyelt reá? Azt, Hogy Páris megkérette Júliát: Nem ezt beszélte? Vagy
álmodtam ezt? - Őrült vagyok és hallva Júliáról Ezt képzelem? Ó, adsza a
kezed, Beírtak a Balsors könyvébe, vélem! Dicső a sír, amelybe
eltemetlek, Nem, fárosz[16] ez, legyilkolt ifjúember, Mert Júlia van
itt, szépsége fénylik, S a kripta tőle tündér bálterem lesz. Nyugodj,
halott, kit egy halott temet. Párist a kriptába
fekteti Hányszor vidul föl a halál előtt, Aki halódik. Ápolói
mondják, Ez az utolsó lobbanás: mi hát most E lobbanás? Ó, szívem!
asszonyom! Lehed mézét kiszívta a Halál, De nincs hatalma a
szépségeden: Nem tört le: szádon-arcodon bíborlik Szépséged zászlaja, és a
Halál még Nem tűzte ott ki sárga lobogóját. Tybalt, te vagy e véres
szemfedőbe? Ó, mit tehetnék mást javadra, mint hogy A kéz, amely szétvágta
ifjuságod, Lerontsa azt is, aki ellened tört?[17] Miért vagy oly szép mostan is?
Talán Beléd szeretett az üres Halál, S e semmi, ösztövér, utálatos
Rém Itt a sötétben tart mint kedvesét? Én féltelek, hát véled
maradok. Nem moccanok többé a zordon éjnek E kastélyából: itt leszek, csak
itt, Férgekkel, a szolgáló-lányaiddal Itten tanyázom mindörökre majd, S
lerázom a bal csillagok igáját Ez életunt testről. Szem, nézd
utolszor! Öleld utolszor, kar! s te száj - lehellet Kapuja - ez igaz
csókkal pecsételd Örök alkum az uzsorás Halállal. Jöjj, zord kisérő,
szörnyű kalauz! Kétségbeesett révész te, s verd a szirthez Viharba fáradt,
hányatott dereglyém. Érted, szerelmem! (Kiissza az
üveget) Ó, hű
patikáros, Gyors a szered. Így, egy csókkal halok meg. (Meghal)
Lőrinc barát bejön
LŐRINC
Jaj, Szent Ferenc, segíts. Hányszor botolt meg Vén
lábam a sírokba! Ki van itt?
BOLDIZSÁR
Egy jó barátod s régi
ismerősöd.
LŐRINC
Áldás reád hát. Mondd nekem, barátom, Miért világít
az a fáklya Pondróknak és a vaksi koponyáknak? Nyilván a Capulet-kriptában
ég.
BOLDIZSÁR
Ott ég, atyám, és a gazdám is ott van,
akit szeretsz te.
LŐRINC
Ki?
BOLDIZSÁR
Hát
Romeo.
LŐRINC
Mióta van ott?
BOLDIZSÁR
Jó
félóra óta.
LŐRINC
Jöjj vélem a kriptába.
BOLDIZSÁR
Nem
merek. A gazdám azt hiszi, hogy hazamentem, S irtózatos halált igért
nekem, Ha maradok s utána leskelődöm.
LŐRINC
Hát csak maradj. Magam megyek. De félek, Egyszerre
csak rossz sejtelem fog el.
BOLDIZSÁR
Én azt álmodtam a fenyő alatt itt, Hogy a gazdám
kihívott valakit S leszúrta a kardjával.
LŐRINC
(előremegy) Romeo! Jajjaj, miféle vér
fertezteti A kriptaboltnak sziklacsarnokát? S miért e bitang és
vérfüstölte kardok Oly mocskosan a béke otthonában? Bemegy a
kriptába Romeo! Ó, halálsápadt! Mi, Páris? Vérébe fagyva. Ó, mily
átkos óra Okozta ezt a szörnyű balszerencsét! Júlia ébredez.
Júlia ocsúdik
JÚLIA
Ó, jóságos atyám, hol az uram? Emlékezem, hogy hol
kell lenni nékem S ott is vagyok: de hol van Romeóm?
Künn zaj
LŐRINC
Zajt hallok. Asszonyom, jer a halálnak, Ragálynak és
lidércnek e lakából. Nagyobb erő tört ránk, hiába küzdtünk, Tervünk dugába
dőlt: siess, jer innen: Holtan hever urad - a kebleden -, És Páris is: jer
velem, elhelyezlek A szent apácák zárdájába majd. Ne kérdezősködj, mert
közelg az őrség, Jer, Júliám! (Új zaj) Én nem merek
maradni.
JÚLIA
Csak menj, siess. Nekem maradni kell. Lőrinc
el Mi ez üveg? a kedvesem kezében? Ó, méreg ölte meg idő
előtt. Huncut, kiinni mind, nem hagyni egy Baráti csöppet, hogy hozzád
vigyen? Megcsókolom szád. Tán csüng rajta pár Csöpp, hogy halálba
üdvözítsen engem. (Megcsókolja) Szájad meleg.
ELSŐ
ŐR (künn)
Vezess, fiú: - na merre?
JÚLIA
Mi ez a zaj? Jöjj, drága tőr! Kirántja Romeo
tőrét Ez hüvelyed. (Magába döfi) Itt rozsdásodj te:
ölj meg!
Romeo holttestére rogy s meghal. Őrség jön Páris
apródjával
APRÓD
Ez az a hely, ahol a fáklya ég.
ELSŐ
ŐR Egyadta vér a kriptabolt
alapja. A temetőbe! Mindenkit lefogni. Néhány őr
el. Siralmas látvány! Itt a gróf megölve. Júlia vérzik: még meleg, de
újra Meghal, kit már két napja eltemettünk. Fuss a herceghez - te
Capuletékhez - Verd föl a Montague-kat - mind kutatni. Itt látjuk őket a
sírbolt alapján, De hogy mi volt a gyászuk bús alapja, Azt majd
csak a vizsgálat látja végül.
Több őr visszajön Boldizsárral
MÁSODIK
ŐR Itt Romeo
legénye, künn találtuk.
ELSŐ
ŐR Míg nem jön a herceg, vedd
őrizetbe.
Több őr visszajön Lőrinc baráttal
HARMADIK
ŐR Itt egy barát, remeg,
sóhajtozik, sír: Ezt a vasat, csákányt őnála leltük, A temető ezen felén
lopódzott.
ELSŐ
ŐR Nagyon gyanús: fogoly lesz a
barát is.
Herceg kíséretével jön
HERCEG
Mi balszerencse ébred ily korán, Hogy hajnali
ágyunkból is kiűz?
Capulet, Capuletné és mások jönnek
CAPULET
Mi baj lehet, hogy így üvöltenek
künn?
CAPULETNÉ
A nép az utcán Romeót kiáltoz, Más Júliát, más
Párist, s mind rohannak Vad jajgatással a kriptánk felé.
HERCEG
Mi rémület riasztja a
fülünket?
ELSŐ
ŐR Herceg! Páris gróf itt hever
megölve. Itt Romeo halott - s itt Júlia - Halott volt már - meleg, és újra
meghalt.
HERCEG
Derítsd föl: e vad gyilkolás miként
volt?
ELSŐ
ŐR Itt egy barát, itt Romeo
legénye. Szerszámokat cipelnek, hogy kinyissák Halottaink
tanyáját.
CAPULET
Ó, Ég - ó, asszony, nézd, vérzik leányunk! E tőr
eltévedt - ni, a hüvelye Üres emitt Montague oldalán. Lányunk szivébe
csúszott: - rossz hüvelybe.
CAPULETNÉ
Halálharang nekem ez a halálkép: Aggságomat
kondítja sír felé.
Montague és mások jönnek
HERCEG
Jöjj, Montague, ma fölkeltél korán, Lásd, mily korán
feküdt le gyermeked.
MONTAGUE
Ó, herceg, hitvesem meghalt ma éjjel, Nem élte túl
fia száműzetését. Mi új csapás zendül vénségem ellen?
HERCEG
Nézz s látni fogsz.
MONTAGUE
Ó, neveletlen, mondd hát, illik-e Apád előtt a
sírba tolakodni?
HERCEG
Zárjuk le kissé a vád ajkait, Míg tisztázzuk a kétes
dolgokat, S megtudjuk kútfejük, való lefolytuk: Akkor magam leszek bútok
vezére, Halálba is viszlek, ha kell: de addig Szolgálja a gyászt néma
béketűrés. - Hozzák elémbe a gyanúsokat.
LŐRINC
Én, én vagyok, ki tenni
képtelen, A leggyanúsabb, mert e szörnyű rémtett Idő s hely is mind-mind
csak ellenem vall. Itt állok én, terhelve-mentekezve, Vádolva s egybe
védve önmagam.
HERCEG
Hát add elő, mit tudsz te a
dologban?
LŐRINC
Rövid leszek, hisz a lélegzetem Kurtább, semhogy
hosszú mesére futná. Ott Romeo - halott -, Júlia férje - Ott Júlia -
halott -, hű hitvese. Titokban én eskettem össze őket, Tybaltot aznap
ölték meg s miatta A vőlegényt száműzték városunkból. Júlia érte sírt és
nem Tybaltért. Te, hogy keservét enyhítsd, elgyürűzted, Erővel is
férjhez akartad adni Páris grófhoz - Júlia fölkeres, Rimánkodik dúlt
arccal, hogy segítsek, Mentsem meg őt a másik esküvőtől, Másképp cellámban
öli meg magát. Hát adtam néki - mert tudok keverni - Álomhozó
italt, s úgy is hatott ez, Amint kívántam, a halál szinébe Burkolta:
közben írtam Romeónak, Hogy itt legyen e rémes éjszakára S
kölcsön-sírjából hozza ki velem, Mert az ital varázsa épp ma szűnt meg. De
a levélvivőm, János barát, Útjába megrekedt és tegnap este Levelem
visszahozta. Így az órán - Mikor ébredni kellett Júliának - Magam jöttem
kivinni őt a sírból. Azt hittem, a cellámba rejtem el majd, Míg Romeónak
írást küldhetek: - De hogy megérkezem - az ébredése Előtt pár perccel -,
két halott hevert itt, Nemes Páris gróf és hű Romeo. Júlia ébred,
kértem esdve, jöjjön, Viselje tűrve az Ég rendelését: De erre zaj
riasztott el a sírból, Ő bánatában nem akart követni, S - úgy rémlik -
aztán végezett magával. Csak ezt tudom. Nászába beavattuk Dadáját is, s ha
bármi balra fordult Az én hibámból, úgy vén életem Legyen az
áldozat - pár óra van még - Ezt sújtsa le a törvény
szigora.
HERCEG
Szent férfiúnak ösmertünk mi mindig. Hol Romeo
legénye? Mit tud ez?
BOLDIZSÁR
Hírt vittem néki, hogy Júlia meghalt, Ő
lóhalálban indult Mantovából, Mindjárt a sírhoz jött, ide a sírhoz
- Meghagyta, ezt az írást adjam át Az apjának korán, és benn a
sírban Halált igért nekem, ha nem megyek.
HERCEG
Add azt az írást - majd beléje nézek - A gróf apródja
hol, ki őrt hivott? Hát mit művelt itt, fickó, az urad?
APRÓD
Az asszonya sírjához jött virággal. Rám szólt, hogy
álljak félre, félreálltam. Egy fáklyás ember a sírt feszegette, Hát akkor
a gazdám kirántja kardját, Én meg futok s tüstént hívom az
őrt.
HERCEG
Ez írás a barátot igazolja. Így volt szerelme s Júlia
halála. Azt írja itt, mérget vett egy szegény Patikárostól s a kriptába
jött Meghalni és Júliához feküdni. Hol vagytok, ellenségek? - Capulet
- Montague - lám gyűlölségtek mily átok: Szerelemmel gyilkolta meg az
Ég Örömetek, s én, mert tűrtem viszálytok, Két atyafit vesztek: -
így bűnhődünk mind.
CAPULET
Ó, Montague bátyám, add a kezed: Ez a leányom
özvegydíja, többet Nem kérhetek.
MONTAGUE
De én
többet adok: Szobrot emelek néki sáraranyból, És mindaddig, amíg Verona
áll, Nevének nem szabad elmúlnia, Ragyogjon a hű, tiszta
Júlia.
CAPULET
S én egy arany-Romeót veretek Arája mellé:
mártír-gyermekeknek Így áldoz a koldusi szeretet.
HERCEG
Zord békülést hoz e mogorva reggel, Fejét a nap se
dugja ki nekünk. Ezt megvitatjuk még a többiekkel, Aztán kegyelmezünk és
büntetünk: Mert még regékbe sincsen arra szó, Mit szenvedett Júlia s
Romeo.
Mind elmennek
Függöny
Jegyzetek
1. Aurora
- a római
mitológiában a hajnal istennője. [VISSZA]
2. Cupido - a szerelem istene; más néven
Ámor. [VISSZA]
- vívási műszavak. Passado
v. passata - lépés előre v. oldalt vívás közben;
punto reverso - visszakezes vágás; hai -
találat ( olaszul: megkaptad). [VISSZA]
10. Petrarca,
Francesco (1304-1374) - olasz humanista költő; Laurához írt szerelmes verseket.
Dido - karthágói királynő; Aeneas
iránti tragikus szerelmét Vergilius énekelte meg.
Cleopatra - egyiptomi királynő, Antonius szerelmese;
Heléna - Menealosz spártai király felesége; elrablása
miatt tört ki a trójai háború. Hero - Aphrodité
istennő papnője, akit Leander szeretett és érette a tengerbe veszett.
Pyramus és Thisbe történetét Ovidius és
Chauser dolgozta fel, Shakespeare parodizálta a Szentivánéji álom-ban. [VISSZA]
17. ... ellened tört? - az ezután következő sor Kosztolányi fordításából kimaradt. Az eredeti szövegben: Forgive me, cousin! Ah! dear Juliet. (= Bocsáss
meg, rokon! drága Júlia!) [VISSZA]